fölkeltem reggel és sírtam. megint. és megint csak úgy.
gyönyörűséges napokat élünk. (nem.)
ellenben a levegőnek olyan intenzíven illatos teltsége volt, még az én erősdohányos orrom is érezte. mindenhol virágok, tavasz, élet! és egy csendes, langyos eső simogató igérete.
úgy sétáltam, hogy néha csepergett, mégse szakadt az ég a fejemre.
a kv után itthon aztán megküzdöttem minden értelmes percért. sírtam, teljesen tehetetlennek éreztem magam - majd mégis megettem egy kókuszgolyót, persze a létező legnagyobb undorral - sírtam - àtfutottam a blogokat - sírtam - betettem egy mosást, fürödtem, szőrtelenítettem, hajat mostam-szárítottam - sírtam - felöltöztem - sírtam - felhívtam a pasit pontosítani a találkát - sírtam - megettem egy szelet spenótos-lilahagymás pizzát - sírtam - posztot írok.
persze azért ennél több mindent csináltam, de nagyjából így.
elvileg nincs bajom (tehát ma, aktuálisan), úgyhogy kicsit csodálkozom,
lehet, hogy mostantól ez lesz?
az összes létező problémám dolgozik bennem, akkor is, ha épp csak simán élvezhetném az életet/tehetném a dolgom? hàt de nemár.
na, megyek, megnézem, esik-e már, vagy ilyesmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése