2017. április 29., szombat

aktualitás: pánik

mégpedig nem is kicsi. hanem az a remegős, rettegős, bár inkább nyílna meg alattam a föld, csak ne kelljen.

ne kelljen odamenni, végigcsinálni.

elígértem magam arra a kibebaszott jubileumi koncertre, ünnepi vacsival meg minden. anyám legalább 3 hónapja rágta a fülem, hogy ugyejössz. én meg végül rábólintottam, mert tudom, mennyire fontos ez nekik.

meg mert azt hittem, simán letolom. hogy ennyit ki lehet bírni. végülis csak egy számomra érdektelen kulturális program, utána meg egy csomó vadidegen, akik valószínűleg kedvesek és jókedvűek lesznek, ingyenkaja, estöbö.


pánik meg mindig van, ha valamiért, bármiért hazahaza kell menjek, még akkor is, ha engem ünneplünk...

aha.

csak ez a pánik most egy sokkal nagyobb pánik, valamiért egy sokkal erősebb nemakarom. tán, mert nem otthon leszünk. mert nem lehet belőle kivonulni, ha már sok. talán, mert ennyire róluk szól. meg vallásos cucc. meg mittudomén.


fú. de mi van, ha tényleg nem bírom rávenni magam, ha tényleg megfutamodom? (ekkora pàniknál már meg szoktam, ilyenkor hazudok be hasmenést vagy bármit, vagy csak simán nagyon összeveszünk...)

de mi lesz, ha nem megyek, ők érthető módon vérig sértődnek, aztán nem fizetik mégse a pszichonénit?
mert oké, ha nem segítenek be mégse a továbbtanulásnál, az az ő ötletük volt, akkor mégse mostanában vágok bele, nagy cucc, azzal eleve nem is számoltam...

de nekem kell az a pszichonénis dolog,
és ziher, hogy nem tudom kigazdálkodni, minden tartalékom elment most az ágyneműkre, polcra, és a héten bejött a képbe, hogy a majdnemhugomnak elutazós lánybúcsút tartunk, mégpedig szinte azonnal, mert arra vágyik és csak most ér rá mindenki, ami megint visz majd mindent, mint váratlan kiadás.

elutazós lánybúcsú. mégiscsak a hugom, ott kell rajta lenni, de még azt se látom, hogy gazdálkodom ki. majd valahogy biztos.

(ki a fene találta ki ezeket a többnapos, ottalvós mókákat, mehh...)


szóval valahogy le kéne gyűrni most ezt a pánikolást és felszállni holnap a buszra. és nem világgá menni helyette.

istenem, ha tudnátok, hogy gyűlölöm most az életem meg magamat, hogy 30 évesen még ilyen idióta helyzetbe tudok kerülni,
hogy nem mondhatom azt, rohadjatok meg ott, ahol vagytok, gyűlöllek titeket, mint a szart, és le is nézlek titeket, ostoba, korlátolt, bigott, intoleráns, irritáló szánalomkupacnak tartalak,
és soha semmiben nem akarok részt venni többé, ami csak egy kicsit is rólatok szól...

ha nem kötne hozzájuk a vérség, objektíve nézve pont olyan emberek, akikhez sose lenne önként közöm, olyan nézeteket vallanak, úgy gondolkodnak az életről, másokról, satöbbi. semmiben nem szimpatikusak, komolyan.

de köt, én meg még most sem tudok úgy élni, hogy ne szoruljak rájuk.
még.
de fogok, és onnantól csakis akkor nyitom rájuk az ajtót, ha én valamiért úgy döntök, és az lesz életem legnagyobb sikere. hogy odáig eljutok.
na így.


persze ettől még az aktualitás nem oldódott meg. és fogalmam sincs, mit csináljak. ekkora naiv butaságot...


hogyan ne szegjem meg az ígéretem? vagy épp hogyan szegjem meg?
a pánikállapottól már tisztán gondolkodni se tudok, basszus.
(ja, és mindehhez persze dolgozom, tök jó párosítás.)

4 megjegyzés:

  1. Szia,

    szörnyű volt olvasni. Szinte éreztem olvasás közben amit átélsz. :(

    Mi lenne azt csinálnád hogy elmész? Sok idegen ember lesz. Ők lesznek a mentsváraid. A családodat kerülöd nagy ívben. Vadidegen emberekkel felszíni csevej illetve hallgatod miről beszélnek. Eszegetsz. Aztán mész tovább újabb emberek közé. Fárasztanak, untatnak mész tovább másokhoz. Eszegetsz, mosolyogsz.

    Ha egy családtagod közelít meg kerülöd nagy ívben, vagy ha nem megy pár mondatuk után bocs, de rendetlenkedik a gyomrom és kimész a mosdóba vagy a levegőre. És nem kell a hülyeségeiket hallgatnod, nem lesz idejük kibillenteni az egyensúlyodból.

    Egy idő után meg ha megvolt a pofavízit lelépsz szép Hamupipőkésen.

    Én ha pl valamit unok de ott kell lennem, hallgatnom, elviselnem. Úgy teszek mint aki figyel , közben máshol jár az eszem. Pl ki -gondolom mit kellene másnap főznöm, mit kell boltba venni, melyik filmet akarom megnézni, vagy akkor töprengek az élet nagy kérdésén. Más meg nyomatja háttérzörejként a hülyeséget.

    Egy ápolónő mesélte régen hogy ő pl magába latinul felmondta az emberi testrészeket, gyógyszerek neveket stb, miközben hallgatta a betege tízedjére elmesélt unalmas élettörténeteit az éjszakákba nyúlóan. szíve szerint rájuk kiabált volna hogy duguljanak már el, de nem tehette.

    Ki kellene fejlesztened a testben ott vagy, de lélekben nem igazán. Ez lenne a védőpajzsod velük szembe.

    Azzal nyugtasd magad mindig amikor ott vagy, hogy nyugi Nádja egyszer úgyis vége, nemsokára vége, már csak egy órát kell kibírni már mindjárt lehetsz megint nyugiba Budapesten.

    Ezt a rendezvényt meg lehet úgy oldani, hogy mész, ott vagy és jössz?

    VálaszTörlés
  2. De nem tudod elmondani anyukádnak, h annyira tosszul vagy, h ez most nem megy? Ne haragudjon, de nem? Ismerik a helyzeted, láttak már rossz állapotban, nem? Akkor sejtheti, hogy érzel?

    VálaszTörlés
  3. nem tudom. magamban szerintem már eldöntöttem, h nem megyek, mert megnyugodtam. azt végülis tudják h fáradt vok meg sírok egész héten,
    majd ráfogom a pasira, hátha az elég...

    ez nem egy lelépős dolog, ha már ott vagyok, egy másik településen, nincs hova menni,
    akkor már illik végig velük ülni, stb, nagyon kiakadnának, ha nem.


    emögött vmi olyasmi van, h ha nem megyek, azzal megtagadom, ami fontos nekik, kvázi megtagadom őket.
    és am tényleg, valszeg az a dolog lényege, h megtagadhassam, elutasíthassam őket.

    meg ezt az egész vallásos közeget, mint az ő közegüket, úgy általában az ő ízlésüket, gondolkodásukat, értékrendjüket, érzelmi igényeiket, mindent, ami "ők".

    egész életemben azt akarták, hogy én az ő kiterjesztésük legyek, én meg mindentől rosszul vagyok, ami kicsit is alkalmas erre.
    v vmi ilyesmi

    VálaszTörlés
  4. ja, viszont szupereket írtatok
    pont ez le ne maradjon már :)

    VálaszTörlés