2017. április 29., szombat

osztva-szorozva

asszem, nincs nekem szükségem ilyen kríziselős rástresszelős szitukra most...

amúgy is mindig van pánik, ha találkoznom kell a családommal.
mindig.
a családi események felére nem bírom rávenni magam kb, csak hogy az arányokat lássuk. pl eddig tavasszal kihagytam a szüleim és a nagyanyám születésnapját is.
semmilyen racionális okom nem volt rá, mégis.

(amúgy asszem a saját névnapi ebédemet is elszabotáltam nem sokkal előtte...)


és a teljes jövő hétvége lánybúcsú, ami önmagában erőpróba, több szempontból is előre utálom.
(és épp most írtam a csopiba, hogy nehari, de én nem veszek részt a feladatos ötletelésben,
mivel eddig még egy olyan feladatsoros lánybúcsút se láttam, ami ne lett volna kínosan kötelességszagú plusz arra kell az összes enerdzsi, hogy egyáltalán elmenjek rá - node ezt nyilván nem így fogalmaztam,

ill szintén most botránkoztam meg, hogy az egyik csaj szerint "de jó, tudunk menni discoba is!"
atyaég, disco.)

utána a mama halálának évfordulója.

nyáron két lagzi.
egy eljegyzés.

meg a búcsúk.
meg a szokásos közös látogatás nagybátyáméknál.

1-2 hetente valami, amit előre utálok, hiába tudom, hogy objektíve nincs benne semmi rossz.
csak mert velük kell lenni, és attól én mindig kiborulok. előtte napokkal már gyomorgörcs, ami szívja az enerdzsit, utána, ha elmentem, minimum 1-2 nap, míg kiheverem (mostanában megint több, gondolom az esküvős téma, meg a pszichonénis folyamat miatt), ha nem megyek, akkor meg a bűntudat zavar és hogy kapom az ívet.


ja, szóval... nemtom. rossz ez mindenhogy.

nem tudom, megoldom-e valaha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése