2016. október 1., szombat

az van

hogy még mindig ez van. (az eleje.)
csak hajlamos vagyok nagyon elbizonytalanodni, ez egy lassan, de egyre biztosabban változó tulajdonságom.

az életmódváltós projekt mellett fut még egy önismereti program is, ugye...
annak egyik felismerése ez: hogy túl sokszor elbizonytalanodom magamban - ezt nyilván igyekszem módosítani.

hasonló még, hogy valami gebasz van az igényeim lekommunikálása körül... pontosításra szorul, de valószínűleg a technikán kell változtatni, nem az igényeken. (meg jobban megválogatni a fogadó felet, khm.)

meg van dolog a hozzáállással is, még mindig sokszor reflexesen megkérdőjelezem a jogosságot is és onnan indítok, hisz erre nevelődtem.

plusz meg kell tanulni, mikor kinek hogyan érdemes interpretálni a dolgokat.
(ugye legtöbbször nem is az a lényeg, mit csinálsz, mi történik, hanem hogy hogyan tálalod. iszonyú sokat lehet alakítani mások hozzáállásán, véleményén és nekem ez egy viszonylag friss felfedezés. most kezdem megérteni, mit takar a magabiztos fellépés fontossága és mekkora befolyásom lehet a dolgokra.
életem nagyrészében azt hittem, úgy kompletten engem, mint személyiséget minősít minden reakció, már arra is rácsodálkoztam, hogy sokszor inkább a másik belső állapotát, kedvét tükrözi... gondolhatjátok, ez az újabb infó mekkora heuréka élmény...
no de jobb későn mint soha, nyilván. gyakorolni kell, sokat.)

meg többet kell pusholni a nézőpont váltást - ha más mesélné, hogyan véleményezném.

bizonyos területeken fejleszteni kell a kontrollérzetet, másokon viszont elfogadni, hogy nincs rá befolyásom, hiába hittem eddig, hogy rajtam múlik.

hú, csomó kihívás... (a teljesség igénye nélkül.)
és akkor van, aki ezt már simán tudja, belenevelődött, nekem meg külön vesződnöm kell vele... csoda, hogy néha türelmetlen vagyok és frusztrál?


no, de visszakanyarodva a felütéshez: attól, hogy nem írom le, még történnek jóságok, szoktam nevetni és nevettetni, mosolyogni, jóízűeket dumcsizni, satöbbi. van egy csomó, itt nem tárgyalt vetülete az életemnek, amivel egészen elégedett vagyok és a rosszkedvem se konstans.

persze a blog nem ad a nyafogásra megértő és vigasztaló buksisimit, mikor leginkább csak arra lenne szükségem, de már majdnem olyan, mintha, szóval.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése