2016. október 1., szombat

az hormonális katasztrófahelyzetről

annyira igyekszem, tényleg, de mégis mi a francot lehet azzal kezdeni, ha a hormonjaim beintenek?!

az utóesküvős faszkodás (már bocsánat) egy rendkívüli állapot volt, az én koordináta rendszeremben abszolúte logikus, miért és hogy borított meg mindent. okcső, szerencse, hogy idénre letudva.

na de a nyomorult pms? ami kb felváltotta? értem, hogy van, értem, hogy most azért durvult be ennyire, mert az esküvő mindent vitt, és egy meggyengített immunrendszert kapott telibe,
plusz az évszakváltás a maga fronthatásaival alapból egy nehéz időszak, saját statisztikám szerint tízből nyolcan zombulva vonszolódnak (a maradék kettő meg vagy ufó vagy csak nem szeret panaszkodni),
és a kirándulgatós jólevegőn mozgást is hirtelen abbahagytam,

de akkor is rettenet kiábrándító és elkeserítő...
szerdán ugye konkrétan odáig fajult, hogy betámadtam valakit, akit bírok,
habzó szájjal hisztiztem apámnak, hogy márpedig én nem csinálom meg, amit megígértem (aztán persze de),
és csúnyán összevesztünk a pasival és a békülős 'gyere át este' után egész álló délután csak netes cikkeket olvastam az ágyon heverve és vártam az estét, ahelyett, hogy értelmes dolgokat csinálok,

ami enyhén szólva is kattant picsaság.

majd mikor tegnap végre megjött, átváltottam mormotába, az egész nap egy nyüsszögős 'legyenmárvége' volt: jajj fáj, meg tiszta kóma vagyok, meg menne a hasam, meg puffadok, meg émelygek, meg kilóméteres fáziskéséssel kapcsolok - qrva fárasztó volt,

és kilenckor már tutira aludtam,

és simán csak nem keltem fel az ébresztőre. nem az, hogy kinyomtam, hanem át se jutott az ingerküszöbömön, pedig ritka idegesítő és fülsértő hangja van.
így aludtam kicsit több, mint kilenc órát, de ugyanúgy mosott szarként és továbbalhatnékkal ébredtem.

ezzel persze összehoztam egy szép, kövér egy óra tíz perces késést, amivel megszopattam a fiúkat, amit nem szeretnek,

és mire fel fogok jövő héten reklamálni a főnöknél a szerződésem ügyében, hogy nem ezt ígérte, ugye...

igazán, igazán nyomorultul érzem magam, mert nem mondhatom, hogy egyszeri eset. és ez gáz. még ha beleszarós lennék és azért, de nem... én tényleg igyekszem.

kicsit lehoz az életről a tudat, hogy alkalmatlan vagyok rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése