nem is én lennék, ha nem olvastam volna el minden elérhetőt a szakításról, hogy csekkoljam, mennyire normális, ami történik. és hát igen, teljesen természetes az össze-vissza ugrálós, kaotikus faszkodás. minden a maga rendje szerint zajlik.
csak épp ez sokkal rosszabb, mint legvadabb elképzeléseimben... milliószor szerelmesebb voltam (vagyok), mint gondoltam. ezerszer jobban fáj, mint amekkora fájdalmat valaha el tudtam képzelni. mint bármi eddigi életem során. (mondjuk a betegséges izéhez lehet mérni, csak más, meg az rövidebb. de még exsemmiség után sem volt ez, pedig ott konkrétan a semmibe ugrottam...)
kizárt, hogy akár csak a következő percet is kibírjam nélküle, nem hogy egy egész életet... az nem lehet... nem lehet, lehetetlenség...
ez a pokol.
ezt nem lehet túlélni, ebbe belepusztulok. belepusztulok, és hol van még a vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése