bevallom, ez a pasi továbbra is képes szomorúvá tenni... ha meg rástresszelek, könnyen erre mutogatok, hogy mért is kell nekem megint rágyújtani.
a betegeskedés alatt 5 napon át folyton láthattuk egymást (nem egyfolytában, csak minden nap), erre most jött rögtön 5 szünet.
és a kedveskedős hiányzolra nem az a válasz, hogy te is, vagy valami pikáns, vagy... értitek (a szeretleket már nem is mondom, lassan az én számba is belekeseredik...), hanem hogy de most neki majd nagyon tanulnia kell, és valószínűleg kevesebbet tudunk majd találkozni.
ez engem így, ahogy van, elszomorít.
most lehet én vagyok nagyon fordítva bekötve, de úgy, hogy nincs nagyon verbális szeretgetés, még nehezebb bírni ezt a kevesebbet... erre volna jó, ha mondaná, amit ugye nem mond.
pedig amúgy, ha nem stresszel rá erre ennyire, ha van ideje pihenni, úgy érzem, szeretve vagyok. de így nagyon nehéz nem átcsúszni nyaggatósba, az meg ugye, hogy a szemrehányáson kívül mást nem kap tőlem, régen rossz volna. szóval küzdök magammal, küzdök az igényeimmel, eddig inkább sikerrel, mint sem.
látom és értem, hogy ez egy nehezebb félév, ezek már államvizsgatárgyak, sokkal több beadandóval és zhval, és ő erre most borzasztóan ráparázott. de félek, hogy ha rajtam óhajtja kispórolni, rámegy a kapcsolat.
mert oké, kevesebb minőségi idő, akkor legyenek megint együttalvások, rövid, de érzelmileg kielégítő beszélgetések, szexecskék, pettingelős üzengetések... de ne éreztesse, hogy foglaljam le magam jobban, mert van egy minimumszint, ami alá nem mehetünk, és ne akarjon teljesen kizárni a tanulós napokból, hanem tessen úgy tanulni, hogy én ottvagyok, időnként váltunk egy-egy puszit aztán mondjuk vacsinál találkozunk... vagy... na.
nem tudom, mennyire érthető, de én felfogom, hogy ez most egy nagyon szegényes időszak lesz, hajlandó lennék tűrni, ha találnánk helyette apró, feltöltős kapcsolódási pontokat. de ő meg kb menekülőre fogja, vagy hogy írjam le... annyira azt érzi szerintem, hogy ebből baj lesz, hogy itt meg is áll a gondolkodásban, és nem óhajt a konstrukciókkal kísérletezni...
és emellett azt várná, hogy az a kevés, az nyugis legyen. csak ez azt is jelenti, hogy akkor a felmerülő problémákról ne beszéljünk, mert nincs idő a feszkóra.
én viszont a szőnyeg alá söprésben nem hiszek...
lehet, hogy erre az idő dologra mégis rámegy az egész.
legalábbis ebben a formában nagyon veszélyes...
ha elkezdem jelezni, hogy ez így nem jó, hogy leépítve érzem magam, csak addig jut, hogy már megint elégedetlen vagyok és még kevesebbet keres... de vajon meddig bírom lenyomni a saját vágyaimat és a hiányérzezet?
hogy legyek úgy támasz, hogy nem látom a végét, nem duruzsol a fülembe olyasmiket, amik a távolból is össze tudnak kötni?
szóval úgy két napja ezen szomorkodom a háttérben... ő meg a betegség óta egyre fáradtabb, folyton fáradt, és már nem is beszélgetünk érdemben. bár tudna kicsit pihenni... bár visszakaphatnám a pasit, akiért megéri...
(tudom, ez még csak pár nap, és a múltkoriból tanulva nem dőlök be a pesszimizmusának sem, csak a kivárás nehezebb, mint szeretném... drukkoljatok.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése