plusz

vannak ezek az álmok.

először az, hogy fegyverrel arra kényszerítenek, hogy szexeljek az őrökkel (egymás után kettővel is), és jó.

durván részletes és valósághű álom, konkrétan nem tudom, hogy fogok legközelebb a srácok szemébe nézni, főleg azéba, akivel annyira frenetikusra sikerült.

 

az az eszméletlen birtoklós, használós szex volt, ami exszel is, anno, a valóságban. amikor azt csinál velem amit csak akar, miközben minden azért van, hogy nekem jó legyen, mert neki is akkor jó, és helyettem is tisztában van vele, hova hogyan mikor kell nyúlni. és kérés, kérdés nélkül nyúl is, nagyon határozottan és lehengerlően. elvesz mindent és én engedem. tulajdonképpen átveszi fölöttem a hatalmat, figyel engem, érez engem, miközben őrjítően akar. megszünteti az időt, megszünteti a határokat, megszünteti a tudatosságomat is... feloldódom abban, hogy az övé vagyok.

 

mert ex egy dologhoz nagyon értett: úgy ki tudott forgatni magamból, hogy a végére azt se tudjam hol vagyok vagy mi történik, csak a teljes extázis legyen és a könyörgés, hogy elég, elég, miközben mindketten tudjuk, hogy dehogy az.

 

elég egy ilyen és kész a halálos szerelem. sőt, rajongás.

 

fura, mert ex maga nem hiányzik, már nem emlékszem az illatára, a nézésére, rá élményszinten, ellenben az, amit művelt velem, igen.

és ez nagyon rossz.

 

a másik álom, az meg, hogy a talánpasim ágyában vagyunk, exszel. ruhában, és nem történik semmi, de akkor is: az ő ágya. és hazajön és nem bánt érte, mégis... na.

 

el kellett mondanom neki, ez a kettő egymás után így sok volt. (persze a szexuális részt nem részletezve.) azt mondja, szerinte valami nagyon hiányzik nekem...

 

de most erre mit lehet mondani?

azt nyilván nem, hogy valóban, az a fajta szex, az hiányzik... meg az az eksztázis... képzeld, hiába jó veled, meg szuper veled, az előző pasimnak nyomába sem érsz...

 

különben is, ameddig ex bírta, kirívó, sőt, abnormális volt... (átlag egy óra, sokszor több.) azt nem kérhetem számon. ő már ismert, a szemem villanásából tudta, mi a legjobb következő lépés, mi meg nagyon az elején vagyunk. még. valaminek.

még csak tapogatózás van, ismerkedés.

meg persze ő egy másik ember, vele másmilyen, és ez így természetes.

stb, stb... tudom én.

 

de jajj, mit tegyek, ha az a dominancia, az a birtoklás akkor is hiányzik? nem vagyok én szokva az egyenrangúsághoz... nem vagyok én szokva hozzá, hogy nekem kell eldöntenem, hogy a jó nekem...

arra gerjedek, ha kérdés nélkül tesznek velem dolgokat. az a játék lényege, hogy használnak. (játék, mivel ha valami rossz, azt nyilván lehet és kell is mondani, és azonnal abba is hagyják. csak úgy tűnik, hogy egyoldalú a dolog, de nyilván az a cél, hogy nekem is maradéktalanul jó legyen...)

ami egy olyan játék, amit sose terveztünk vagy beszéltünk meg előre, egyszerűen jött magától, az elejétől fogva... itt nem jön. itt óvatoskodás van.

itt valami nagyon más.

 

vagy elég lenne egy szeretlek?

vagy csak engedjem el ezt a kérdést, mert majd magától alakul?

 

 

mi a frász a nem jó abban, ami igazából jó mindenhogy?