random fotó gyertyafújás után, egy nagyon trash tortával... (nem leszólós, hanem kult értelemben, mert a szándék azért megvolt...) a szokásos ha már úgyis mindenki itt van ünneplés. a karácsony és a négy névnapos mellé, ahogy... ahogy. nekem ez régi gyerekkori sérelem - hogy igenis, én is szeretnék egy ünnepnapot, ami csak az enyém -, amit még így, elvileg felnőttként is nehéz elengedni, a szomorkás mellékíz megmaradt. tudom én, hogy örülnöm kéne, mert nem vagyok elfelejtve, igyekeztek megemlékezni rólam... de a bennem élő kislány ugyanolyan csalódott, ugyanúgy kimaxolná az ünneplést, mint anno, mikor a szüleim csináltak egy zsúrt nekem a barátaimmal - a hugom születésnapján. vagyis eljött mindenki, akit a sajátomra kívántam volna, hogy megünnepeljék - őt. mondván, ez végülis kiváltja az általam hőn áhított saját összejövetelt, együtt lehetünk, zsúr is van, minden pont olyan, nem? (nem.)
aztán nálunk volt egy szokás a 18-adikra: az osztálytársak reggel körülállták a delikvens ágyát és személyesen köszöntötték - na, hozzám nem jöttek. mivel anyám nem engedte nekik. mivel épp nem érdemeltem meg. ők nem merték szóba hozni, a család mélyen hallgatott, úgyhogy kb 1 év múlva derült ki a miért, egy véletlen beszélgetésből... addig kellett abban a hitben élnem, hogy ennyire nem számítottam... (minden kamasz rémálma. az érzés, hogy azt hittem, a közösség része vagyok, aztán a képembe tolták, hogy annyira azért nem is, ezt jól benézted...nyilván úgy tettem, mintha mi sem történt volna... mai fejjel talán már kinyitnám a szám.)
meg a szülinapjaim többnyire veszekedéssel teltek.
persze jó is volt azért... néha anyámék készítettek különleges szülinapi reggelit nekem. a kolis időkben még saját "meglepibulim" is volt... (csak az a társaság már nincs meg, ilyen az élet...) aztán exszel ez a nap igyekezett rólam szólni, amennyire tőle telt. amikor épp dolgozott, kijelöltünk egy másikat, és úgy is jó volt. összebújós, finomat evős, filmnézős délutánok...
de amúgy így ennyi szokott lenni.
dec27 a nap, amikor sose ér rá senki, és nincs is már kedve semmihez. mindenki alig várja, hogy végre kipihenhesse az ünnepet. így idén, ciki, nem ciki, előre szóltam a pasinak, hogy igényt tartanék majd a társaságára. (mert amúgy pont ráér, hálisten.) ez van. nem tudom, neki mennyire fontos az ilyesmi, és az ajándékomat már előre megkaptam, de mivel a puszta jelenléte is jó, mindegy.
közben ugye kiderült, hogy milonka szintén zenész, úgyhogy épp ezerrel megy a matek, mert mekkora jóság volna már koccintani egyet...
na, ilyen se volt még.
ha rajtam múlna, ki se másznék az ágyból délig, végre...
de közben mégis csak eldöntöttem anno, hogy mostantól jó lesz a szülinapom...
ami itt is van, hoppá. (közben megint dumáltunk hugommal.) asszem, egy nagy gyors alvással kezdem, mert mindjárt menni kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése