2015. november 6., péntek

most írnom kell

írnom kell róla, hogy nem hiszem el, nem fogom fel, ez nem történhet meg, velünk nem, nekünk még dolgunk van együtt, ebben a találkozásban sokkal több volt, annyira minden passzolt, annyira én is olyan vagyok neki, ez nem lehet,
nem lehet.
 
mindig meggyőztem magam, hogy a bizonytalan érzéseim tévesek, csak a csatolt kis nyűg-csomagom zavar be a képbe az ősfélelmeimmel, meggyőzött róla ő is újra meg újra. gondoltam magam emiatt hülyének, de hányszor.
kiderült, hogy lóf*szt, mindent jól éreztem, akkor és ott mindig tényleg baj volt, máshol járt, elhallgatott, vetített, nem annyira szeretkezés volt, inkább feszkólevezető szex, akármi. rárezegtem teljesen és végig. az ösztöneim nem csaltak meg egyszer sem.
 
az ösztöneim ordítanak, hogy ez még nem a vége, hogy igenis nekünk még együtt kell majd lennünk, hogy tényleg igazat mond, és nem tehet róla és nem velem van a baj hanem a háttértörténések fojtogatják. és hogy csak egy kis idő kell neki. hogy megéri várni, megnézni, mi lesz, mindannak ellenére, amit mond.
 
az eszem ugyanakkor közölte, hogy:
nem mutatott be a családjának. többször említette mintegy mellékesen, hogy ő nem biztos, hogy készen áll már egy komoly kapcsolatra. nem mondta el a problémáit, inkább próbált úgy tenni, mintha minden oké volna. nem azzal jött, hogy figyelj, ez és ez a szitu velem, találjunk ki valamit, oldjuk meg, mit gondolsz, hanem hogy neki most ezt meg kell oldania, ebbe én nem férek bele.
 
közben annyi történt, hogy még tegnap is, amikor a bánatos kiskutyaképére és a befeszült vonásaira néztem, felsóhajtottam, hogy ajajj, mire kikérte magának, hogy már megint ilyeneket vizionálok, csak el akarja mesélni mi van vele. és bementünk egy börgerkingbe (nem lényeg, hogy mért oda), és egy darabig minden oké volt, elmúlt a paranoia, aztán nagyon nekiveselkedett, és közölte, hogy úgy érzi, minden szar, nem dolgozta fel a történteket, a szakításukat, a gyerektémát, a pénzügyeket, és belefullad ebbe az egészbe, mert nem tudja, hogy oldja meg, csak egyedül akar lenni és magával foglalkozni és rendbehozni az életét, és ez később még úgyis előjönne, ő pedig nem akar engem bántani. megszakítani a kapcsolatot sem akarja, de képtelen megfelelni egy párkapcsolat követelményeinek. persze szex ne legyen, mert ő nem csak kihasznált és továbbra sem akar.
 
eközben már hazaértünk hozzá, és harapófogóval kellett értelmes dolgokat kihúzni belőle, és továbbra is hajtogatta, hogy sajnálja, meg satöbbi, de ha jól értem, se elég időt, se elég energiát nem tud most rám szánni, és nagyon-nagyon mindenszar. meg hogy az exe bírósághoz fordult teljes felügyeletért, és ez mitadjisten múlt héten derült ki, az idézés meg tegnap érkezett, és ez szörnyű is meg sok pénz is pedig neki erre már nem nagyon fog tellni.
 
 
vagyis hogy értitek.
nem tudom, mit mondhatnék.
korai volt? és ha igen, érdemes várni?
vagy csak nem szeretett belém, és ha minden jó lenne az életében, akkor se tudna?
 
most akkor csak gyáva volt szakítani, azt várta, hogy tegyem meg én, vagy gyáva kimondani, hogy valójában mégis "én nem kellek" van, nem akar megbántani, vagy csak jó emberként akar feltűnni a maga szemében? még győzködte magát, hogy menni fog ez vagy inkább csak tologatta a dolgot? most hazudik? akkor hazudott? és kinek? vagy csak shit happens?
 
 
kívülről nézve annyi, hogy:
nem állok készen egy kapcsolatra de azért maradjunk barátok. (csoda, hogy a "jobbat érdemelsz, nem vagyok méltó hozzád" nem hangzott el.)
 
közben meg belülről ott van, hogy:
pontosan látom, mennyire szenved, és nagyon is ismerem, milyen, ha így el van keseredve az ember, ennyire kilátástalannak lát mindent, teljesen kitölti a saját problémája és képtelen mással foglalkozni. valóban létezik, hogy minden beborul, és senki más nem fér bele, azok se, akiket szeretünk, egészen, amíg valami megnyugtató, elfogadható álláspontra nem jutunk. ez elvesz minden energiát, kitölti a fejet, sőt, az egész testet, őrli az embert, amíg tart.
 
persze ki tudja, meddig tart.
 
 
 
 
és most itt agyalok, kattogok, mert az egyik pillanatban emelt fővel szembenézek: hát ez van, szép volt, tévedés volt, akármi,
a másikban rohadtul kapaszkodok, hogy nem, nem, nem.
 
nehogymár tényleg ezért legyen vége... hát itt vagyok, csak beszéljen róla, csak segíthessek valahogy.
ha ugyan tényleg ez a fő probléma, nem pedig csak az egyik fő, míg a másik az, hogy nem az a nő vagyok, aki legyen ott.
ha ugyan lehet egy ilyenben segíteni, akár csak kivárással is, vagy úgyis megölne mindent.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése