2015. november 8., vasárnap

most egy darabig ne olvassatok... komoly rinyartúltengés várható.

nem akarom, nem akarom, nem akarom... ezt újra végigcsinálni. ami rám vár... azt akarom, hogy keressen és gondolja meg és csináljuk vissza és ne legyek megint elviselhetetlen meg magányos miközben őt látom mindenben, mindenben... 
csak négy hónap volt, könyörgöm...
hogy a francba épülhetett így bele mindenbe ilyen rövid idő alatt?!
annyira ugyanazokat szerettük, csináltuk, gondoltuk...
bármit megtennék, hogy megtarthassam...

bármit.





enni is csak azért vagyok képes legalább egy kicsit, mert elhitetem magammal, hogy meggondolja majd - mert ettől meg tudok nyugodni, legalább átmenetileg. de ezt nem játszhatom sokáig...
de még a cigiről, a kávéról is csak az együtt jut eszembe, ő sodorta, ő főzte...


és még nem is jártam a saját kis megüresedett életemben, mert hazamenekültem vidékre. de egyszer vissza kell menni...



jobb híján ezer bejegyzés várható, mivel minden egyes percben kattogok. de nem akarom még a környezetemre zúdítani, viszont tele van a fejem, valahogy ki kell modnanom. ehhez nem elég a piszkozat..




az egyetlen értelmes megnyugvás, hogy úgyis mindig az van, amit az élet hoz. persze nekünk kell eldönteni, mit kezdünk vele, kihozni belőle a legjobbat, de a lényeget az élet alakítja.
csak ebben benne van, hogy talán még vissza is hozhatja.
nem fogja, az eszemmel tudom. nem tölthetem azzal az életem, hogy várok valami ennyire esetlegesre...


de mégis mi mást tehetnék, mint hogy az élet sodrására bízom magam? hogy ráhagyatkozok az "ahogy lesz, úgy lesz és úgy lesz jó" elvére?
az ösztöneim, a régebben emlegetett bizonyosság megnyugtató létezése gyönyörűen működött végig, nem csalt meg, tehát támaszkodhatok rá. az meg szabad, hiszen ösztön, csak úgy van, nincs köze a tudatossághoz... benyomás, érzés, érzékelés... érzékelése az élet alakulásának, valaminek, amit csak kapni lehet és elfogadni, nem pedig alakítani.
a befogadásról és a megélésről szól, nem az akarásról.
arról szól, hogy arra kell rárezegni, ami éppen van, és azt kell maradéktalanul integrálni, kezelni, kihasználni, elviselni és meglátni, hogyan jó nekem.
befogadás.
elfogadás.
megélés.

szerintem ez az egyetlen biztos dolog, meg a végén a halál.


csak valahogy ki kell metszeni belőle a reménykedés faktort, mert az nekem nem jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése