2015. november 8., vasárnap

az én hibáim

mindent elkövettem, amit nem kellett volna. azaz:

erőltettem, siettettem, csekkolgattam, mert bizonytalan voltam és mert annyira féltem, hogy ez lesz a vége. (haha. emiatt kívülről biztos egyértelműnek tűnik, hogy el kell engedni a picsába...)

a kórház után már nem találtuk az egyensúlyt, akkor sokáig minden csak rólam szólt - hogy vagyok, mit szeretnék, miben kell segíteni nekem... aztán épp csak elkezdtem visszatalálni a mindennapokba, még nem jutottam el odáig, hogy beálljon egy rendszer és stabilan flottul menjenek a dolgok.

ezután már nehézkesebben tudtunk találkozni, hiszen bejött a suli is a képbe, nekem ráadásul extra igényem támadt rá, annyi különlét után, a műtéttel megtört kis életemmel küszködve. ő meg elkezdett hátrálni (mindjárt mondom, miért), amitől még bizonytalan is lettem, még nehezebben viseltem a helyzetet (és erről még panaszkodtam is neki, bakker..).

szeretett velem lenni ugyan és ezért volt is, de így nem jutott elég idő tanulni, gyerekezni, pihenni, sportolni, magában semmittenni, az életén agyalni, mittudomén, szóval egyre fáradtabb lett a feszített tempótól és frusztráltabb is. és egyre inkább csak nyomásként élte meg a párkapcsolattal járó "kötelezettségeket", hogy figyelni kell, gondoskodni kell, kedvesnek kell lenni, satöbbi. mert hiába próbált, egyre nehezebben tudott annyit beletenni, amennyit kell. és még azt is érezhette, hogy ez is kevés így.

(mert egy jó kapcsolat sok meló és idő és energia, csak ez az elején fel se tűnik - ha mindebből elég van. nekünk nem volt.)

és én ezt láttam ugyan (ennél sokkal homályosabban, de láttam), mégse tudtam visszavenni magamból.

tudtam, hogy így nem lesz jó, tudtam, hogy a kevesebb lenne több, éreztem, ahogy távolodik, de nem tudtam átlépni a sürgető aktualitáson, meg úgy is voltam vele, hogy van még idő megoldani.


közben az én életem ugye épp a csak munka és mellette semmi szakaszban van. aminek arról kellett volna szólni, hogy a semmiben teret kapnak az intuitív energiák és kitalálom, merre, mit, hogyan, feltöltöm az életem új dolgokkal... de nem erről szólt. a műtét óta semmit se dolgoztam még ezen a kérdésen, előtte meg vitt mindent ő és az újdonság varázsa...
a műtét óta mindenre őt akartam használni és vele feltölteni a mellette semmit is.
ahelyett, hogy felvettem volna a fonalat.
nem várta meg, hogy felvegyem.


szóval így. ez is belejátszott azért rendesen. (és igen, az írásomban itt a mentsük meg valahogy a dolgot alattomos kis hátsó gondolata is...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése