faszkivan

most annyira várom, hogy keressen... hiába tudom, milyen irracionális. az egyetlen amire vágyom, vele lenni...

és az a szörnyű, hogy az egyetlenegy olyan ember, akiben nem valami abberált függésből, hanem totál egészséges indokokból tudnék még bízni a későbbiekben, és látnám értelmét, hogy valamikor újrakezdjük..

és csak azért vagyok kétségbeesett, mert felfoghatatlan, hogyan történhet ilyen: rosszkor találkozni, nem legyőzni együtt a körülményeket, mégse állni készen egy új kapcsolatra?!

hogy kell nem reménykedni? hogy kell nem várni akarni, ha annyira látom a rációt az egészben?

és ez még csak a második nap nélküle... még nem is éreztem igazán a hiányát... majd akkor mi lesz.