van az a módszer, amikor a rossz dolgokat az ember bedobozolja és felteszi a polcra, az agya egy távoli zugában, amíg ki nem találja, mi legyen velük.
na, én ezt odáig fejlesztettem, hogy fogtam magamat is és betettem egy dobozba.
most valahol hátul pihenek, mint valami nagyon rettenetes, vállalhatatlan dolog, amivel nem tudok mit kezdeni.
olyan mélységesen szégyellem magam, hogy arra szavak sincsenek. a szépreményű, csinos, fiatal csajszi annyira elqrta az életét, hogy jelenleg nulla a piaci értéke munka, hobbi és szociális szinten, és megszottyadt és eligénytelenedett és megöregedett, és sose fogja utolérni a kortársakat. kívülálló lett. és retteg mindentől és mindenkitől, és képtelen bármire, és utál mindenkit, aki szebb, fiatalabb, sikeresebb nála, aki még nem rontotta el véglegesen.
ezt gondolom legbelül.
hiába tudom, hogy ez így nem vezet sehova, sarkítás és csak a fejemben létezik. ott van az összes gesztusomban, cselekedetemben, álmomban. a nemevésben, a nemalvásban, a munkakerülésben, a lesütött szemű hallgatásokban.
hiába tudom, hogy a kis vörös előszele, hogy az eljegyzés miatt van, hogy ez amolyan átmeneti állapot.
hiába tudom, hogy megint lesz jobb, sőt, jó, csak dolgozni kell érte - ha közben nem dolgozom érte, csak ellene.
sötét, szűk doboz.
félek hazautazni a hugom eljegyzésére. nem akarok. úgy érzem, belekényszerítenek valamibe, amit utálok, oda kell mennem, ahol minden kezdődött, ahol először elvesztem, jó képet vágni valakinek az öröméhez, akinek nem bocsátottam meg, akit nem kedvelek, akinek legszívesebben megráznám a vállát: hagyd már abba ezt a műmájer, őszintétlen törleszkedős smúzolást, mert irritáló és átlátszó! úgy érzem, továbbra sem tudok bízni bennük, se kedvelni nem tudom őket, nem hogy szeretni, úgy érzem, meghasonlok tőle, hogy szükségem van rájuk, de közben minél messzebb akarok lenni tőlük, és hazugság már a puszta jelenlétem is. hogy szükségem van rájuk, de közben meg mégse rájuk, hanem inkább egy valódi családra volna szükségem, ami nem belőlük áll, hanem... nem tudom.
ezerszer összeállítottam fejben, mit kell bepakolnom, hogy fogom végigtolni a négy-öt napot, de már elszabotáltam belőle kettőt és még mindig nem vettem elő a táskámat.
lett munkám, és egy csepp örömet nem éreztem, egy cseppnyi lelkesedést sem... csak pánikot, és hogy nem akarom, nem, nem, oda nem, ezt nem, én nem. nekem híresen rossz az arcmemóriám, itt meg több száz embert kell majd megjegyezni, félek a záraktól itt meg nagy szorulós ajtókat kell nyitogatni, leblokkolok váratlan helyzetekben ez a munka meg nagyrészt abból áll, húgyosmarcsa vagyok itt meg csak akkor mehetek ki, ha valaki helyettesít, sose többé nem tűrök el magam fölött szemét főnököt, itt meg mégis azt kell majd, és világ életemben bagoly voltam erre hatkor fogok kezdeni. a családlátogatástól mindig kiborulok és világgá megyek utána és három hete nem tudom kialudni magam így se, erre mindjárt kezdek.
pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem kihívás
A, pár napra eljátszani, hogy minden oké, segíteni nemszeretem embereknek, legyűrni az irigységemet és haragomat, csak csinálni amit kell és mosolyogni és nagyokat enni és kész. menet közben biztos azt fogom érezni, hogy á, nincs is velük semmi baj, tök szeretem őket...
B, előkapni a lelkesedésemet és örülni, hogy dolgozom, új emberekkel és feladatokkal fogok találkozni és pénzem is lesz, és satöbbi.
de közben itt bujkálok a szobámban, le vagyok fagyva, blokkolva, pánik van ezerrel és kétségbeesés, és nemakaródzik nekiindulni.
éppen körbeszigszalagozom a dobozt, biztos ami tuti.
és még az is harsog bennem, hogy nekem exre olyan szükségem volt, mint egy falat kenyérre... mellette és ellenében tudtam önmagam lenni, ő volt az egyetlen biztos pont az életben, vele buktam az origómat, ugyanaz az elveszett kiscsaj vagyok, aki előtte is.
közben meg tudom, hogy nem, nem, nem, valahogy nélküle is én leszek megint, csak méginkább.
csak muszáj beleordítanom az érzéseimet az éterbe, most, különben az életben nem szedem össze magam és indulok le vidékre.
basszus, annyira nem akarok, nem akaroooook...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése