filmmaraton

mire felcihelődtem, leszakadt az ég. ex végre otthon volt, és mi mást csináltunk volna a nagy dörgés-villámlásban, mint hogy horrort nézünk?

halálra rettegtem magam, amit nem tudott értelmezni, úgyhogy egyből berakta a kedvenc ijesztgetős filmünket is, láttatni a különbséget. (the conjuring 2013-ból, jó szívvel ajánlom, szerintünk 10/10-es.)

tudni kell, hogy horrort csak az én kedvemért szoktunk volt nézni: imádom, de kell egy pasi hozzá, akinek szorongathatom a különböző végtagjait (és aki utána orvul rémisztget, ha nem figyelek), viszont őt 99%-ban untatja.

szóval nekem a horror-nézés nagyon intim dolog.
a duplázás pedig olyan volt, mintha valami nagyon különleges ajándékkal lepett volna meg.

és mivel a vihar sehogy sem akart elvonulni, én is maradtam, és megtoltuk még egy kellemes kis akció darabbal az estét.

nagyon-nagyon klassz volt.

túl klassz.

pityeregve búcsúztam másnap, és rutintalan módon egyből elmentem túl sok rosé fröccsöt inni, nem mintha nem olvastam volna lenszinél a várható következményeket, vagy nem tudtam volna, hogy épp csak kezd magához térni a szervezetem...

a mai állapotomat nem részletezném. gratula, nádja.

és még a szívem is sajog. dupla grat.

de azért minden megérte.