szerintem a családdal töltött hirtelen 6 nap és az osztálytalálkozó (és a pms, hogy rohadna meg a labilitás, amivel jár) sok volt nekem. így, együtt különösen. alkoholos esték zsinórban, kialvatlanság, hormonok és stressz... olyan természetesen menekültem vissza az exhez, még ha tudtam is, hogy most nem a valóságban vagyok... mint valami időugrás, amiből majd' egy hét volt hazakeveredni újra.
és amikor eljöttem, megint egy szétcsapós este, ahol a maradék pénzem is elköltöttem, és mit adj isten szóba elegyedtem valakivel hazafele - és haza is hoztam, és nemértem, nemértem.
életem első, teljesen, 100%-ban klasszik egyéjszakása, egy vadidegennel, teljesen feleslegesen, és szemernyire sem volt jó vele az ágyban, nem is tetszett egyáltalán, szóval totális wtf ez is.
szerencse a szerencsétlenségben, hogy rendes, kedves srácot sikerült bevonzanom, nem baltásgyilkost vagy tolvajt, bújt, ölelt, beszélt, cirógott még reggel is, láttam a személyijét is (így most tudom, hogy egy ismerősöm gyerekkori barátja, nagyfalu elmélet heló), tényleg tök korrekt találkozás ahhoz képest.
csak éppen minek.
minek kurvulok el, mint valami tizenéves tudatlan kis fruska?
szégyen van, bűntudat, üresség. kegyetlen másnaposság.
de amit igazából érzek, a félelem és szomorúság.
úgy érzem, ex nélkül nem is vagyok, elvesztem. nem tudom, hogy kell élni a saját életemet, önállóan. (gondolom, előtte is ilyen voltam, nem véletlen volt jó nekem is az ő életét élni..) nagyon keresek valami biztonságot, de mindig rossz helyen - magamban kellene felépítenem, tudom. remélem, igaza lesz milonkának, és tényleg meg tudom majd tanulni, mert így nem maradhatok.
és nagyon-nagyon-nagyon hiányzik az ex ( a szebbik arca).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése