zárojeles lábjegyzet:

 hát most látom, hogy nem tettem ki végül a "találtam rövidnardágot" posztot ... se.

szét-e vagyok csúszva. -e.

mehh2

na és persze a "nem megy".

ami úgy körülbelül 100%-ban összefügg az előzővel, gondolom....

((épp rajtam van a kontrollálhatatlan sírhatnék és depi a pszi után, holott haza kene mennem gyerekezni like a boss,

de hát ez annyira nem az az alkalom most, hogy konkrétan oldschool mód sörbe igyekszem fojtani azt a mély, elárasztó bánatot és kilátastalanságot, amiből sehogy se tudtam kipusholni magam.

sebaj, van apja a gyereknek, ügyesen megoldja a délutánt nélkülem, csak estére legyek megint jól...))

((szóval nyilván vállalhatóan megyek haza, mielőtt még...))

mehh

 rájöttem, hogy 37 évnyi életem legstabilabb alapélménye az az intenzív szükség, hogy "végre semmit se kelljen"...

hogy végre mindenki hagyjon békén*, és csak szüttyöghessek a magam ritmusa szerint.

(*: ahol fontos megjegyezni, hogy a mindenkibe a párom, és a közeli barátaim nem tartoznak bele, ők bármikor akarhatnak kapcsolódni, csak feladatot ne akarjanak adni. ((feladat pl, hogy itt és most az én mibenvagyokságomat és szükségleteimet teljesen figyelmen kívül hagyva takaritsunk ki.)) 

ezt nem pontositottam a pszichológusomnak, és most azt hiszi, hogy szó szerint egyedül akarok lenni egy csomót... pedig a körön belüli szeretem-embereknek nyitva az ajtó - de emellett kell egyedül is lennem, meg előfordul, hogy nem bírok válaszolni, úgy kivagyok - de ha tudom, hogy fontos, mert szükség van, akkor még olyankor is.

a gyerek, az más, mert annak a non-stopsága, pláne úgy, hogy az apja magamra hagy benne, az egy daráló. és nem tudom, egyáltalán, bírnám-e egy sajáttal, de a mienkgyerek mindent is erőnfelül megkapott tőlem, szó nem érheti a ház elejét emiatt, akkor sem,ha az utóbbi évek hot topicja már a felelősségi körök apjára való visszatologatása...)

elég megrázó nekem ezt ilyen summázva leírni.

de hogy ez.

vegyesfelvágott

fuhh, azért ez most egy kifejezetten nehéz, nem túl jól sikerült gyerekezés volt. csak az uccsó napok voltak a szokásosak...  nem kéne ezt igy, de sehogy se volna most igazából jó...

meg le is égtem, 2x. az első az én hülyeségem volt, de a másodikra nincs magyarázatom kb, azt hittem, szuper elővigyázatosan kenegettem magam...

és bennem most csapódik le, hogy a hőségriasztás mostmár 38-39 fokot jelent, ami amúgy kb embertelen.... még én is, terhesség /kisbaba nélkül is totál megbuggyantam, pl tegnap a világon semmit se tudtam csinálni az ágyon fetrengésen kívül, ami nagyon ijesztő volt amúgy. átfájt a fejem az advilon is, szédültem, és olyan erőtlen voltam, mint a lepkef... enni se bírok normálisan, valamint nem alszom napok óta, csak elájulok ilyen hajnal 3 körül.

nagyon sok dolgom lenne, de töredéke se megy.

találkoztam a hugommal is egy családi happeningen, tudjátok, akivel most "nem beszélek", vagyis hát inkább csak próbálok önvédelemből határt húzni, hogy nekem ezek a viselkedések nem férnek bele velem szemben, ... de hát nem úgy néz ki, mintha volna értelme,  sőt, csak magamat szivatom vele, mert nekem meg hiányzik az a fajta kapcsolat, ami előtte volt, meg feszengek az egésztől...

de ahhoz, hogy visszaálljon, vagy belátja és verbalizálja, hogy ez nem volt oké, vagy nekem kell úgy tenni, mintha az ilyesmi maradhatna következmények nélkül...

nem ugy tűnik, mintha bármit is felfogna az egeszből, hiába vágynék rá.

teljesen megértem a before kapcsolódásra vágyakozó magamat is, meg azt is, hogy közben önfeladásnak érezném, ha úgy tennék, mintha ezeken egyoldalúan túl lehetne lépni. (pedig abban világbajnok vagyok... de talan pont ezért.)

közben szorgosan posztolgat, hogy (a semmiből, mert senki a családban még csak nem is hallott róla előtte) könyve jelenik meg meg milyen menő dolgokat csinál, hatcsilliárd filterrel, olyan képeken, hogy volt, hogy fel se ismertem őt, ... én meg az egészet nem értem, nem tudok róla kb semmit, olyannak tetszik minden ablakba tett sikere, mint egy lufi, mint egy gondosan polírozott, flitterrel leszórt szemfényvesztés, kb mintha lenne egy klónja, akit nem ismerünk... ez is most nagyon durva belső hullámokat vet bennem az előzményekre rakódva... mert hát mintha a már egész közelinek gondolt-érzett kapcsolodásunk mind csak illuzió lett volna...

a pasi miatt is nyilván nehéz, mert amúgy már nagyon nehezen viseljük egymást, azt hiszem - persze tudtam, hogy nem fog változtatni, hiába fogadkozik, hogy meglátom, helyrehozzuk, majd megoldjuk, csak maradjak, ... de mégis megrendítő látni, mennyire nem is próbálkozik, mennyire nem érdekli egyáltalan... nyilván hazugság volt, mint mindig, ha abban a pillanatban komolyan el is hitte még.

irtó frusztráló, hogy nem tudom rávenni magam még igy se az átköltözésre...

nagyon kellett volna, hogy ne legyen szabin a múlt héten a pszichológusom...

meg rájöttem (valószinű sokadszor), hogy én tényleg olyan vagyok, mint egy minden reggel továbbforgatott rubikkocka... felkelek és már más a mintázat. mindig az aktualitásokkal tudok csak foglalkozni, mindig csak amiben épp vagyok.

kicsit olyan ez, mint az adhd-s "ha nem látja a tárgyakat, elfelejti, hogy vannak"... csak topikokban. bármit akartam is tegnap, az tegnap volt, ma már más van. 

de még az olyan, elvileg nekem jó dolgokat se viszem végig, mint egy ruha/tárgy megvásárlása, amit elterveztem, amire vágyakozom. aztán egyszercsak már másba' vagyok, és vagy eleve totálisan elfelejtem, vagy azt érzem, most képtelen vagyok ezzel foglalkozni, megcsinálni, vagy hogy most mást kell csinálnom, ... majd átmenetileg ugyanugy elfelejtődik, míg végül már nem lehet kapni, lejár a határidő, stbstb.

szóval durva kettősségben élek: képes vagyok "ráfogni" valamire, mint egy pitbull (bullterrier? mit tudom én már) állkapcsa, és erőn felül tolni, menni, csinálni, akár napokat vegigplázázni pl (nem ebböl áll az életem, de ez jó szemléltető példa), de ugyanén képes vagyok totál nemcsinálni is, tök mindegy, mennyire akartam-akarnám, ... ott vagyok amúgy is, és csak be kéne kanyarodni és a kasszához vinni a kinézett és musthave dolgot, aztán haza/tovább, de nem, nem és nem.

azt, hogy mik a nem a képembe tolódó, nagyobb volumenű céljaim, terveim, na azt hadd ne mondjam, milyen nehéz fixen "léteztetni" ... elveszek az épp előtérben lévő bármilyen aktualitásokban.

igy amúgy már új alternatív magyarázatom  van kb az a "ha épp nem rossz, el is felejtem, hogy el akarok menni" dologra is...

mert én az életem _minden területén_ igy működöm.

lehet, hogy nem is hasítom, csak szép adhd-san konstans megyek a dopamin után + elfelejtem, ami épp nem tolódik a képembe...

vagy a kettő együtt.

namindeeegy...

persze a pszim mondta egy múltkori dopaminseekinges felvetésemre is, hogy ő annyira nincs képben azért a felnőtt adhd-val... 

szóval ő nem tudja, csak a hagyományos, pszichoterápiás gyökereket feltételezve értelmezni ezeket, I guess, mig én meg ezerrel vizslatom az életem az ujonnan megismert adhd-teóriás szemüvegen keresztül is, és mehh.

ugyanitt tök más: haladok a fogorvosos projektemmel is, tuléltem a fogkőleszedést, hátha túlélem a tömeseket is... (csak még ip-m nincs, de attól még na.)

levágtam multkor a hajam (szoktam ilyet), ami elsőre egy katasztrófának tűnt, azzán rájöttem, hogy amugy se hordom nyáron leengedve, ill azt mondták a mások, miután már nem frissen utána voltam, hogy nem gáz amugy, és végülis már szerintem se .. nem jó, de fodrász után is volt már hasonló, úgyhogy még várok, hogy befizessem magam valahova, de a lehetséges kontaktokat begyűjtöttem...

az arcbőröm viszont tök kivan, épp újra ekcémafoltosodik, és az utóbbi időben bevált krémem nem tudtam ujravenni, mert mint kiderült, megszűnt közben. az előzővel le kellett állni, mert az egész arcom hámlani-mállani kezdett az első boldog idők után, amire még sosem volt példa, ... és most megint semmi 5letem, a random próbálgatás meg rohadt drága.

(a hidratáló arckrémekkel is pont úgy meg vagyok lőve, mint a samponokkal...)

valamint az újból beindított intimgyantáztatás váratlanul szomorúvá tett, mert valahogy rosszul sikerült: csomó szál most csak szakadt, mint kiderült, ill most rengeteg benövésem és gyulladasom is lett, meg kegyetlen visszanövős viszketésem, és egyik sem rémlik tavalyról... lehet, hogy a melegtől? 

persze nem adom fel, de ne maradjon így, mert ennyi erővel visszatérhetek a borotvához is szinte...

mondjuk mivel kb csak a pasi+gyerekkel megyek strandra, intim életem meg nincs ugye, majdnem mindegy. de a közérzetemnek azért számít.

oké, zanza vége, éljük túl a kánikulát, meg ne legyen vilagháború pls, aztán valahogy lesz a minden.

aztán saláta is van ám meg körömlakk

az is történt, hogy csúnya nagy úszógumit növesztettem. de igy tényleg, ilyen szabályos xtra hájréteget, körbe. 

nagyon fura, mert eleddig én mindig vékony voltam, ill amikor átmenetileg egyszer nem, akkor is szép homokórásan-egyenletesen vastagodtam meg, nem ilyen fura aránytalanul, kb idegen testrészt növesztve.

persze tettem érte, a nulla mozgás mellé évek óta szarokat eszem, ugye, és tényleg fokozatosan nőtt .. na de most lett ingerküszöb-átlépően látványos.

idénre esik az is, hogy látványosan elmúlt a fiatalságom. 

ilyen sosem látott módon megereszkedett a bőröm mostmár állandóra. 

már nemcsak A ráncom van, hanem az egész arcom full plöttyedt lett. (és elég látványosan lejjebb csúszott, még tokaesélyes is lettem, ami pedig az egyik legnagyobb félelmem evör... idős koromra pedig bulldogarcom lesz, ez már most látszik, ami szintén jujj.) persze nem vigyáztam rá kicsit sem, fényvédelem, arcápolás, hidratálás, vitaminok, alvás azmiaz, cigi+alkohol kombóval túlküldve úgy egy évtizeden át... de akkor is megrázó. 

de hogy így még az alkaromon is öregasszonyosan pergamenesedik-redőződik a bőr, ha véletlen összenyomom, ami eddig nevör evör. 

ill a kézfejem, az megdöbbentően megöregedett, full-tájmra összetört rajta a bőr, meg foltos lett... sőt, a dekoltázsomon is alig akar már visszaállni az éjszakai gyűröttségből...

és hát ez eleddig, bő 20 évig nem így volt, nagyjából stabilan fiatal nő voltam, és (egyelőre?) nagyon-nagyon nehezen viselem.

(azt pláne, hogy tudom: ez jobb már soha nem lesz újra, azt már nem kaphatom vissza kicsikét se, ellenben innentől majd gyorsuló lejtmenetbe kapcsol.)

na, és akkor erre jött rá a sziluettet torzitó xtraháj. 

nem tudom, hogy fogom megugrani a megváltozott-változó testem elfogadását...

 

(pláne, mert a fegyelmezettebb életmód és a sport, az továbbra is miaz, igy a háj is stabilan marad...)

nade a helyzet odáig eszkalálódott ám, hogy az évek alatt gondosan felépített ruhatáram nem csak kiment a divatból, de egy nagy része ki is lett hízva. 

amit én nem vettem ám észre egyből, csak hordtam nyugiban a rugalmas anyagú skinnyjeimet, amikbe még mindig beleférek.

akkor esett le, amikor próbáltam lecserélni őket, haladva a korral, és minden próbafülkébe vitt (számozásra és szemre is énméretem) darabból ki kellett mennem egy számmal nagyobbért.

aztán elővettem a nyári ruhatáram, és hát... be kellett ismernem, az alsó felem méretet váltott.

annyira, hogy kénytelen voltam újra beszerző körútra indulni.

igen, körútra, mert persze az új, megváltozott arányaimmal - guess what - megint sehol nem kapok magamra semmit!

(abból, amit keresek, legalábbis.)

nem úgy van ám, hogy tisztán méretet váltottam, hanem hogy az eddigibe már nem férek bele / beleférek, de durva muffintopot csinál a dereka (ami fáj, ha leülök, és megturbózza az újonnan amúgyis megjelent xtra bőrhurkákat, éljen a megereszkedés, ugye, ...,), ésvagy punciban is bevág,

az egyel nagyobb meg derékban / hasban jó, de ülepben-combban-lábban hatalmas.

(a hosszról nem is beszélve...)

és nagyon vicces, hogy a testképem, -tudatom nem követte le még a változást:

következetesen bőven jónak tűnik szemre, ami aztán kicsinek bizonyul. 

számozásra meg elképesztő a szórás: a 34-estől a 38-asig bármi lehet közelítőleg jó a boltokban, akár egy üzleten belül is..

de igazából se hosszú, se rövid farmergatyát nem sikerült még vennem. 

(pedig vagy 3 hete rajta vagyok, már nagyjából felpróbáltam a (random sorrend következik) pepco, tacco, sinsay, reserved, mango, zara, tallyweijl, stradivarius, bershka, pull&bear, newyorker, tezenis, h&m, house és cropp kínálatát, szóval kezdek eléggé frusztrált lenni. és lehet, nem is jutott minden eszembe.)

a másik nyomorom meg a nyári ruha - de az inkább a kínálat, nem a méret okán.

mert hát ne legyen poliészter, se túl vastag pamut, se szúrós/durva len, 

hanem valami puha, lenge és légáteresztő az anyaga.

ne legyen az a sűrűnhúzott-ráncolt derekú/mellrészű se (utólag eszembe jutott a szó asszem: darázsolt) , ami aztán dörzsiz.

a ruhának legyen valami pántja/válla. lehetőleg ne spagetti, mert abban jobban megégsz, ill megnyom-izzaszt a táskapánt, és pláne munkahelyre se szalonképes, de azzal is kiegyeznék, ha amúgy másban oké, eskü...

éss ne legyen fekete. 

(láttak már egyáltalán nyári napsütést a ruhatervezők, hogy mindenhol a fekete az alap kánikularuháknál is?!?

vagy amúgy minden ruhagyártó abból indul ki, hogy az emberek korán mennek dolgozni és későn végeznek és addig is légkondiban ülnek egész nyáron, így nincs szükségük valódi kánikulára jó öltözékre,

és így csak én vagyok megint a rebellis igényű??)

(se fehér, mert az sajnos nem áll jól, esetleg a nagyon krémfehér, de még nem találtam olyat, ami eléggé az...)

de ne legyen csicsa-micsa-mintás se. 

(úristen, az a halálom... az a sok rikító ((nekemronda)) alapon fehér virágminta, meg zebra, meg mittudomén... mért kell mindenhova minta???)

vagy legalábbis legyen olyan színárnyalatokból összerakva, ami beilleszthető a ruhatáramba, ami nekem is jól áll.

(örökös problémám.)

bónuszvágy, hogy ne kelljen alá melltartó pluszban, mert az is melegít, de azt már kb elengedtem - csak ha már kell, mert annyira bimbikiemelő, akkor tudjak is alávenni, a szabás engedje meg.

(szerencsére egyelőre a cickók még viszonylag a helyükön vannak, legalábbis a hetyke zónában, így a tartás miatt nem kell...

de lekopogom, komolyan, a negyvenes évek tuti meghozzák a nemkívánt gravitálást...)

na és persze ne legyen azért túl drága se, de már lassan ez se lesz feltétel....

amúgy felül is szélesedtem valamennyit, így több ruhám is pont határeset a kevéske meglévőből is.

na és szoknya kéne még - lenge viszkóz vagy pamut... hát azzal is vannak mind méret-, mind színgondjaim, de az is évek óta már... (tavaly pont találtam egyet, amit meg tudtam szeretni, de jó volna még.)

igazából az történt, hogy legutóbb pár boldog évig a sinsayben meg terranovában kaptam magamra nacikat meg színeket,

 majd a sinsay kicsit méretezést módosított, amivel én bekerültem 2 méret közé, amivel most csak annyi történt, hogy egyel följebb lépve vagyok kettő közt,

a terranova meg ugye konkrétan kivonult az országból.

ja, és 160 centivel újra a full hosszúságú nadrágok korszakát élni sem valami felemelő dolog - rám ugyanis az eddig divatos bokalengetők szoktak pont teljes-length lenni, ill a skinnyket fel lehetett szépen hajtani... de a mom, egyenes és bőszárú már nem (lenne) ilyen kegyes (ha kapnék magamra végre valahol). 

a jó hír viszont, hogy (amint látszik is) újra elkezdtem akarni rendesen öltözködni, hogy jól, egyben, önazonosan érezzem magam a bőrömben. (erről még a pszivel is beszéltünk, mert hát ez fontos lépés amúgy.)

(bő félév kihagyás után még intimgyantáztatni is voltam újra, hogy ne integessen ki a bozótos a rövidnadrágok alól...)

szóval legalább: 

#gyógyulótendencia

de azért persze sajnáljatok :D

helyzet

a pszi újabban dicsér, hogy milyen szépen dolgozom és haladok. olyasmit jelzett vissza, hogy mintha minden ülésre hoznék valami újabb megugrott "lépcsőt". (nem így mondta, csak tartalmilag ilyesmi a lényeg.) 

múltkor azt is mondta, hogy büszke rám.

tény, hogy tényleg intenzíven dolgozom mindenen is... csinálom a házikat is, meg voltam pl egyedül koncerten, meg a születési családomnál, tudatosan úgy állva hozzá fejben, hogy milyen lesz majd ez az egyedüléletben, meg ... mindenféle ilyesmik.

meg sokx belefutunk, hogy mond valamit, én pedig rámondhatom, hogy azt már megcsináltam-csinálom - ami óriási visszaigazolása, hogy jófele indultam-tartok, magam is jól gondolkodom dolgokról.

#sikerélmények

((persze ma például úgy keltem, hogy csak előadtam magam neki meg szépítettem, és tökre nem is olyan vagyok-voltam, és így nagyon mélyen szégyellem-bűntudatom van, és hogy úgyis kiderül, mekkora tolerálhatatlan szánalomkupac vagyok ... szóval minden magabiztos pillanatom kb visszacsapott, így.

mondjuk lehet, ebben benne van az is, hogy hajnalig nem aludtam a melegtől és túlpörgéstől, és olyan 3 óra múlva végervényesen felkeltett a pasi szobában felejtett ébresztője, ami óta már a második kvmat gyűröm, de a nyomorultságon egyelőre az sem segített.)

apróság

volt ugye tervben, hogy majd én jól eljárok társasjáték klubokba, amikor majd ...

aha.

hát, már nem olyan biztos.

voltunk társasjátékok éjszakáján, egy kicsike helyen ráadásul (volt kb 6 asztal?), és negyed óra után már nagyon bennem volt a sikíthatnék, attól, hogy mindenki beszélt és egyszerre.*

fú, tudjátok (tudjátok?), amikor túl sok, és tényleg szószerint legszívesebben sikítanátok, annyira.

persze önszabályozás, disztingválás, szóval nem csináljátok, se nem toporzékoltok, rohantok el vagy görnyedtek le fülre tapasztott kézzel, de sokat kivesz nagyon. 

(és tényleg konkrétan késztetést érzek ezekre, azért írom le őket, nem csak érzékeltetek.)

(tipikusan ilyen még nekem, amikor [egy nagy aluljáróban] hömpölyög a tömeg, különösen, ha szembe... szinte rosszul vagyok... bár ott van, hogy a szemem is szeretném betakarni, haha.)

(annyira amúgy nem haha, mert tényleg rosszak ezek, ha meg is szoktam.)

*most elgondolkodtam, mert vendéglátóipari egységekben meg meglepően jól vagyok, és hogy most ez hogy is van... esetleg a fáradtság? a hang eloszlása a térben? fú, szerintem amúgy lehet ám, hogy főleg a zene, ami meghatározza... ahol van egy domináns, hangzavart "felülíró" zene, ami "visz", szerintem ott nem, vagy hát jóval kevésbé... 

(a vizualitásra nincs megoldásom, az simán csak sz.r ...)