happy to you

mindenkinek kívántam a boldogságosat, csak a leírásáig most jutottam.

ez a karácsony, ez ritkapocsék nekem, de tényleg, valahogy semmi se úgy sikerült, minden rosszul csapódott le bennem, rengeteget bőgtem, sokat veszekedtünk, csalódott voltam, az egészet totál máshogy képzeltem, stb...
aztán tegnap este, egy újabb bőgős kör után végre megérkeztünk a pasival egy közös érzelmi élménybe, ahol egy nyelvet beszélünk, és a meghittség kitartott mára is, szóval ma már nem éreztem, hogy nemjósemmise.

amúgy szombaton volt egy objektíve szuper szenteste anyáméknál, vasárnap egy elég jó anyóséknál (a gyerek-vonatkozàs az utánozhatatlan), tegnap meg egy estére kikupálódó nálunk,
fánk nincs sajnos, csak egy karácsonysarkunk,
de az hangulatos lett, és az utolsó utáni pillanatban mégis tudtunk kacsát szerezni (értsd 24-én délben),
és bizony mostmár hivatalosan is a narancsos kacsacomb a karácsonyi menünk.

(tudom, hogy rossz kép, bocs, csak ilyen van most...)

ma a pasi melóban, én meg vidékre mentem volna rokonozni, de annyira csehül voltam, hogy nem mentem. sőt, a pasi hívott ugyan be hozzájuk, oda se mentem, jobb volt ez így, kicsit magammal lenni, kicsit hagyni hatni a meghittség-élményt, feszengés-mentesen (mert most olyanom van, hogy valószínű feszengtem volna)...

nem semmi tanulókört futottam idén, azt hiszem: hogyan kell tervezni a tervet meg ilyenek... komoly listáim és receptjeim vannak, és olyan tanulságok, mint "mindenre 2x annyi időt kell számolni", meg "nem főzünk a más konyhàjában".


holnap jön az gyermek megint, most itthon leszünk végre hármasban, utána meg egy újabb kettesben ünneplés.

halljátok, amúgy a gyerek megint velem aludt, összebújva(!), és annyira de annyira cukorbogár volt... és hát áldom az eszem, hogy szereztem csengőt, azt az arcot, amikor meghallotta a csilingelést (tudniillik megjött a jézuska), azt nem lehet megfizetni.
jézuskavárós boldog suttogások, izgatottság, kedvesség, játék... úgy, de úgy szeretem, tudjátok.

varázsvilág

leírhatatlan a tegnapi hóesés, a nagy pelyhek, a fehérség, csillogás, igazi tél varázsa...

és mindez pont egy gyerekezős, még nem menstruálok és a pasi se beteg már napon!

felkeltem, kibotorkáltam a pasihoz a konyhába, megöleltük egymást, majd kipillantottam az ablakon és kábé a nyakába is ugrottam sikoltozva. örömömben.

hát nekem ennyire.

mondjuk moziba vittük a gyereket, amihez még kicsi sajnos, így felvonultatta az összes előzetes ellenérvünket...
de kakilnia csak kifele menet kellett azonnal, és végülis, összességében azért jó élményként könyvelte el, szóval egynek mondjuk jó volt. (végig készen álltunk rá, hogy ha tényleg rosszul kezdi érezni magát, kimegyünk, és kb fél óra múlva meg is kérdezte, mikor lesz vége, aztán valahogy mégis maradtunk... mondjuk nekem nem volt egy nagy filmélmény így, a Grincs, amit apájával eredetileg kettesben néztünk volna... hát de vanilyen.)

utána megint a nagyiékhoz mentünk, volt egy velem összebújva (nem)alvás,
(mert a nagyi ezredszeri kérésünk ellenére is csörömpölt a konyhában, mert azt hiszi, ha halkan csörömpöl, az nem csörömpölés, mehh)
majd egy hógolyózós-hóemberépítős-szánkózós trip hármasban,
egy teljesen klasszikus változat,
hatalmas nevetésekkel, szaladgálással, rácsodálkozással,
szóval vizesen és fáradtan zártuk a napot,

és este hiába vágytunk még egy romi kettesben andalgásra a környékünkön, ami minden aznap érintett városrész közül a legeslegszebb,

annyira átfagytunk és kipurcantunk, hogy inkább megelégedtünk a szándékkal és az ágyra bekuckózva megnéztünk egy filmet.

tökéletlen tökéletességekbe' kicsimmel...

(hajnalban meg boldog megjövés napjàt kívánt, mielőtt visszaájultam, úgy emlékszem...
mert addigra megjött persze.

most itt a hó, a varázslat, én meg magamban fetrengek még mindig az ágyban, ilyen ez...)

hátha tudjátok viszont:

hol lehet reszelt narancs- és citromhéjat kapni?

közéletünk

én már nem is olvasok ezekről,
de attól, hogy nem olvasok róluk direktben, sztem pont ugyanúgy képbe kerülök mégis a lényeggel, mindig.

szóval ez önvédelem,
nem fejethomokbadugás.

nem tudom, mit éreznék, ha még az összes apró részlettel is külön megkínálnám magam...

így is a bőröm alatt hordozom a konstans félelmet, hogy milesz, hova fajul még,

hogy tudok én így valaha nyugodt, békés családi életet élni, a kisemberek langymeleg középszerét, amire úgy vàgyom,
én nem akarok mártír lenni, vonulni, bajba kerülni, én csak, hogy hagyjanak élni, békibe, értitek, és akkor így ez.
ez mi.

készülődésekbe'

hát ez az idei, ez tök félresiklott a sok paraszituval, pedig időben nekifogtam, csak mindig megszakadt, háttérbe szorult.
így, némi bánat és csalódottság után igyekszem aklimatizálódni,
meggyőzni magam, hogy így is lehet jó.
mondtam a pasinak, hogy félek, hogy megint hülye lesz, és ne legyen, mert nekem ez az ünnep szent.

a dolgok állása most:
három szenteste lesz zsinórban,
anyáméknál, az anyjáéknál, majd 24-én kettesben (ha olyan állapotban lesz a kapcsolatunk),

az utána jövő rész még jótékony homályban,

ajándékok nincsenek,
de az ötletekkel (amik már teljesen újraterveződtek 50x) biztatóan állunk (értsétek talán meglesz mindenkinek a személyreszóló valamilye),

a pasi beteg (így előreláthatólag én jövök utána, opcionálisan én, majd a gyerek, esetleg valamelyikünk pont az ünnepre időzítve),

a pasi szabadsága (egyik szenteste) hol visszavonódik, hol nem, kb hetente kétszer,

a lakás továbbra sincs feldíszítve, csak a fejemben, ott viszont klasszra,

tegnap este jöttem rá, hogy az anyósos napra nekem kéne főzni, ha jót akarok, amitől belül emésztem is magam,

mindenszar és semmisesikerült és inkább ne írjatok többet olyat kérés-kérdés nélkül pls, hogy ez egy reménytelen nemjó kapcsolat, mert utána egy hétig emiatt sírok, meg ezen veszekszünk, és akkor már nem vagytok ott, pedig ugye onnan jön a lényeg, pláne hogy nekem ő és a gyerek a családom, és tudom, hogy jót akartok, de én meg legalább ide szeretném kipanaszkodni a dolgaim kötelező szégyenkezés nélkül, és inkább van szükségem ennek "megengedésére" és együttérzésre, mint tanácsra, ítéletre, hogy rosszul csinálom,
és egy ilyen gondolatkör nagy fájdalmat okoz, és nehéz helyretenni, és csak viszi a drága átszellemülésre fordítható időmet, és van elég bajom anélkül is, asszem, de kérlek, ezen ne sértődjetek meg,

amúgy meg remélem, a végére mégis minden összeáll és lehet ez egy jó karácsony, meghitt meg élmény, meg minden.

egy jótanács

ne igyatok meg másnaposan fél liter tejeskvt.
(nagyon rossz érzés gyomorsavas tejeskvt hànyni.)
(pláne ilyen sokat.)



(mostmár úgy tűnik, éves hagyomány, hogy a melóskarija után hányunk. a fene tudja, mért, de mindig ez a vége. ott valamiért nem találjuk a mértéket....
ezért is tudom ily' bőszen nyomogatni a telefonom... nem sok egyébre vagyok képes éppen...
ami sajnálatos, mert van 2 órám felporszívózni, boltba menni, wc-t takkerolni, begyúrni egy sütit, gyerekkészre pakolni a lakást - és ugyan a 2 óra bőven elég lenne, abban se vagyok még biztos, hogy újra ki bírok kelni az ágyból, rettenet.)

(minek iszik, aki nem bìrja, ugye.)

fú,

egyébként nem is meséltem, hogy többek közt az is elhangzott a tisztázó beszélgetések során:
fél, hogy egyszercsak elromlik a kocsi és nincs tartalék megcsináltatni és akkor mi lesz,
és átbeszéltük, hogy biztos megtalálnánk a megoldást, legrosszabb esetben picit bkvzni kellene, de az se lenne a világvége, de persze a tartalékképzésben partner leszek, és azért nem túl valószínű, hogy pont a kövi 2 hónapban történik ilyen, utána meg már jók vagyunk, take it easy,


erre másnap elromlott a kocsi.


(mert én nem számoltam murphy barátunkkal, azért, szerintem.)
(most is azt szerelik épp.)