nyifinyaff

viszont, hogy a megváltozott munkahelyi program miatt borzasztóan szerettem volna behozni a gépem,
hogy filmezhessek all day,

csak olyan nehézkesen sikerült lelket verni magamba (ismétlem: másnap), hogy már nem volt időm kirángatni a kupac aljáról, így most kinéz helyette 10 órányi ingerszegény magány. kb. még.

(és mindenki irl hosszúhétvégézik, és senki se fog ráérni online se, tartalmat gyártani se,
és ez előre nemszeretem élmény most nekem,
mert ugye másnap cicás videókat akar nézni az ember, meg mémeket, ha már nem alhat, vagy nevetni másokkal, vagy legalább nem csak egy helyben ülni bezárva, passzív várakozásban.)
(nem, se olvasni, se rejtvényt fejteni nincs kedvem, se semmit, ami akár minimális önfegyelmet igényel. semmihez ne kelljen agy, vagy jelenlét, vagy...
persze biztos olyat fogok,
mimást.)

#ejjdekár
#fwptudoméndeakkoris

murphy törvénye,

gyakorlati példákon keresztül:

- mindig csak másnap reggel jut eszedbe, hogy jatényleg, hát öreg vagy te már a bulikázáshoz

- természetesen akkor van összehányva és egyébdzsuvázva a busz is, amivel pedig muszáj menned, ha be akarsz érni dolgozni.

(azért persze jó volt, kolegás bandázósdi, ritkaalkalom, ingyenfröccs, hesteg.)

update:

aha, aha...

ez a nap komplette egy kabaré.

egy sokkal nagyobb, mint amit így esetleg el tudtunk képzelni, pedig mondom néktek, van hozzá fantáziánk rutinunk elég.

#miapicsatényleg

#hamesélnémsehinnétekel

mivanma, pislog.

hát hogy reggel hatkor, amikor a munkahelyi székembe kellett volna hivatalosan is bepozicionàlni a popómat (bocs),
azazhogy beülni,

én épp felültem (az értelemszerűen otthoni) ágyamban, rémülten, hogy "mimimi?!"...

[igekötői gubancolódásokba', ugye.]

azt is csak azért, mert a pasi némi cukibb keltegetés után megunta, hogy gyanútlanul, mosolyogva, ráérősen jóreggelt-nyújtózkodom válaszul, és szembesített a rideg valósággal.

[miszerint az (amúgy nagyonokos) telefonom úgy gondolta, hogy az este gondosan beállított ébresztőt én csütörtökre kérem,
logikusan jövő csütörtökre,
mert a mostani hét csütörtök hajnala már elmúlt,

zaravazerőben, hesteg.]


utána pedig, ellentmondva a jóvaltöbbetalvás tényének, egyszerűen nem akart működni a nap,

se az agyam,
se a másoké,

agyatlan viták és félreértések sorozata kezdődött például meg átmenetileg elfelejtettem az abc-t, meg elsőre megérteni, mit akarnak tőlem, meg ők, hogy én tőlük, ilyenek.

de ittam másodikkávét,
azóta kezdek hasonlítani magamra,
és végülis a nagy roham már lement,
valószínűleg ők is kávéztak (újra?),
aztán a többség úgyis elhúz hosszúhétvégére,
csak hát azért vicces.



(aktuálisan nem gondoltam annyira annak, de már megy.)

mint az eddigi tavaszi hőmérséklet,

úgy szaladgál föl-le a hangulatom. rémes.
sokat érzem magam magányosnak és megnemértettnek.
sokat tehetetlennek, szerencsétlennek, mindenre teljességgel alkalmatlannak.

sokat azt, hogy - bár ránézésre kutyabajom, tényleg - én ehhez az élet nevű jàtékhoz hülye vagyok és kevés,
és ez már sosem változik,
csak meghalok majd,
mintha mi sem történt volna.


hogy ennyit sikerült összekaparni magamnak csupán.
hogy faszkivan, de még ez se hiteles.

note to...

első vihar.

sunshine, baby

most így iszonyatos tempóban világos lett reggel, aztán este is, aztán madárcsicsergős, aztán meleg,
majd úgy egy hét alatt a semmiből kizöldült-hajtott-virágzott a minden.
woww.


én pedig semmi mást nem érzek, mint hogy kinn akarok lenni.

hogy minden várhat, tényleg.
és vár is, mert megyek egyfolytában...


hétfőn lett szekrény, pakolás, meg kézenfogva környékenséta, meg romi fagyizás is.

kedden limonádé fürtössel, sütizés újcsajjal.

szerda-csüt a vágyódásé volt, csak munka után tudtam sétálni egy-egyet, de azt mint a kisangyal, meg lett újkocsi, csavarogtunk vele, a naplementébe meg vissza, meg mutogatni pasitesójának.

pénteken újcsaj ugrasztott ki az ágyból spontán találkozni, aztán azon kaptam magam, hogy a pasihoz tartok bandázni a munkahelyére, a világ másik felére, meg megkóstolni, amit főztek, meg hazafele is alternatív útvonalakon mászkálva, mert csak.

szombaton a környéken csavarogtunk, olyan új dimenziókat fedeztünk fel nagyonközel, hogy el se hisszük - egy ponton az ölében feküdtem egy padon, felettem ő, a nappali hold, a hatalmas ég, és a napszemüvegében is ugyanez a tükröződő végtelen kékség, meg a tágas-végeláthatatlan nagyonzöld füves tér, a távoli horizont, ahol összeértek, és ha lejjebb nézett, akkor a mosolyommal én.

vasárnap pedig random elautóztunk egy lápos tanösvényhez, láttunk nagy zöld igazigyíkot, hallgattunk békakolóniákat, éreztük a vízszagot a levegőben, meg a gyöngyvirágnyílást, meg mászkáltunk kidőlt fán, meg csapkodtunk szúnyogot. aztán még elugrottunk anyámékhoz is családozni, hamár közel voltunk, tök váratlanul.




szerintem megtettük, amit meg lehetett, ahhoz képest, hogy közben visszatérő hullámokban nyírtuk egymást, és elkeserìtően elbeszéltünk egymás mellett csomószor, és nem is értjük, hogy jutunk mindig újra dűlőre, meg ezmiez.

#hülyefejek
#élmények
#mivan