mit is, mit is

 "Megvaaaan, inni akartam!"

...mikor már hetedszer mentél körbe a lakáson majd vissza a fürdőbe, jobb híján mindenféle random apróságot csinálva mindig, de közben érezve, hogy te amúgy valami mást akartál volna eredetileg, 

és épp leültél harmadszor is a wcre, hogy a homlokodra csapva újra felpattanj, hogy jaaaaa. 

majd vègre tényleg odahozd a vized - hogy aztán ne igyál most se, pedig még szomjas is vagy, hanem helyette posztot írj belőle.

everytime.

((s ugyanezt még a pisiléssel is képes vagyok eljátszani, amit nem is értek... my brain's logic: barely survive, but nevermind. funny.))

meg ahogy azt én elképzeltem...

na, hát lófszka lett a végreszabadvagyokból, nem idillke, kb.

most, hogy újra lett volna jobban alkalom bringázni még a nagy hidegek előtt, megfájdult a derekam. de hogy ilyen nagyon durván, first time evör. lumbágó vagy mifene...

hát hadd ne mondjam, mennyire vagyok boldog...

már jobb volt, tegnap újra nyeregbe tudtam ülni, és hát annyira hiányzott, meg annyira paraztam, hogy le kell mondanom róla, hogy az első távon letörölhetetlen vigyor ült a képemen az eufóriától - be is nyeltem jópár bogarat, annyira. _i_má_dom_. 

(bár továbbra is csak a szigeten kerengek, az egyelőre a biztonsági zónám, de már halálfélelem nélkül, pl, meg hasonló megfejlődések, szóval alakulok...

az évszakváltás borzasztóan megviselt, totally meg voltam lőve, mit vegyek fel, sportcuccaim sincsenek, de van már, hogy végül eltalálom, ennek is #örüljetekvelem. még ha úgy is, hogy pl jobbhíján a fülvédőt veszem fel sálnak, haha.)

aztán este meg reggel is tettem egy-egy rossz mozdulatot, csak úgy, és most megint szar, sajnáljatok.

emellett lett egy pukli a mindighasznált csuklómon, amit ijedtemben megnyomkodtam, hogy mi az, és azóta változó intenzitással fájdogál... az okosok szerint ez olyasmi, amit majd műteni kell. juhú.

valamint a harmadik ember, aki a társasos sráccal a kis crewnkat alkotja, egyszercsak benyögte, hogy most bizonytalan ideig, de minimum pár hónapig nem jön játszani... jól esett az is, gondolhatjátok...

(de voltam azóta hívva a társasos egy barátjával meg az új baratnőjével 4-esben alkalomra, meg befigyelt a könyvtaras tarsaság is ujra, ahova a kis körünk miatt nem tudtam járni, szóval majd valami lesz.)

ahogy mondtam, az évszakváltás brutál megviselt, úgy általában se volt fogalmam  sokáig, mit vegyek fel, hogyan, mim van, honnan szedjek olyat, ami nincs, mit hova tegyek, stbstb,

és kiderült, hogy még annál is sokkal jobban frusztrál, ha nem találom el komfortosra a felöltözést, mint eddig tudtam magamról... rettenetesen.

de kezdek mostmár adaptálódni, megy lefele a freakout... bár még mindig nem jó, de legalább alakul.

ésss az otthonteremtős lakásrendezés is újabb szintre lépett (bár a derekam nem lájkolta), csak kivagyok, hogy napok óta aktívan csinálgatom tényleg, és még mindig nem jó... 

ill hogy patikára kitakarítottam, erre estére újra random pormacskák meg hajak ültek a padlón - hát azt komolyan hogyan?! hát ki se volt pl engedve a hajam... meg még az ágyneműtartó ala is bemásztam a porszívóval... szóval tényleg: how?!

iszonyú sok van még belőle, hiába haladok, pedig nagyon túllennék már rajta. fú, nagyon-nagyon. (utálom csinálni, konkrétan.)

ésss este a fülesem is megadta magát, mint óriás érvágás. nem bírom elérni, hogy töltődjön, ami azért is xtragáz, mert a telefonom és a szemüvegem mellett az a legtöbbet használt musthave toolom, konkrétan. 

pedig pont most találtam megint egy csomó jó számot, amiktől fülig ér a szám.

(ésss amik egészen új szintre emelték még a biciklizés-élményt is... konkrétan már a nyeregben is táncikáltam, ne kérdezzétek...)

van egy vezetékesem, de nem látom, azzal hogy jövök ki körözgetni. (pedig azért ma is megkockáztatnám délután, ha csak be nem *@€# a fájdalomtól, mert szerintem nem a bringazós mozgás volt most se a baj..)

(igen, épp a szigeten ülök, kb ez a komfortzónám és safeplace-em továbbra is... ezért se tudom, mi lesz velem a hidegben.)

zene nélkül meg nekem semmi se jó már - mióta úgy egy éve elkezdtem rájönni, mekkora elevation, pláne, mióta tényleg egyedül élek és megtehetem, hogy ne csak fülesben hallgassak, non-stop szól az egyre bővülő válogatott playlistem, csak mindig épp más részét hallgatom.

persze mások társaságában nem, de amúgy, ha épp nem kisvidiket nézek, musthave.

(és konkrét elvonási tüneteim vannak, ha nincs rá lehetőségem. ahogy a hídon-szigeten kvzós bóklászós dolog nélkül is. durva.)

nem annyira bírok amúgy még most se másokkal lenni, egy-egy chat, pár tal azért van, bár változó, mennyire jól tudok résztvenni...  de nagyrészt csak szüttyörészek magamban, és "gyógyítom magam"... 

sokx borzasztó magányos vagyok, de hát most ennyi tellik tőlem meg az életkétől. (sad, mert szükségem lenne emberekre. erre csúszok kifele egyre a sokx keservesen építgetett szochálómból megint..)

bár kishugomék révén megvolt életem első politikai izén megjelenése pölö... az esőben. fájó derékkal. de juhú.

meg írt a cseh srác, aki még ősz elején szólított meg a hídon, hogy jön újra, találkozzunk már végre, szóval vele is sétáltam egyet. (kiderült, hogy ha frusztrálóan nehézkesen is, de meg tudok szólalni angolul, egész rendes órákigbeszélgetősen, fckyeah.) (de a srác semmit nem mozgat meg bennem.) 

(továbbra sincs egy bármilyen szóbajöhető ffi se közelstávol, csak a testem hiányai, sad too.)

de: az idegesitő csávó ismerősömhöz nem lenne pl most türelmem, úgyhogy őt következetesen elutasítom, pedig nagyon programozna. ahogy unokatesómat is. 

és most nem nagyon megyek olyat se csinálni, amit nem akarok, csak hogy mehessek.

meg azért elég nehézkesen válaszolgatok mindenkinek, a lovedone-oknak is.

nehéz ez a bezárultság, de nem megy most épp máshogy.

majd.

a lakást is szétrobbantottam ugye, aztán estem szétfele a káosztól-kosztól... sokáig nulla erővel, hogy fogást találjak rajta... az rossz volt.

na jó, még most is rossz. csak mostmár halad.

meg mindjárt meg is fog jönni, az ivásra se sikerül jól figyelni és a kajákat se találom el, hogy valahogy rendesen egyek, küszködős, rámromlós-kidobálós, evésthalogatós idők vannak, fogytam is megen ... nehéz vigyázni magamra, nem is tudom még mindig, hogy kéne ezt rendesen... meg ilyenek.

szóval röviden: a rossz, nehéz, pánikolós, overwhelmed, diszkomfortos dolgokból sokx lett sírás, shotdown, stb, voltak jó nagy mélypontok, megzuhanások, türelmetlenség, agitáltság... ha nem figyelek, a "pihenő arcom" randa mint a bűn... vagyok nagyon lent sokx. 

de fentek is vannak. úgyszeretekélnik. büszkeségek. haladások. meg alakulások. kisebb-nagyobb örömök. 

ha végtelen elemű is a lista, és qrvanagy stressz egyből, ha csak belegondolok... meg assetudommivan és milesz. de azért próbálok töltődni meg működni jobban, meg ilyenek.

szóval-szóval work in progress továbbra is, ezredszer is leírva.

mehh, de hát ez ilyen.

perpill

meg vagyok pusztulva. 

de a jó hír, hogy tegnap felpakoltam magam az este 8-as utolsóbuszra Bp fele, és végre újra (a héten először) a saját ágyamban alhattam, ésss reggel a saját környékemen ihattam a kvm a saját, otthonos "rutinom" szerint... 

belépve az ajtón persze azonnal csak lerogytam a földre zokogva. (már a buszon folyt volna a könnyem, ha nem fogom vissza. aztán a metrón méginkább. levegőt is nehéz volt már venni. aztán a vilin már visszafogni se lehetett. de kibírtam az ajtó magamra csukásáig, hogy rendesen, hangosan kijöjjön.)

de ez ilyen.

(ha túl sok, túl nehéz, akkor mindig ilyen.

és azért "többnyire az". mert qrvaritka az, hogy tényleg semmit se kelljen, és ideálisan összejöjjön minden, amire a nemelfogyáshoz szükségem van.)

de - ezzel már a 'visszatalálás önmagamhoz és fonal újrafelvétele' projekt on.

kishugomnak műtét utáni musthave segítős időszak over.

valamikor - bár azt jelenleg megsaccolni se tudom, mikor - megint tudni fogom, merre vagyok arccal előre...

(márhogy legalább annyira, mint nyár végén tudtam ..)

stay tuned.

nem tudok

nem jövök blogolni... se. nem tudok most megosztani, megfogalmazni, nyugiban ilyen hosszan koncentrálni létrehozásra, és emberekkel kapcsolódni se nagyon.

megvolt az idei év legjobb hete.

aztán egy nagyonrossz, majd erős hullámverések különbözően nyújtott görbével...

voltam beteg is én is.

most meg az van, hogy utálom a hideg időt, az emiatti máshogyöltözést, pláne máshogyélést - mindent újra kell tanulnom és konstruálnom.

nincsenek ruháim se.

kijöttem a vásárlós gyakorlatból is...

felgyűltek a takarítós-pakolós dolgok is...

hiányzik a bringázás és séta és a folyamatosan odakinnlevés - nagyon megtoltam még a nyári időt, minden egyebet félretettem ezekért kb, mert láttam, hogy jön a vége. 

a reggeli, padon a parton ücsörgős kvzások alatt lassan rezgő lécről nem is beszélve.

nagy érvágás ez most rengeteg szempontból.

alig voltam emberekkel amúgy - úgy alsóhangon 70%-kal kevesebbet kapcsolódtam bárkivel is. szüttyögtem magamban, bezárulva, kb mint tavaly ősszel.

gyógyítottam-gyógyítom a legutóbbi férfi utóhatását... csúnyán-csúnyán át lettem bcsizva, szerintem teljesen feleslegesen - végül nem ghostolt teljesen és a magyarázatot is megkaptam, legalább ennyi. de na.

a biciklis fiút meg nehéz volt elengedni végleg, az is olyan ... izé. ami vele volt, meg nemvolt, mindenhogyan.

most nincsenek férfiak. ebben, az ilyesmiben most megint "alvómód" van. de ez most legalább egy természetesebb állapot, többnyire úgy érzem, érthető és helyzetből organikusan fakadó, normál, helyénlevő szakasz.

 

rakom össze a mindent ezekre az újféle hónapokra.

közben meg persze rettenet szenvedek a sok feladattal és nehézségtől, amit mindez hozott,

ill kicsit aggódom is, mert kiderült, hogy igazából én egy igazi napelemes outdoorgirly vagyok,

ésss most minden borul kb, amit eddig kiépítettem magamnak, hogy egyben tartson, és ajjmileszígy,

hogyan pótlom a hosszú idő alatt megtalált megoldásaimat...

#utálatosizgalmak, azok.

minél többet forgatom magamban,

annál döbbentebb vagyok az eshetőségtől, hogy a nehézségeim végig teljesen más tőről fakadtak, mint azt nekem mondták.

hogy végig más dolgok zajlottak, máshogyan...

és én csak küszködtem és szenvedtem, hogy "kitanuljam" és megváltoztassam, legfőlegképp hogy megváltoztassam magam, már eléggé ahhoz, hogy végre ne olyan legyek, amilyen vagyok, aztán hogy végre ne okozzak nehézségeket a zavarommal magamnak és (elvileg ugye) másoknak,

életem nagyjában azon ügyködtem így vagy úgy, hogy másmilyen legyek, olyan, mint mások, vagy legalábbis ne nagyon látsszon, milyen vagyok igazából, mert ilyennek lenni nem oké, és folyton csak szégyelltem magam, 

aztán pedig lehet, nem is kellett volna ezzel a folyamatos erővel próbálni átpréselni magam csillagként* a háromszög alakú lyukon a formabedobó játékban, 

mert tökre nem is kell és rendesen amúgy nem is lehet belőlem sosenem háromszöget csinálni, 

mert nem egy átalakitásra szoruló, személyiségzavaros háromszög vagyok, akinek szégyellnie kell, hogy ennyi idő és enerdzsi után még mindig az, 

hanem valami tökmás,

és minden egy kollektív gaslighting volt idáig köbö.

hát váó.

((*: vagy háromszögként a csillag alakún, mittudomén - nem akarom, hogy áthallásos legyen, és zavar az is, hogy nem tudom eldönteni, melyikből lehetetlenebb másikba passzolót csinálni... igen, ilyeneken fenn tudok akadni, sőt, meglepően nagy frusztrációt okoznak, csak tudom, hogy hülyeség, ezért nemigen szoktam kimondani. de belül de. plusz egy valami, amit felirhatok a "listára", I know.))

+egy fú

ésss akkor írta reggel kishugom, hogy mégse engedik haza, csak valamikor délután, mert kitudjamért.

csak egyetlen szabad délelőttöt akartam végre, csak egyet! nagyon kellett volna...

nyilván bemegyek, hiába "nem kell".

ez nem olyasmi, amit képes volnék szkippelni, miközben a csontjaimban érzem kb a másik szükségét. ez a baj azzal, hogy mindig "látom", képtelen vagyok nem tudni vagy figyelmen kívül hagyni. 

pláne ha olyan emberről van szó, aki 'körön belül van', meg olyan a helyzet, hogy nincs más, meg a dolog, hogy fontos ... akkor musthave nyilván.

((de azért még megírtam neki, hogy ki fogok előtte menni kvzni a szigetre, mert mostmár nagyon szükségem van rá - utólag a szerk.))

már úgy mentem át a hìdon, hogy megint könnyeztem, hogy úristen, ez de hiányzott, már annyira akartam a szabad teret és levegőt, a reggel-délelőtti fényeket, a vizet, a sárga korlátot és a szigeti fák zöldjét meg a piros padokat és a kötetlen időt, hogy szavak nincsenek...

már 3 napja nem jutott, miközben a megterhelés is jóval több volt, mint amit "fenntarthatóan elbírnék", már majd' megmakkantam bele, hogy nincs ez.

qrvára az volt a terv, hogy kinn töltöm a délelőttömet. 

nagyon rosszul érint, hogy cígölhetem fel magam és kórházazhatok megint. tegnap este úgy volt, hogy társasozunk a fiúkkal, de a társasos srác beteg lett, mire, így csak ettem, lecsutakoltam magam és az ágyon dögölve, vérezgetve, zenét hallgatva nyomigáltam a telómat éjfélig kb.

akartam volna legalább sétálni, vágytam kijönni, de nem telt arra se. csak vártam a reggelt egyfajta megnyugtató, már-már úgymond boldog tudatban, hogy akkor végre kijöhetek újra csakúgy, és milyen nagyon jó lesz.

aztán reggel kipattant a szemem qrvakorán, még jóval a lelombozó üzenet előtt, néztem, hogy még egy óra múlva nyit a kvmat adó hely, néztem, hogy teljesen oké lesz az időjárás, fetrengtem kómásan és arra gondoltam, dejólesz.

megküzdésem lett-e a szigeten szüttyögés vajon.

fú, hát fú chapter nemtudomhanyadikmár

na, megműtötték kishugomat. tovabbra is én vagyok az ügyeletes ráérő és pesti.

lehoztam nyilván.

de kibeb.....ul megterhelő volt. 

(nyilván az ő részét tudjuk, de hogy az enyém is.)

most majd mehetek utána vidékre is máris, pedig nem ez volt a terv, de az életet a tervek sosenem érdeklik. addig valahogy vissza kell fordítani annyira a belepusztulást, hogy azt is megugorjam like a ... szóval meg.

(ja, az addig, az a holnap, legkésőbb koradélután.)

#funságokba'

#élnitudnikell