külön posztot érdemlő randomság

a pillanat, amikor álltam az erdőben, gombóccal a torkomban, de közben végtelen hálát érezve,

hogy én annyira féltem, hogy elveszitem a kirándulósdit az előző életemmel együtt, pedig milyen fontos volt,

és erre most ott voltam mégis két csajszival a mohás kövek közt, a fák alatt, pont olyan terepen, amit úgy imádok,

konkrétan ugyanazon a helyen, ahol anno exszel is jártunk és úgy tetszett,

és valahogy át bírtam vergődni a tériszonyom miatt necces részeken is nélküle

(de hogy biztos vagyok benne, hogy segítettek volna még azzal is a csajok is, hogy megfogják a kezem a kritikus pár métereken, ha máshogy esetleg nem megy, ami mekkora medzsik, amúgy),

és hát ez mekkora ajándék már az élettől...

na és mennyire fontos, reparatív èlmény.

utána kivételesen elmentünk egy étterembe a céltelepülésen,  (mindig tervezi a csajszi, akivel túrázgatunk, de sose jött még össze) - éspedig pontosan abba, ahova akkor ex vitt. 

szóval ez így pláne.

és amúgy a kirándulópartnerem csajt se ismertem még pl fél éve, és mikor megismerkedtünk, se volt benne a pakliban, hogy pont ővele lehet majd pont ilyeneket csinálni, szóval ez is totál #kigondoltavolna meg #trusttheprocess. konkrétan még bármi is jöhet, jóból is, a legváratlanabb módokon, helyekről, tényleg semmit nem tudni előre. 

ez egy nagyon erős, meghatározó élmény volt. és kapaszkodó, hogy lehetséges olyan újéletet építeni, ami nekem való, úton vagyok, a jó úton, és apránként ugyan, de kialakul majd szépen a minden.

randomságok

amúgy végülis elkezdtem megugorgatni azt a rengeteg dolgot, amit hetek óta görgetek ... 

a nemmegy posztokban is azért mindig ott volt, hogy haladok, csak nyilván nem tetszik a tempó.

rengeteg dolog nehéz erzelmileg menetközben, amik itt meg se jelennek, de hogy azokon is valahogy túl kell vergődgetni mindig.

még mindig nem dohányzom ujra, már szinte sose jut eszembe, pedig sok és mindenféle triggerhelyzet is volt, szóval szerintem ezt sikeres projektnek tekinthetjük mostmár, örüljetek velem. (nem tudom, írtam-e.)

lett rengetegféle időpontom orvosi vizsgálatokra sok helyszínre, mindenféle fennforgasok után - ettől eleggé szorongok, mert utálom őket, de tök jó, hogy haladunk, és már megugrottam a szerzős-szervezős részeket.

szorongok azon is, hol mi jön ki, pl hogy a mellemben tényleg ciszta legyen, drukkoljatok hozzá. (mondjuk a cisztának se örülünk, csak ahhoz képest.)

drukkoljatok az egészségi állapotom további részeinek is pls, hamár, van minek ugyanis.

amúgy meg szanaszéjjel van robbantva a lakás, miután mostanra tényleg kipakoltam a dobozokból... és még a felcipelt nyári ruháknak sincsen meg az elégjó helye... 

ez a rakodás egy rémes folyamat, de a végére (egyszer majd) biztos jó lesz.

megtaláltam például a tányérokat így fél év után, felüdítő, szintén # örüljetek velem.

de valahol bemolyosodtam, és annak viszont nem találtam meg a forrását.. mehh. 

szintén mehh, hogy miután szépen kipakoltam a könyveket, elkezdett zavarni az így keletkezett "vizuális zaj", szóval ezen még gondolkodnom kell, hogyan legyen.

csomó mindenen, igazából, szóval work in progress.

éssss ami ebben a káoszban is egy fő issue: hogy továbbra is agyfaszt kapok a tulajbácsitól ... 

egyszerűen nem képes megugrani a tűzhely kérdést, már ott tartunk, hogy visszaadja a kauciót és költözzek el... felajánlottam, hogy keresek és rendelek én, intézem az egeszet és lelakom az árat vagy valami, de nem akarja kiengedni a kezéböl, viszont rendesen intézni se...

múltkor egy hetet ült az átküldött linken, hogy aztán bejelentse, hogy az nem jo, mert 40ezres szállítással nem rendel. mire is kiderült, hogy ja, ő nem azt nézte, amit küldtem, hanem a másik színt, aminek más az ára, csak mert szerinte a lakásba inkább a fehér illene.

de az a szállítás, az 40ezer, ugyhogy nem lesz tűzhely.

az ezüst, az 8ezer lett volna, éssss - nem hiszitek el - tökéletesen passzolt volna az ezüstszínű mikróhoz, amit szintén ő vett, magától választva.

wtf, jóember.

ezekután addig húzta a nézegetést, gondolkodást, megrendelést, és annyi körben akadékoskodott és kellett mindenre valamit mondanom, hosszú átfutási időkkel,

hogy elfogyott.

most úgy csinál még mindig, mintha nem ő vállalta volna beköltözési feltételként, önként, hosszú egyeztetéseket követően, lepapírozva, hogy vesz oda egy új tűzhelyet. megy a rinya, hogy de kicsi csakgázos az csak noname márkának van, hogy nem lehet fizikai boltban megnézni, hogy nem olyan színű, hogy kicsit nagyobb, mint szeretné, hogy hogy ... és hogy neki mennyit kellett foglalkoznia ezzel a kérdéssel már, de hogy ez a helyzet megoldhatatlan.

őszintén, fél éve élek tűzhely nélkül, miközben azért költöztem ide, mert vállalta, hogy (azonnal) lesz az ősrégi, pusztulat, csak tereptárgynak tekintett, rituálisan kerülgetett izé helyett egy rendes - szerintem a 40ezres szállitásosat is simán meg kéne rendelnie, ha nem talál jobb megoldást, mert ezt vállalta - de hogy amugy egy barátom, aki kevesbé van erzelmileg bevonodva és gyakorlatiasabb, 5 perc alatt guglizott másik jó ajánlatot. 

szóval épp újabb várakozásban vagyunk, mert a bácsi majd este otthon megnézi, hogy mit találtunk, majd elbirálja, majd valami lesz. 

(utálom mostmár a bácsit, konkrétan, ott tartok, hogy megrendelem én a legközelebbi találatot, ha ezt is elb.fszkodja, komolyanmár, aztán kenje a hajára a vállalását...)

kaptam viszont egy porszívót, amit egy barátomék nem használtak már, és ez egy elképesztő életminőségbeli szintlépés...

(korábban azért nem lett porszívóm, mert nem találtam a megfelelőt, aztán meg már pénz sem volt rá, hogy elégjót vehessek, aztán meg belengették ezt, csak idő volt, mire eljutott idáig...)

használtam is - én még életemben ilyen boldog porszívózástól nem voltam.

végülis még belefértem az elállásba is a biciklilakatokkal, csak hát a legnagyobb kánikulában megugrani a 2x egy óra bkvzást, hogy fizikailag is visszaadjam, nem volt mókás, de már nem lehetett máshogy időzíteni.

kitaláltam, mi kell helyette, visszamentem a közeli boltba, de addigra elfogyott ... most epp keresek másik helyen, de majdcsak letudom.

amugy meg nem tudtam biciklizni rég, mert multkor, miután rátekertem a turázásra, nagyon megfájdult a jobb combizmom, és megvártam, míg jpbban lesz, majd a kánikulától mindig nagyon fáradt voltam már késő estére, amikor komfortos lett volna menni, aztán meg megint megfájdult az egyéb megerőltetésben + újabb túrán, és mostmár nem mertem ráterhelni, most meg miezazidő.

időről jut eszembe: ugyan így elkezdett lejjebb hűlni a lakás, de egyrészt most meg ez terheli meg nagyon a szervezetemet (karöltve a mostanában törtentekkel már nagyon sok), másreszt konkrét fizikai elvonási tüneteket produkálok, hogy nem tudom a szigetre kisétálva a szabad levegőn inni a reggeli kvm.

vasárnap is külön kimentem egy második kvval két vihar közt, hogy ne bolonduljak meg... 

egyszerűen _kell_.

na és az emberi kapcsolodások...

a helyzet természetéből fakadóan nagyon kevés ez nekem. mindenki éli az életét, normálisan, gyerekkel, párral, társasággal, ezer elfoglaltsággal... mint én regebben. de én meg most ugye nem. 

mély kapcsolodási lehetőségből, ahol nem kell vigyázni a számra, meg aztán méginkább hiányom van.

még a családommal se lehet, akinek ott igazán mondani lehetne a mjndent, annak meg nincs kapacitása. 

jobbhíján sokszor félmegoldásaim vannak, a negatív, ítélkező reakciót kockáztatva.

ez majd lesz jobb, de addig is nehéz.

meg pusholom is magam, hogy legyek szociálisan kezdeményezőbb, csak sokx nincs kapacitásom.

de pl a társasos sráccal volt egy kibékülősnek szánt "csak mégegyszer hadd aludjak ott" alkalmunk,

ami nagyon nehezen jött össze, mert bár ő kezdeményezte (többedszer), mindig kiderült, hogy nem szervezte, áttette, lemondta, stb ... ugyhogy felb.ott már nagyon és kb el is engedtem, ő meg szabadkozott, hogy de kipiheni meg összekapja magát, és utána tényleg,

mireis végülis összehozódott.

eléggé felkavart és megviselt, mert ugye bő egy hónapig haragban voltunk, nem kontaktáltunk, stb ...  erre most ott rámzuhant, hogy mennyire hiányzott, meg mennyire otthonos is ugyanúgy minden, miközben meg tökre nem és tökre haragszom, amiért úgy elb.ta, bele akart szólni a dolgaimba jogosulatlanul meg veszekedett velem... az egész mindenért, amit csinált. és fogalmam sincs, hogy viselkedjek, stb. ráadásul reggel megcsinálta nekem a világ legrosszabb kvját, tökéletesen fájdalmas "lezárásnak".

nade. utána lett random még 3 átmenős, játszós, szintén ottalvós alkalmunk is, egy héten belül,

amit pedig nem láttunk jönni.

és azokon nagyon, nagyon otthonérzés meg családságérzés volt (leszámitva az egy befeszülős esti részt...), meg totális fesztelenség, anélkül, hogy bármi lett volna.

(simán járkált körülöttem pucéran, ami engem nyilván nem hat meg, mert nőként nem a látvány mozgatja bennem a vért... és hát ... láttam már, egészségére. meg döglöttünk úgy a kanapén, hogy rámpakolta a làbát, vagy én dugtam oda az enyémet, és iszonyú jókat aludtam nála (tovabbra is külön oc) , reggelente lementem kvért, ő meg bekeverte úgy, ahogy szeretem, abba a bögrébe, amit szeretek, megvolt a magunk bejáratott ritmusa mindenben meg egy mély közelség és összehangolódottság...

meg is döbbentem, hogy amugy ezek kicsit ((khm)) párkapcsolatos vibe-ok, ez ment köztünk eredetileg? nem csoda, hogy kifarolt, hátizé.)

erre a héten bejelentette, amikor kérdeztem, mikor jatszunk, hogy úgy tudnánk játszani, hogy ott a lányka is, akivel randizgat. (és randizgatott már akkor is, csak most komolyodott be, gondolom...)

hát nem látom annyira, ahogy a csaj nem vágja le a fesztelenségemből meg az önkéntelen sráchoz érésekből, hogy akármi ... de persze így nem én fogok ott aludni, és nem én kapom reggel a kvt. lehet, fesztelen se leszek. a tapizás meg biztos abbamarad...

közben én is mással randikázgattam, ugye... szavam sincs.

naszóval nem árt átswitchelni erre a távolabbi felállásra. megugrandók +1.

meg persze fenntartásokkal kezelni ezt a kapcsolodást, az előzmenyek tükrében. (long story short - ki tudja, mikor akad ki megint valamin...)

a biciklis, aka A srác, az tényleg kioffolt, és hát amugy veszettül hiányzik.

a fiú meg úristen... na ő ... ő rengeteg mindent bemozgatott, nem mint személy, hanem főleg, mint helyzet, ... 

ez is eléggé a healing  folyamat része, asszem. 

((jaja, tudom, külön vicces, hogy leírtam multkor, hogy nem randizom, erre vele kb  azonnal elkezdtem, de nem tudtuk, hogy ez lesz, na.. ))

de és annyi izgalmas jóság is volt vele ... kézenfogva naplementenézős sétálgatás a folyóparton, ücsörgés az odaszűrődő zenei aláfestésben, nevetgélős dumcsi meg végtelen hosszú (és kifejezetten változatos) smárolások, meg kamaszos sóhajtozások meg diszkrét tipi-tapi a sötétben... fú, nagyon, nagyon jól szeretgetett. igazán meglepően jól. és azt hozta, amire igazán szükségem volt-van-lenne. (bár arra vágytam, hogy mindenhogyan legyek megszeretgetve, nyilván, de ez is már így töltött ezerrel...

és miután leírtam, hogy valszeg el fog tűnni, végülis csak szóbakerültek a dolgok, és akkor már marhára nem úgy tűnt, hogy el akarna..)

szóval nagyon nehéz elfogadni, hogy ez így over.

szóval most így hirtelen megint kifogytunk a ferfienergiákból. 

csak olyan maradt, aki a múltkoriban is, mikor véletlenül a szigeten sétáltunk egy balzsamos későnyárestén, a csillagok alatt, szintén megérezte a hangulatot - csak míg ő velem kapcsolatban, én épp azon bánkódtam, hogy mért ő van itt, miért nem a fiú, ez egy mennyire tökéletes randi lenne ... (és lett is legközelebb, a fiú által feldobva.)

és amikor megkérdezte, hogy megölelhet-e, mondtam, hogy nem, erre megölelt. én meg aszittem, zsigerből belököm a tóba, hogy ne, ne, ne érjen hozzám, leginkább semmikor se, soha többet..

pedig tudta, hogy máshol vannak érdekeltsegeim, és mi csak együtt lógunk haverilag, mert az jó, mert épp nagyon ráérünk és van igényünk ilyenekre, de hát mit számít, mit mondtam, ezekszerint...

ezekkel csinján kell bánni, mert szükségem van emberekre és szabadidős társas progikra, de közben ezek meg lehoznak az életről.

bonuszként most a gyerekekkel is sokszor nehéz volt, nem feltöltős, múltkor pl vigyáztam itt nálam a városban középső unokaöcsémre kicsit, és vért izzadtam, hogy megmaradjon velem abban a végtelennek tűnő másfél-két órában... komolyan elfogytam a végére teljesen, szinte semmi tartalékom.

ugy általában: nagyjából a semmiből "épitkezem", érzésre. vicces így az élet. azért megragadok minden lehetőséget, meg csinálom én a "belső munkát", csak hát @*szom.

érjünk már oda, ahol már elfogadhatóan elégjó lesz...

ja, a működésem meg azért elemezgetjük ennyire, mert össze probálom szedni a közelgő kivizsgálasra, hogy mi van. nem csak, mert amúgy segit, hogy jobban lassam meg utána is meglegyen...

arra még komolyabban keszülni kell majd. de még nem azon izgulok.

nemtom, van még csilliárd minden, de most így hirtelen ez szaladt ki, igy is tldr.

engem utál az univerzum, halljátok

..vagy én nem tudom, lehet, nem adtam valami kéregetőnek és megátkozott,

de hogy így totally elbaszódott már megint minden is.

volt ez a fiú, akivel randikáztunk, és úgy tűnt, végre összetalálkoztam valakivel, akivel ugyanolyan konstrukcióban gondolkodunk - nem akar se túl sokat, se túl keveset, vonzódunk is, szeretget is, sőt, beszélgetni is lehet vele, okos is meg a humorát is bírom, de közben nem kell azon gondolkodni, hogy ő lesz-e a férjem, vagy gyerekkérdés, hasonlók ... szóval lehet csak úgy lenni és élvezni, ami van... és kifejezetten megkedveltem, az összes furaságával együtt.

(volt egy csomó kérdéses dolog meg szorongás, de azok simulni látszottak már, csak jobban ki kellett derüljön, mizu a másikkal, helyzettel...)

erre olyan vismajort kaptunk a nyakunkba, hogy péntek éjjel óta csak kamillázok, hogy demiééért, komolyan már, ilyen pech a világon nincsen, mennyi erre az esèly, de tényleg,

és most így heló az egész.

én meg itt maradtam a keserű csalódásommal, hogy nemigazmár, hogy nem kaphatom meg, amire pedig a világon mindennél jobban szükségem lenne addig is, amíg összerakom eléggé az életem egy komoly kapcsolathoz, mármint hogy komolyanvehető legyek egy működő élettel a randipiacon, és ne csak a csaj, aki majd' 40 évesen nem dolgozik, le van égve, szét van esve, még mindig gyászol és tele van fájdalommal, félelemmel, káosszal, nomeg kérdőjelekkel, akinek fogalma sincs, hogy kicsoda is igazából, mi lesz vele, egyáltalán merre tovább...

nekem nagyon, de nagyon kéne, hogy valaki  szeretgessen, különösen addig, míg nem javulnak eléggé fel a dolgok (amiket én fogok feljavítani, nyilván, és dolgozom is rajta, csak nem akar látszani), de az üres csakreszelés meg az alkalmi dolgok nem jók.

és akkor végre megkaptam, hogy azonnal el is veszítsem. naszóval ez így kínzás.

((ráadásul kiderült, hogy nem is önmagában az, ami történt velünk, hanem ahogy lereagáltuk, különösen az, amit én abban a helyzetben meggondolatlanul mondani találtam ... csak hogy legyen benne egy jó adag önutálat is, nehogymár egyszer ne hibáztathassam magam, fckyeah.))

mit tudunk (a teljesseg igébye nélkül)

hogy van ez a fajta "túl sok mentális energia kéne, de nincs", és van döntési paralízis, amikor fáradt vagyok, meg van, amikor nem fogja fel az agyam a dolgokat, valahogy kifagy a rendszer, vagy legalábbis nem tudja átgondolni, sőt, van, hogy nem, vagy csak késleltetve processzálja a hallottakat, vagy a zavaró egyebektől nem hallja, vagy átugorja, amikor elolvasni kéne, vagy eskü olvassa a szemem, de az agyam mégse, van a túl sok vizuális zaj, hang, interferencia, akármi, ... van a minden sok és hagyjatok / nem tudok jelen lenni, csak a testem, vagy az is el akar onnan menni, és van ez a brutális sikitani tudnék fület befogva tipusú rosszullétes cucc...

meg van a 'túlkevés' az inger (a megfelelőekből), egyfajta brutál hiányállapot, amikor menni kell, szerezni, és szinte fizikai fájdalmat okoz, de tényleg, rosszullétet, az is, és semmi se működik, míg az nincs rendezve...

van egy nagyon szűk optimális mix-intervalluma annak, amikor jól vagyok ingerelve, se alul, se túl, nagyjából semmiböl, és amely tartományban igazán működöm.

meg a körülmények megfelelő együttállása.

aztán van az ugymond erőltetés, abban a formában, hogy adrenalin, nagyon magas szintű folyamatos (emelt) "készenlét", túlpörgetett, túlélezett, túl magas fordulatszámon pörgő rendszer, hogy meg tudjak ugrani a hétköznapi felnőttéletes tempóban dolgokat, pl munkában, hétköznapokban... ami igazából óriási megterhelés, 

és lemerít, és ki kell pihenni.

és van a hiperfókusz, amikor flow van, beszippantódás, amiből meg kijönni nem lehet ugymond, amikor túlhatékonykodik, túlműködik a rendszer random dolgokban, aztán fizikailag vakarózhatok ugymond utána, hogy nem ettem-ittam-pisiltem-pislogtam az elmúlt 7 órában, mert megszűnt létezni a minden más, wtf, ...

meg van, amikor csak kavarog, gomolyog, és semmirese tudok rázoomolni a fejemben se, és ez tud eszkalálódni odáig, hogy majdnemsírva/ sírva járkálok fel-alá, hogy mindjárt megbolondulok tőle... 

meg a nem vagyok képes csinálni, ami annyira értelmetlen, ott van az orrom előtt, de nem bírom rávenni magam, de addig mást se tudok, mert azt kéne, és mééért nem.

aztán van, amikor ki kell vonulni, mert túlsok, úgy pl, hogy valamibe bele, pl rejtvénybe, zenébe, telefonba..., ha fizikailag nem lehet. és van, hogy kell valami erős inger, ami becsatornázza az agyam, behúz, kizárja a kavargó katyvaszt, mikor belül van a túlsok.

meg az is, hogy a lehető legkevesebb dolog legyen pluszban, ami mentális kapacitást von el, kér - legyenek ugyanazok a termékek, ételek, keretek, helyek... ne legyen "zaj", ne kelljen "figyelni"...  

és a lehető legkevesebb "kell" egyszerre, mert csak kevésre jut, meg összességében se legyen sok, viszont leginkább tömbösítve,  hogy aztán a lehető legtöbb recovery idő (aka csak úgy levés) jusson.

tehát az eloszlás se mindegy.

aztán meg az is, hogy tényleg ne legyen túlszabályozott, legyen benne jó nagy rugalmasság és mozgástér (mert full kiszámithatatlan, de legalábbis befolyásolhatatlan, mikor működöm, mikor nem, egyetlen dolog biztos: hogy sohasem hozok egyenletes teljesítményt, semmitse..)

az itt és most, fésztufész is, meg a mozgás, a változatosság is kell bele, ha például munka, szociális életes részek meg nyüzsgés is, már hogy én nyüzsöghessek, meg kellenek olyan egyszerű rutinrészek is, amik kikapcsolják a fejem... na meg tér a bambulásra.

és nem az van, hogy mert nincsenek nagy dolgok és nem vagyok igazán lekötve, mert a nagy dolgok és a kis dolgok éppúgy hozzák ugyanezeket a struggle-öket, sőt  olyankor aztán csak mégrosszabb, amikor "nincs idő" ennyit szenvedni a csip-csup hétköznapi dolgokon, mert vagy elsikkadnak, vagy ugyanígy szenvedek, csak más dolgokkal karöltve azok rovására. (korábban is voltak ezek, csak nem látszottak ennyire, asszem, mert közben "jobban zajlott az élet".)

ilyesmik így hirtelen.

struggles - eszkalálódás (végtelen poszt, random rinyával)

végül ez a "minden túl sok" érzés egészen új szintre emelkedett némi megnyugvás után.

gyors összekészültem (nulla hajmosás), elrohantam oda, amit ígértem (zárás előtt 5 perccel estem be), otthon még megettem a maradék ebédem, egyeztettem a bácsival, mikor jön, mert végre hívott (meg ugye mit szólt az e-mailemhez), bedobáltam ottalvós cuccot és go... vettem rágót meg dörmimacit, megérkeztem, minden okk volt.

végül egy nagy, bonyi játékot tanított meg nekem, nem a megbeszéltet, mert holnap ahhoz ülünk le hárman, és hogy ne az legyen a tanulóköröm. 

(pont úgy jött ki, hogy a harmadik fél a teljes összeveszős-nembeszélős időszakunkról lemaradt, az utolsó alkalom másnapján borult minden és most lesz csak új, mert hát sokgyerekesek nyara, stb...)

ez egy nagyon okos lépés volt, mert iszonyat sokmindent kell egyszerre megjegyezni majd észbentartani, és minden lépésnél leválogatni fejben, 

amit az én agyam nem lájkol az elején,

én meg azt nem, hogy egyáltalán nem látom át még, fogalmam sincs, mik a lehetőségek, egyáltalán mikből lehet választani, mi mit jelent, csinál, hova vezethet egyáltalán, hogy függ össze, nemhogy még mit éri meg... szóval hogy 'assetudom, micsináljak', még annyira se, hogy valamit csináljak, de az agyam nagyon akarná tudni, csinálni meg muszáj...

instant AP.

nagyon jól magyarázta amúgy, kifejezetten jól, csak sok volt. (és hosszú.)

el is szoktam ezektől mostanra,

meg nem vette le teljesen a dumálós youtube vidit a háttérben, (amit utál, hogy szoktam kérni, de hát nekem interferál..)

meg közben bekúsztak már a más dolgok is, hogy ezt is elfelejtettem intézni, azt is, ...

nem tettem be a pénzt, mert elfelejtettem, miért lett volna fontos, így nem lesz bérletrevaló hazafele, lecsúszok valami másik tök fontos határidőt, ha nem intézem, mert valszeg én azt félbehagytam legutóbb, és mehetek a bankba személyesen ügyintézni,

(és nagyon, pánikszerűen kerestem a jelszavam meg ilyenek, de már nem találtam meg éjfélig...)

meg volt korábban egy olyan, hogy játékból a fenekemre akart csapni valamivel, ami engem hirtelen úgy betriggerelt, hogy aztán teljesen megszeppentem, hogy így what, és akkor az is ott volt már a levegőben meg a fejemben-idegrendszeremben lenyomatként, mert akkor így ez ilyen random pánikreakciót váltott ki kb, hogy én ezt nem akarom, és egy nagy váratlan stressz volt,

és a végére éhes is lettem már meg mentálisan nagyon fáradt is ... 

és éreztem, ahogy áll le az agyam, a legegyszerűbb dolgokat se látja át,

 (pl hiába lettem megkérdezve róla, hogy "beleszállok a kajába x ft-tal, az elég-e?"),

csak próbálja kilogisztikázni, milyen bk-s kupont használjon fel, mit együnk, de már ez is nehéz ... és csak visszhangzott bennem, hogy kell egy kis szünet és ennem kell meg inni hozzá egy kólát, muszáj az a kóla ...

de hogy azok is határeset nehézséget jelentettek, hogy megjegyezzem, hogy miután kifizetem, még kérjek egy kis papírzacskót hozzá, meg hogy barackos legyen majd az ice tea... és látszott is rajtam tutita, mert elmondta sokszor meg elmondatta, mit hogyan, aztan meg igy is bejött velem inkabb, gondolom, üvegesedett a tekintetem meg így hallattszott is, hogy kb se kép se hang... a rendelésszámról már így is screenshot kellett (az ő appjából rendeltünk most)  .. 

és akkor okk, megugrottuk, ettünk,

de valahogy túl hamar nekiültünk utána a játéknak, mert már elmúlt éjfél, (pedig nem is egyből..)

és talált valami angol nyelvű soul albumot, amit betett a háttérbe,

és hiába kértem, hogy esetleg szöveg nélküli zenére váltsunk, vagy még pihenjünk kicsit, 

mert ez így sok,

nem tudom jobban megfogalmazni, de sok, sok, sok, túl sok, valahogy túl sok inger, túl nagy falat egyben, és hogy érzésre olyan, hogy legszívesebben a fülemre tapasztanám a kezem és sikítanék, hogy ez így iszonyatosan rossz és nem bírom elviselni...

ő kiakadt, mert nagyon szerette volna azt a zenét meg némileg idegbe' volt már, hogy bénáztunk és nem jutott elég idő játszani, és amúgyis túlérzékeny vagyok, legyek már keményebb meg alkalmazkodóbb, stb (ez így az egyik nagy egyet nem értésünk az életről és dolgairól amúgy), és nem vette le eléggé a hangot, bár levette jócskán,

és akkor én kétségbeesésemben egy ponton tényleg befogtam a fülem, ... de nem ment úgyse,

és aztán már tényleg figyelni kellett volna arra, amit ő mond, hogy megértsem, mi történik,

aminek az lett a vége, hogy mindketten kiakadtunk mégjobban.

én azon, hogy nem bírok, mért nem érti, mért nem kapok 5 percet,

és végül beviharzottam a fürdőbe,

lekuporodtam a kád szélére, befogtam ott is, méginkább a fülem, becsuktam a szemem, és tényleg 5-10 percig csak úgy ültem ott,

mélyeket-lassúakat lélegezve,

hátha.

döbbenet.

és akkor utána, bár még mindig elég rossz volt, képes voltam kimenni.

kicsit még magyarázott, de aztán valahol egyszercsak megértette, hogy én ezt nem direkt, és hogy csak nem tudtam jól elmondani, hogy milyen meg hogy help, de qrvára azt hallgat, amit akar, és tökre nem érzelmi meg akaraterő kérdés, és olyasmi, biztos, mint neki, amikor néha pánikrohamot kap egy plázában a tömegben, de mégsem ... és akkor túllépett rajta, meg én is,

és aztán le tudtam ülni már az asztalhoz is,

és kicsi idő még kellett, de utána normalizálódott a dolog eléggé, hogy a zenét is bírjam meg a játszást is, szokásosan.

hát. úgy kicsit az van bennem, hogy én sose tudtam elképzelni, milyen lehet az az auti meltdown, amit annyian próbálnak pedig átadni vidikben a neten, ...

de hogy gondolom, valahogy ez, csak nagyban.

ez a túl sok, elviselhetetlen a minden, és sikítanom kell.

és elmenni onnan / befogni a fülem / megszüntetni a dolgokat / akármi... durva, akkor is, ha nem sikítok, mert felnőtt vagyok és kontrollálom. de naggggyon rossz.

(de nem ő volt a sok, nem az ő reakciója, az csak nem segített, hogy "megfogjam ezt". ill a vasárnapi le-fel utazós családi banzájos fáradtság meg a meleg viszont még tuti benne volt.. a szerk.)

és gondolkodom azóta is, hogy wtf. 

szokott nekem ilyenem lenni?

szerintem amúgy szokott. ritkán, de igen.

most, hogy nem dolgozom, és töredék a terhelés, már el lett felejtve,

meg kulturáltan szoktam csinálni - kimenekülni a mosdóba kamuindokkal, akármi, de hogy yepp. van, hogy túl sok. csak kicsiben, kissebben. vagy hát ennyire nem szoktam "beszorulni"...

exszel is volt olyan harc, hogy nem bírom, ha szól a tv a háttérben, csak ha konkrétan nézzük, ki is volt tőlem, meg itt is, hogy nem bírom, ha szabálytanulás vagy játék közben beszélős vidi is megy,

meg borzasztó volt a társasjátékok éjszakáján anno a háttérzaj pl ... meg ... a nagycsaladi szessönökön szokott volt lenni ilyesmi egy idő utan, emlékszem, amolyan shot downnal. ... meg ... nem emlékszem, de tudom, hogy volt még. 

és ma is pl elmentem ebédelni, gondoltam, megluxikázok ott egy kólát is és kicsit átgondolom a dolgokat nyugiban végre, erre egyszercsak halkan, valahonnan a konyha felől kiszűrődött valami xtrán szaggató, sercegő, akadozó rádióadás, csak zene, de ha nagyon halkan is, bele a helyiségben szóló zenébe, és annyira durván megindult az érzés, hogy ezt nem lehet kibirni igy együtt, hogy felhajtottam egyben a szépen beosztani kívánt maradék üccsim és pisiltem és kvázi elmenekültem...

mert interferál és túl sok és borzasztóan irritáló és ... hát nemtom, csak így ne.

meg még ma is előtte - ahogy még csak hazaértem a társasostól, és belül volt sok, nem tudom, az a rengeteg "feladat", logisztikázni való, amire kell a mentális kapacitás .. , pl hogy már akkor le akartam szállni a kajáldánál, hogy jusson ebéd, de véletlen továbbmentem, de aztán rájöttem, hogy milyen jó, hogy nem szálltam le, mert hát nincs nálam rá pénz, szóval megiscsak haza kell ugrani, de akkor most be kell-e menni a bankba, mielőtt a kártyára pénzt teszek, hogy legyen hozzáférésem a számlámhoz az elfelejtett regisztráció ellenére is, vagy előbb menjek el kpval enni, de akkor meg hogy teszem a számlára a sok aprót, és akkor most vigyem-e már magammal a többi pénzt, de és mennyit, és kell-e hagyni a főszámlán belőle és mennyit fog kérni a bácsi kpban, mert megint nem mondta, sose mondja, hiába kértem anno, de mért kéne mindig nekem eszembe jutni egyesével kérdezni, de amugy akkor se szokta elmondani, igaz, de és a bankos mindenféle azonosítóim vajon hol vannak az intézeshez, a telefonomban is meg kell legyen minden, de hogy keressek rá és hol, semmit nem dob ki semmire, ami eszembe jut, 

jajj és basszus, az elállás, talán még ma is megcsinálhatnám, szamoljuk ki, ahhoz keressük ki a dátumot, meg mire a tulaj jön, ki kellene takarítani, és már megint délután van, vajon mi fér bele, hol kezdjünk hozzá, de lehet, bejön megint cipővel /kiszakad a labzsakja / ugyis undorodni fogok mindentől, amihez ér, de most éhes vagyok, és jusson még kaja, de akkor mar naptejezni is kéne, mert ziher, hogy nem sétálok el visszafele a pótlóig, meg amugy is utálom, meg akkor már le kéne cserélni a mar este szarra stresszizzadt felsőm, de akkor már meg is mosakodni, de jusson kaja is, ó, de nem vettem már megint deót, itt meg a közelben olyat nem kapni, pedig mindjárt elfogy, mért felejtem el mindig, jajj, de a hajam hogy áll, de erre most nincs idő, de bele kell majd férjen, hátha lesz randim, de amúgy hány óra is lehet mostanra, de a pénzt itt ne hagyjam megint basszus, most ki kell tenni, de mennyit is kéne, ..

..,

..

ezek így sorban,

mint valami vegtelen loop, ami mind mentalis kapacitast akar,

és csak így rámszakadt az egész megint, 

és akkor csak zokogtam, hogy túl sok, most csak belül ugyan, de túl sok, és nem bírooooom, és fogalmam sincs, mi van, csak hogy ez túl sok így most egyben, és se eleje, se vége, se fogás rajta, és mért nem működöm, és ezek csak gondolatok, nem ingerek, hogy lehet így is túl sok és mééért érzem ezt.

őrület.

és eszembe jutott, ahogy anno mondom a psziknek, amikor kerdezik, mi segít, mi tölt, vagy ilyesmi, 

hogy a kevés terhelés, meg a terhelés utan az eleg sok 'csak úgy levés', lézengés, magamban szöszölés, amikor semmit se kell, 

és hogy ők erre, hogy jó-jó, de azt nem lehet, arra nincs idő felnőttként, olyat keressünk, ami kompatibilis az élettel, ... és hogy ... nem. tenyleg ez.

hogy túl sok lesz, lemerülök, kiakad a mérő, és akkor csak úgy lennem kell nulla korláttal.

és ma is, most is.

megcsináltam a bankos dolgot, a pénzrátevést és a kajálást, és over.

most muszáj csak úgy lennem a zenémmel a szigeten. az is olyan, hogy becsatornázza a dolgokat, 

iszonyú sok dolog lenne, de nem megy, nem látom át, szóval most csak ... várunk.

((aztán lemerült a telóm, igy zene nélkül hazamenekültem, de még azóta csak egy wc-zuhany-ágyonminiszundi kört tudok felmutatni.))

struggles

egész egyértelműen gondom van a tennivalók tevésével, kiemelten azokkal, amik ugyan musthave-ek, de valaminek utána kéne nézni hozzá, ilyesfajta mentális erőfeszítést igényelnének.

teljesen a sikitófrász határán vagyok, amiért a tulajbácsi nem intézi a tűzhelyet, és azt mondta, ha én találok valamit, ami megfelel a követelményeknek, küldjem át. egy hétbe telt körbekérdezni plusz kiguglizni és megírni róla az e-mailt.

erre semmi se nem jó neki, ő nem azt a szállitási díjat látja, meg nincs fenn árukeresőn, meg nem veszi fel az emag a telefont  meg... nem érti. és hogy nekem kéne elmagyaráznom neki,

amihez utána kéne néznem, de hogy rendesen értelmezve, nem csak ilyen felszínesen, hogy ezt dobta ki a gugli, meg ezt írja ki, ha a kosárba teszem.. ésss nem bírok.

nem bírok foglalkozni ezzel, odakoncentrálni, rávenni az agyam, hogy hajlandó legyen mélységeiben.

és csak dühös vagyok, folyton, hogy eltelt fél év, ez beköltözési feltétel volt, papírt írtunk róla, 

ne nekem kelljen már megoldani,

nekem ne legyen már dolgom vele...

a másik meg a biciklilakat, hogy el akarok állni a vásárlástól, de ahhoz alaposan át kell bogarászni, pontosan mit hogy kell, meg kitölteni valami űrlapokat,

és nem birom egyszerűen rávenni az agyam,

és ma van a határidő,

de hogy így képtelen felfogni-megugrani, csak bámulja a weboldalt, és nem talalja,  nem érti, nem látja. túl nehéz, túl melós, túl ... pedig tuti nem.

és nem tudom, hogyan lett 3 óra, ma még csak kvztam és hazajöttem a társasos sráctól (majd máskor elmondom) és bóklásztam a sinsayben, de nem tudtam figyelni és nem emlékeztem, mit akartam ott vagy egyáltalán a plázában és itthon csak cseteltem és az új randim után sóhajtoztam (szintén majd maskor elmondom) és vidiket néztem és híreket olvastam és elmosogattam és ettem és elpakoltam a száritókról és válaszoltam a bácsinak és csak feküdtem az ágyon kb ... 

mióta ilyen meleg van, folyton csak feküdnék az ágyon, mikor épp nem odakint vagyok.

és itthon iszonyú redva és káosz van, minden szanaszét, de nulla erő, hogy nekiálljak, pedig annyira akarom már, hogy meglegyen... nem is tudom, hogyan kéne, túl sok lépésből áll és túl sok idő és hol kezdjem meg mi fér bele, 

de hát intézni kéne azt az elállást, 

meg nagyon átgondolatlanul belementem, hogy elhozok valamit a társasos srácnak és ma este visszamegyek megint, mert most ér rá játszani a héten (előre gondolkodott, woww), és akarok-e, és hát most akarok, és akkor elviszem, 

meg túrafüzet, amit hetek óta nem bírok megvenni, meg ugye a lakatok, de ahhoz előbb az űrlapok, ...

és amúgy is, lehet, rossz döntés,

mért segítek én ebben a társasosnak, azok után, csak mert épp megint közelségvibe van (szex nélkül, de akkoris) - persze, tudom, mert azt hittem, dolgom tud lenni nekem is ott, de már rájöttem, hogy nem,

és mért megyek ma is ahelyett, hogy a fiúval randiznék?? de és ha ma már elrontja a vibe-ot?! most olyan jó volt, kerek, lepattintottam a próbálkozását, és minden normálisan zajlott, ...

amúgy nem baj, ha az új randim-fiúval húzom még, igazából nem akarom, hogy eltűnjön, amint a bugyimba ér, de közben már igen nehezen tűrtőztetem magam, és aztán sajni valószínű, eltűnik, pedig ez most olyan jó...

az se baj, hogy redva van, mert így nem hozom ide, mert nem vállalható még nekem se,

de közben megy a matek, hogy ezek igy nem jók,

engem valaki szeretgessen már meg végre, hát fizikai fájdalmaim vannak a hiányaimtól, 

és napok óta falkaparó középidőm, kombózva ezzel a rengeteg csodás csókolózással...

de közben megy a fejemben, hogy nem kéne, pedig megint lassan kinő a gyantázott rész, sose látja senki, mikor szép, 

de igazából a sorrend se jó, semelyik teendőé és progié, egy naaagy káosz a fejemben minden.

addig itthon nem csinálok semmit, míg menni kell később valahova, meg tudom, hogy van más dolgom, meg fogalmam sincs, mi mennyi idő lesz,

és lassan már kifutok amúgyis az emlegetett időből, mindennel, mert fürdeni, hajatmosni, szőrteleníteni is kell,

aztán lassan (gyorsan) indulni,

tessék, azt is elb.csiztam, hogy ne csucsidőben, a tömeggel közlekedjek, pedig utálom,

de és már megint nem tudom azt se, mit vegyek fel, vajon milyen idő lesz, vajon mit ne használjak el a többi nap miatt előre,

vizet is ittam-e,

agyam is megbuggyant, olyan meleg van itt nálam mostanra konstans,

ú, nem írtam az orvosnak se, az pedig xtrém fontos,

attól amugyis máris stresszizzadok ...

ja, hogy amúgy deostiftet akartam venni, meg a pénzt betenni a kártyára, meg felváltani, amit nem, ajj...

ó, és mikor fogok vacsizni egyáltalán meg hol,

...,

..

és akkor hányra is vagyok áthívva??

tök nem látom át a dolgokat, csak ketyegnek bennem, amikről úgy érzem, a legsürgetőbbek,

és aaaa, mit hogy kéne és jajj.

....

ó, igen: és ez egy sokkal összeszedettebb nap, mint az elmúlt mondjuk másfél hét bármelyike (amit épp nem konkrét kötöttpályás történés töltött ki, hanem nekem kellett valahogy foglalkozni a dolgokkal), mert csomó prior teendőt legalább látok, rá tudok zoomolni a fejemben kavargó sűrű gondolatfelhőben, és saccperkb tudom, mik az opciók, mi a lehetséges menetük, ilyenek.

az élet adta, az élet elvette... vagy fordítva

how funny már, hogy a szerda délutánt végigbőgtem a két srác miatt (ill hát amúgy nem, valójában az életem miatt bőgtem, ők az utolsó csepp voltak épp),

erre másnap este ketten is elkèrték az elérhetőségem.

haha.

pedig ilyen nem szokott velem történni.

mondjuk azért volt, mert szégyentelenül szemeztem velük. 

jó, hát az egyikkel nem most, hanem még koraáprilisban. 

(pontosan tudni, hol és melyik napon, mert nagy családi banzáj utáni délután volt...) akkor nem jött oda, pedig nagyon, nagyon szerettem volna... 

ám most, teljesen random elmentem mellette az utcán, és egymásra ismertünk, sőt, megörültünk egymásnak, mintha jó ismerősök lennénk -  konkrétan felpattant s odajött, majd leültetett magához (épp vacsizott) míg vártam unokatesómat,

s aztán végülis elkérte a számom, hogy majd egyszer elhív kutyával csatangolni.

(mondjuk azóta nem keresett, de nem ez a lényeg a sztoriban...)

még azt is mondta, hogy egyszer májusban látott a szigeten, csak le akarta futni a kört, mielőtt odajön és már nem voltam ott.

hát gondolhatjátok, milyen jól esett, hogy így emlékezve van rám... a csorba kis önértékelésemmel-önképemmel...

a másikat, azt meg szemérmetlenül megbámultam a villamoson. csinosnak éreztem magam az outfitemben-hajammal, a szempillám is ki volt festve (gyakorlom), egy gintonik is bennem volt... s hát egyszerűen csak tetszett és elkezdtem flörtölni, az érzés kedvéért.

gondolta a franc, hogy végül odajön. (már azt se, hogy viszonozza...)

(nagyon izgi volt, tudjátok.. én már pont leszállni készültem, mikoris mozdult, és kicsit nem lehetett eldönteni, hogy most akkor ő is száll, vagy felém indult és mi lesz...

jól meglepett, hogy bemutatkozni jött, s megmondani, hogy majd valamikor elhív sétálni...)

na, ő másnap írt is, meg aztán followupolta a kirándulásomat,

és tegnap már megpróbált találkozni, de nem értem rá... (de amúgy ez a randomság annyira nem is tetszett - örökké ez a nyusziakalapból érzésem van tőle, holott amugy pont ugyanilyen random vagyok én is.)

csak azt nem tudom, hogyan ne számítson, mert hát olyan "üres" az életem, s annyira magányos és elveszett vagyok még mindig, hogy nehezen tudom hozni azt a careless hozzáállást, amit igényel a dolog... ezen még dolgozunk.

gyakorlásnak, tanulókörnek viszont biztos jó.

(a túrán is végülis elkértem egy random csaj elerhetőségét - pusholom, hogy nyissak random emberek felé, mert sajnos ha nem probálkozom, magától semmi nincs. pedig lehetne, mert utálom ezt, haha...)

az is a tanulság, hogy sokkal többször visszanézve, jóval tovább s kitartóbban kell a másikat nézni, s pláne bátran bele a tekintetébe, meg bazsalyogni rá, mint ahogy komfortos. tényleg.

de a nőiségemet kicsit "megdobta", hogy hát van még remény, van még hatás... az önbizalmam, az csak egy futó peeket mutatott, aztán rászorongtam, oc, nem is én lennék... de legalább lesz mihez visszanyúlni.

a szivem (s az egóm) viszont így is fáj, futnak a gyászaim kompletten az életem miatt - nem, tökre nem szeparálodnak el, van egy befoghatatlan nagy kép, ami kusza szövevénye a mindennek, és az egész azonnal be van aktiválva tulajdonképpen, ha valahol valami "hozzáér"...

a családomnál vagyok amúgy épp, s hát nagyon nehéz.

elképesztő fáradtság ül rajtam, mi lesz így, ha még dolgozni is fogok mellé. (emlékszem. sírás határán álló nonstop "túlsokaminden", hisz már most is az van.)

#workinprogress, akárhogy unom is, akármennyire semmi látszatja.

de hogy juhú, fiúk, juhú, észrevesznek még azért...