hogy van ez a fajta "túl sok mentális energia kéne, de nincs", és van döntési paralízis, amikor fáradt vagyok, meg van, amikor nem fogja fel az agyam a dolgokat, valahogy kifagy a rendszer, vagy legalábbis nem tudja átgondolni, sőt, van, hogy nem, vagy csak késleltetve processzálja a hallottakat, vagy a zavaró egyebektől nem hallja, vagy átugorja, amikor elolvasni kéne, vagy eskü olvassa a szemem, de az agyam mégse, van a túl sok vizuális zaj, hang, interferencia, akármi, ... van a minden sok és hagyjatok / nem tudok jelen lenni, csak a testem, vagy az is el akar onnan menni, és van ez a brutális sikitani tudnék fület befogva tipusú rosszullétes cucc...
meg van a 'túlkevés' az inger (a megfelelőekből), egyfajta brutál hiányállapot, amikor menni kell, szerezni, és szinte fizikai fájdalmat okoz, de tényleg, rosszullétet, az is, és semmi se működik, míg az nincs rendezve...
van egy nagyon szűk optimális mix-intervalluma annak, amikor jól vagyok ingerelve, se alul, se túl, nagyjából semmiböl, és amely tartományban igazán működöm.
meg a körülmények megfelelő együttállása.
aztán van az ugymond erőltetés, abban a formában, hogy adrenalin, nagyon magas szintű folyamatos (emelt) "készenlét", túlpörgetett, túlélezett, túl magas fordulatszámon pörgő rendszer, hogy meg tudjak ugrani a hétköznapi felnőttéletes tempóban dolgokat, pl munkában, hétköznapokban... ami igazából óriási megterhelés,
és lemerít, és ki kell pihenni.
és van a hiperfókusz, amikor flow van, beszippantódás, amiből meg kijönni nem lehet ugymond, amikor túlhatékonykodik, túlműködik a rendszer random dolgokban, aztán fizikailag vakarózhatok ugymond utána, hogy nem ettem-ittam-pisiltem-pislogtam az elmúlt 7 órában, mert megszűnt létezni a minden más, wtf, ...
meg van, amikor csak kavarog, gomolyog, és semmirese tudok rázoomolni a fejemben se, és ez tud eszkalálódni odáig, hogy majdnemsírva/ sírva járkálok fel-alá, hogy mindjárt megbolondulok tőle...
meg a nem vagyok képes csinálni, ami annyira értelmetlen, ott van az orrom előtt, de nem bírom rávenni magam, de addig mást se tudok, mert azt kéne, és mééért nem.
aztán van, amikor ki kell vonulni, mert túlsok, úgy pl, hogy valamibe bele, pl rejtvénybe, zenébe, telefonba..., ha fizikailag nem lehet. és van, hogy kell valami erős inger, ami becsatornázza az agyam, behúz, kizárja a kavargó katyvaszt, mikor belül van a túlsok.
meg az is, hogy a lehető legkevesebb dolog legyen pluszban, ami mentális kapacitást von el, kér - legyenek ugyanazok a termékek, ételek, keretek, helyek... ne legyen "zaj", ne kelljen "figyelni"...
és a lehető legkevesebb "kell" egyszerre, mert csak kevésre jut, meg összességében se legyen sok, viszont leginkább tömbösítve, hogy aztán a lehető legtöbb recovery idő (aka csak úgy levés) jusson.
tehát az eloszlás se mindegy.
aztán meg az is, hogy tényleg ne legyen túlszabályozott, legyen benne jó nagy rugalmasság és mozgástér (mert full kiszámithatatlan, de legalábbis befolyásolhatatlan, mikor működöm, mikor nem, egyetlen dolog biztos: hogy sohasem hozok egyenletes teljesítményt, semmitse..)
az itt és most, fésztufész is, meg a mozgás, a változatosság is kell bele, ha például munka, szociális életes részek meg nyüzsgés is, már hogy én nyüzsöghessek, meg kellenek olyan egyszerű rutinrészek is, amik kikapcsolják a fejem... na meg tér a bambulásra.
és nem az van, hogy mert nincsenek nagy dolgok és nem vagyok igazán lekötve, mert a nagy dolgok és a kis dolgok éppúgy hozzák ugyanezeket a struggle-öket, sőt olyankor aztán csak mégrosszabb, amikor "nincs idő" ennyit szenvedni a csip-csup hétköznapi dolgokon, mert vagy elsikkadnak, vagy ugyanígy szenvedek, csak más dolgokkal karöltve azok rovására. (korábban is voltak ezek, csak nem látszottak ennyire, asszem, mert közben "jobban zajlott az élet".)
ilyesmik így hirtelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése