az első hét gyerekezős volt a hugoméknál. gyönyörű kert, kölyökkutya, unokaöcsém... mondjuk az első 3 napra mindig csak a pokoli jelző jutott eszembe.
úgy éreztem, mindig, de mindig rajtam lógott az öt meg a kétéves (egyke) is, és persze egyszerre akarta a kizárólagos figyelmemet, versengve, féltékenyen.
(miközben nekem ugye nincs is gyerekem, haha. okozott "némi" nehézséget a dolog... két- vagy többgyerekesek, hogy csináljátok?!)
(legviccesebb az volt, mikor a kertben hesszeltem velük, mert akkor a kiskutyi is ugyanezt akarta még pluszban, szintén kis szeretet- és figyeleméhes.)
és persze a pasi is megint hozta a "nincs jelen rendesen és észre sem veszi" formáját, minden előzetes ígérete ellenére, amiből napokba telt kivitatkozni. (volt, hogy annyira összevesztünk, hogy elhagytuk a frissen vett nyolc zsömlét, százas zsepit és csomag szalvétát a kassza és a kocsi között.)
abban segített ez a hét, hogy méginkább megértessem vele, mit csináljon máshogy és hogyan, az biztos.
emellett számomra borzasztó nehéz volt egy másik család intim szférájában lenni - hiába mondják, hogy érezd otthon magad, ha neked az otthon, mint fogalom valami szent, privát, sérthetetlen tér... nomeg nem szólsz, nyúlsz bele semmibe jószívvel, mégis valaki más rendszere, na.
közben nem csak emiatt volt diszkomfort érzetünk - hanem, hát, nos, ... kosz volt. mondta ugyan hugom, hogy a gyerek-suli-miegyéb miatt kupi lesz, de ez nem (csak) kupi volt, hanem kosz. olyan, hogy így nem mered szóvá tenni, csak zavartan pislogsz leginkább, és ami nem a mostanábannemvoltidőnk tipusú, hanem afféle 'máshol van az igényszint' dolog.
nem ártott azért a gyerekeknek, csak minket zavart nagyon a pasival.
felajánlottam ugyan, hogy ha már úgyis pont megjött (ja, mert nyilván telibemenstruáltam a hetet), otthon maradok a strandolásból, és kitakkerolom a házat, de elutasították, aztán... aztán harmadik nap, mikor még mindig ugyanott voltak ugyanazok az ételmaradékok a pulton, amik az érkezésünkkor is és már nem volt hova tenni a bevásárlást a hűtöben, csak elkezdtünk merni "belenyúlni" a dolgokba, kidobálni a romlottakat, elmosni, ami már az érkezésünkkor is koszos volt, a konyhai kuka tetején gyűjtött koszos pelusokat is inkább beledobálni, felülbírálva, hogy "mi így szoktuk"... a végére ki is porszívóztam fullosan, ha már.
utólag nagyon bánom, hogy nem mertem/tünk korábban, túl sokáig éreztük úgy: csak nem mondjuk-éreztetjük vendégségben, hogy "figyimár, dzsuva van"... valahogy ez a része ilyen kínosan-bénán sikerült nagyon.
nehézség volt még az ágy - most ilyen felfújható átmeneti kétszemélyes vendégmatrac volt, amiröl mindenki azt hitte, hogy jó lesz, de sajna nem. a közepe puklisodott, fájt rajta az ember dereka, minden mozdulatnál csikorgott-nyekergett, és ha felkelt róla valaki, még legalább öt percig ezt csinálta, megdöbbentően hangosan. volt egy kis sima matrac is, azon szerettük volna altatni a gyereket, de az nem volt jó neki, mert ott nem tudtuk volna úgy átölelni, szóval az elején a pasi, aztán én lettem az áldozat, aki kínlódhatott, óvatoskodhatott. közben egymásnak is nagyon hiányoztunk persze.
erről senki nem tehetett, nyilván, de hát egy hét ilyen kényelmetlenül azért embertpróbáló.
legalább éttermezős-rendelős hét volt, így eleget lehettünk a kölykökkel - xtra figyelmet igényeltek, hisz mindkettőnek nagyon strapás volt venni az akadályokat.
ügyik voltak amúgy, eleve elvoltak már egymással egész jól, aztán a hét második felére belejött mindenki mindenbe, és ők is rendesen összeszoktak.
sőt, a végére már a mienkgyerek is képes volt elfoglalni magát, ha épp egyetlen felnőtt kizárólagos figyelmét se tudhatta magáénak, ami tőle, mindenki egyetlen kis királynòjétől nagyon nagy dolog.
a szúnyogokat is pont leirtották, és még a kezdeti állandó kutyabalesetek (annyira baba még, hogy kapkod-karmol folyton) is elmaradoztak szépen, pedig az reménytelennek tűnt...
az idő is király volt végig, a konfliktusok is kezelhetőek, a programjaink is jók.
szóval oké, most inkább a nehézségeket részleteztem ki, de ez egy nagyon jó nyaralásnak számított, minden meg lett oldva, az gyermek mindenkit és mindenki által szeretve, élményekkel csordultig telve érkezett haza... mi (főleg én) nyilván kipurcanva - node másnap meg nekiindultunk kettesben is, egy kedves vidékre, ahol két éve is voltunk, és varázslatos módon, az utolsó pillanatban jött össze... és ott kipihentük a fáradalmakat.
az romantikus volt, emberlétékű és kellemes.
(csak nyilván kevés.)
szóval, ha nem is ez hallatszik ki a posztból, nagyon hálás vagyok, és szuper két hetet tudhatok magam mögött összességében.
#mégilyeneket
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése