2020. június 10., szerda

meg még hírértékű,

hogy mikor legutóbb a pasi szolgálatban volt, megint lementem sétálni, és egyrészt csodálatos érzés odakint a természetben, a nap a bőrömet, a madárcsicsergés és illatok a lelkemet simogatják,
másrészt egy random séta alatt is olyanok tudnak itt történni, hogy átszökkent előttem egy róka keresztben az úton, meg hogy öt percig bámultuk egymást egy őzikével, és még az is belefért neki, hogy előtúrjam a telóm az övtáskámból és lefotózzam. mindez a fővárosban, el se hiszem.

ezek akkora élmények nekem, hogy csordultig volt a szivem - boldogsággal? nem is tudom, mivel. tudjátok, amikor ìgy kb a föld felett jártok és minden sejtetekkel érzitek, hogy éltek... (és hogy valami nagyobbnak a része vagytok.. kb a mindenségnek, vagy hogy is öntsem megfelelően szavakba...)

és ez így nem ritka megélés nekem mostanában. (állatoktól függetlenül.)

külön hálás vagyok, hogy személyszerint nem kell Bora Boráig utaznom, hogy ilyesmit érezhessek... (bár az is nyilván fantasztikus volna!)


#apusztalétezésöröme

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése