2019. augusztus 2., péntek

meg egyéb vontatott nyűglődések

jó ideje úgy volt, hogy ma szabin vagyok. hát, egészen tutira biztosan mondom, hogy nem vagyok.

úgy kezdődött, hogy valamikor a múlt héten megkért a főni, hogy hívjam már fel apámat, ráér-e helyettesíteni, mert még nem találtak senkit (wtf1-2) (amúgy nem ért rá), majd erről több szó nem esett. hétfőn mintegy mellesleg rákérdeztek, hogy na, találtam-e magam helyett valakit? (wtf3) hát mert ők amúgy nem és jajjnemtudjákjajjmilesz bocsi.

miután nyeltem párat, és nem mondtam ki semmit abból, amit róluk és erről az egészről gondolok,
ellenben megállapítottam, hogy egy kézlábszáj fertőzés miatt úgyse visszük mienkgyereket unokaöcsémhez, és úgyis jobban kéne másra az a másfél nap,
nagy duzzogva inkább sztornóztam a mai szabadságigényemet.

holnapra el lesz lőve egy másik, mert első szülinapot ünneplünk.

de hát már nagyon fáradt vagyok, és nagyon rámférne némi egybefüggő semmittevés... amire naná hogy esély sincsen. az a két hét pedig fullra be van táblázva, amikor nem jövök.
(egyre nehezebb...)

emellett faszságokkal kell foglalkozni idebent minden egyes nap, ami fáradtan most nem annyira adja. (van engedély, de nincs, de ő kérte, a főni mért nem szólt, most mi legyen, hát megvárjuk, míg szól, de ne, de de, de amúgy nem is kértek engedélyt, de de, de nem, de kérjenek, de már kértek, de nem, de valaki hazudik, de nem, de igen, de mijaf.sz - meg hogy őt nem engedték be, panaszolja bent(sic!), és így akkor mivan...)

meg teljesen és totálisan összekeveredett a fejemben, amit olvastam a sulis dolgokról,
így esett, hogy letudtam rögvest a diákigazolvány igényléshez az okmányirodát, ahelyett, hogy elintéztem volna egy online regisztrációt és másféle kártya igénylését,
előbbi persze ráért volna, utóbbinak volt júli vége a határideje.
(pedig milyen büszke voltam, hogy szereztem másnapra időpontot! igaz, hogy a húszkerbe, de szereztem!)
szerencsére lesz pótügyintézés oda is. (ez se volt a fejemben.)

a veszekedés óta a szabad perceimet pláne szorongással töltöm,
ez igen idő- és energiaigényes tevékenység,
ill minden szorongáscsökkentő próbálkozásom is az egyébként.
szóval fáradt vagyok, fáradt, a lakás meg szalad.

azt vettem észre, hogy a netes olvasás-vidinézés (amit ilyenkor kényszeresen csinálok) ugyan eltereli az agyam kicsit, de utána csak sokkal rosszabb lesz,
szóval mostmár muszáj megfejteni a pszivel, hogyan tarthatom benne magam ilyenkor a valóságban, adaptív megküzdési stratégiákkal.
illetve ugyanitt: ne nézzek gyerekes videókat, mert majd' szétugrik tőlük biológiai órám, és nyilván nem tesznek jót az olyan beteg gondolatok, hogy kertes házban akarok babázni és a pasi mér' nem tudja ehhez biztosítani a feltételeket, mikor tudja, hogy én sose fogom magamtól és ez a férfi dolga lenne - nem, sose mondok ilyet, a legdurvább veszekedéskor se, nem, a tudatos nádja nem is gondol ilyet,
de igen, ezek simán megjelennek csak úgy mégis a fejemben.

elcseszett dolgok ezek, elcseszett vagyok én is basszus, de nagyon.


(a történeti hűségkedvéért jegyezzük meg, hogy az adaptívabb megküzdést próbálgatva ettem-ittam elég rendesen, kimozdultam a levegőre, vettem egy jégkrémet, sétáltam meg a tornaparkban bicikliztem és mostam is, szennyest is, meg hajat is, meg ilyenek, szóval ügyes voltam nagyon.
csak azért ez a tehetetlen düh, hogy nem tudom kiirtani vagy megzabolázni ezeket a fájdalmakat és fájdalmas átkapcsolásokat és végtelen, pánikrohamszerű halálfélelmes szorongást,
ez mehh.

nem tudom, hány év terápia még, mire nem hurcol meg a mindennapokban a szüleim bűne, mint egy kiszolgáltatott háromévest.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése