hó volt, jó volt

bezzeg, amikor minusz volt meg hó! akkor nem volt kutyabajom se...

elmentünk a gyerekkel is fetrengeni benne, másnap meg kettesben a Hárs-hegyekre, bóklászni.

előbbi mindent tartalmazott, tényleg: szánkóztunk egy jó nagy dombról (mivel az gyermek addigra már csak velem nem, kénytelen voltam úrrá lenni a rettegésemen és lecsúszni vele, felelős felnőttként, miközben a szituban igazából én voltam az ijedt kisgyerek, mert 20 éve nem szánkóztam, féltem, hogy meg tudom-e tartani az egyensúlyt, irányt, tudok-e fékezni, stbstb, de persze minden jó volt, hálisten, de ajh), hógolyóztunk, építettünk hóembert, csináltunk hóangyalt, fogócskáztunk, bújócskáztunk, csúsztunk s.ggen, játszottunk sárkányosat, családosat, sárkánycsaládosat, cicásat, szobrosat, ijesztgetőset, játszótereztünk is meg nyomokat is követtünk meg már nem emlékszem, de volt még... szóval kimaxoltuk, na.

utóbbi is nagyon szép volt, de annyira csúszós - nekem -, hogy külön mutatványosnak éreztem magam, és nem kis büszkeséget okoz, hogy 1) felmentem az egyik kilátóba (és le is jöttem!)  és 2) minden lejtős részen leevickéltem épségben (igaz, a pasiba kapaszkodva és/vagy négykézláb, de na!)...
(azóta kaptam szegecses cipőtalp-rátétet, csak meg kell nézni, jó-e.)


meg voltunk a gyerekkel étteremben is, és annyira büszke vagyok rá!
elsőre, pár hete kb a mienk volt a hely, utánunk szállingóztak csak páran, és kaptunk színezőt, nagyon kedves, gyerekbarát kiszolgálást, meg a kaja is jó volt,
most viszont a pasi épp az utolsó asztalt foglalta le, mikor előre beszaladt a sok kocsi láttán, szóltak is, hogy sokat kell várni, és úsztak ezerrel...
színező nélkül, zsúfoltságban és hatalmas nyüzsiben (a fullház mellett még asztalra várakozók is álldogáltak bent, és ők is folyton újratermelődtek), bő egy órát várva, mire ételhez jutottunk ... és a csibe kibírta.

igaz, végig szórakoztattam, de ehhez kellett, hogy partner legyen. szóval nagyon ügyi volt egy felnőtteknek is kihívást jelentő, megterhelő helyzetben!
(pláne, hogy a végére már álmi is volt meg éhes is, de még csak nem is nyafogott rendesen, csak láttam rajta.)

és most volt nálunk kb negyedszer a délutáni alvás, eddig 1x apjával ketten (nem)aludtak, utána mindig én voltam középre kérve,
de most, most végre ő aludt köztünk, bár még mindig hozzámbújva, de alakul ez!

ébredés után is, mikor fetrengtem kicsit apáján, odajött, hogy ő is akar...

(úgy tűnik, idegenkedik valahogy az apjához bújástól, hiába szoktak sokat birkózni meg van az ölében, az mókázás, az más, a nyíltan intim odabújós-szeretgetős-puszilgatósdi velem megy inkább. ez fel se tűnt, mert a mamánál egyszemélyesek az ágyak, és lehetett mondani, hogy nem férnek el, mert apa túl nagy. de hát, úgy tűnik, nem azért... mindegy, oldódik ez, ki fog alakulni, nem kell túlaggódni, de azért figyelgetem mostmár a pasit is, szerintem ez az ő nehézsége is, nem csak a kislányé...)


végül, amikor este a pasi átadta a gyereket, történt, mindenki megdöbbenésére:

az anyja megkérdezte: mi a baj, szivem, fáradt vagy? mire a gyerek: nem, csak hiányzik a nádja!