2018. február 26., hétfő

három napnyi

... szabadnap.
... sztori.
nagyon mozgalmasnak éltem meg, pedig feleannyi időt se tett ki belőle az aktív rész, mint sejtenénk.
(például a vasárnap első felét azzal töltöttem, hogy reggelizés után csak feküdtem a szőnyegen és nyomogattam a telefonom(on a zinternetet). ólmos súllyal húztak a tagjaim. (vagy a tagjaimat a gravitáció. vagy a tudatomat a testem. mittudomén.) mikor már nagyon-nagyon muszáj volt, elmásztam a fürdőbe embert csinálni magamból, de ahhoz is két kv kellett.)

a fontos események ezek voltak:

pénteken belenyúltunk a hajszínembe a fodrásszal. szeretem. a pasi is szereti.
a pasi elvitt egy barátjához.
utána vitatkoztunk, dűlőre jutottunk, megnéztünk egy filmet.

szombaton duzzogtam, vitatkoztunk, dűlőre jutottunk. (váratlanul olyan történt, ami nem szokott. a dühös pasinak még ott helyben, menet közben elszállt a dühe, azt mondta gyöngéd hangon, hogy így akkor mostmár jobban érti, és minden oké, és szeretetteljesen magához ölelt. hát woww.)
lementünk nagybátyámékhoz disznóvágás utáni vacsira.
ültünk a nagycsaláddal, csevegtünk, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. a pasi azt mondta, szereti ezt.
a pocakok nőnek, de a viselőik továbbra se beszélnek.
jeges hóviharban autóztunk csomót gyökkettővel, aztán a faluban nem volt semmi, aztán megint.
zavaros, ambivalens érzéseimet hugom egy huszárvágással elintézte: "akarod megfogni a hasam?", és már oda is rántotta a kezem, és már meg is rugdalták belülről, mire tiltakozhattam volna (vagy legalább felocsúdok). és elmondta, hogy ezt nem mindenkinek szokta megismételni - mire jött még két sor mocorgás -, úgy tűnik, engem bír a kis (igazábólnemtudnimégmi), tette hozzá.

vasárnap hajnalban fölkeltem a pasival, kapott szülinapiszopást, ilyenek.
délután szereztem tortát, megleptem vele.
pont hívta anyukája, és a telefonhoz kért és elcsacsogott velem.
csomót hesszeltem náluk, mert először elriasztották a fiúkat, őket vártuk, aztán befutott a havercsaja (munkatárs), és beígérte, hogy hazavisz.
hazavitt, feljött, dumáltunk késő estig.



tudom én, hogy ebben semmi kiemelkedő nincsen, de nekem van, volt, sok ponton.

[pláne az előzményeket tekintve, mert pl kedden nem főztem semmit, hiába ecseteltem a posztban, ellenben akkorát veszekedtünk, hogy 2 óra alvás és sokórányi bőgés után mentem dolgozni másnap, kétségekkel, hogy ennek így van-e értelme, ha ennyire nem ért meg,
meg miezmár megint,
akkor hiába szeretem, akkor mindegy,
és kellett egy másnap esti óriási beszélgetés, amiben aktív és őszinte, hogy végre helyremozduljanak a dolgok.
(meg az is, hogy beálljon a dereka, és megsajnáljam, és emiatt könnyebb legyen kivitelezni a beszélgetést.)

volt több nagyveszekedésünk is ugye mostanában, de nem kellett túllépni rajtuk, mert végül eredményük lett, át tudtunk beszélni csomó mindent, okosan-ügyesen-őszintén. szóval talán oké mostmár.
azt látom, mély(ebb)pont volt, nem végzetes törés, s a gyakorlatban is jutunk valamire.
#legyenúgy
#szeretésvan]


na, ez jó hosszú lett.
van mit emészteni, sokfélét, személyeset.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése