2018. február 1., csütörtök

a váratlan vendégről

volt ez meg ez a poszt.
ami tök érdekes téma számomra.

arra jutottam, hogy egyrészt full idegen és érthetetlen már nekem, amikor páran arról írtok, hogy akik olyanok, azokkal van átjárás,
másrészt valahol picit irigy is vagyok.


szerintem ott a különbség, hogy "mert szeretem őket, örülök, hogy jönnek".

itt bukott a dolog.
hisz én nem szeretem őket. (és ők se engem, hiába hazudják, csak az illuzórikus képet szeretik helyettem.)
rémes ilyet állítani, ezért is húztam ezt a posztot eddig... de hát ha egyszer nem szeretem őket...
egyáltalán nem is kedvelem őket, igazából.

és ki az, aki random szívesen lát mindenféle ellenszenves xy-t?!


tàn úgy tudnám legjobban érzékeltetni, hogy képzeljetek el egy nagyon távoli kellemetlen rokont, akihez semmi közötök, full eltérő életvitelt folytattok, eltérő elvek mentén,
és mikor megjelenik, kényszeredett bájcsevelyt folytattok illendőségből, lehetőleg üres, semleges témákról,
de így is megmondó, lenéző, indiszkrét, erőszakos, tapintatlan, beleszól, bírál, számonkér, minősítget, orbitálos butaságokat hirdet egyetlen igazsàgként, passzív-agresszív, érzelmileg zsarol, mártírkodik, leszív, hasonlók, és ti végig alig várjátok, hogy végre szabaduljatok.

na, nekem a szüleimmel dumcsizás valahol ilyen.


ténylegesen két olyan emberről beszélünk, akik hiába tettek eleget némely alapvető szülői kötelességüknek, mert a többinek meg nem.

lehet, hogy voltak szép dolgok, értékek is a kapcsolatunkban, de mellette annyi rosszat követtek el (és folytatnák, ha hagynám), hogy azok nem számítanak.

biztos nekik is vannak értékeik, de mellette olyan negatív dolgok sorakoznak (a mai napig gyűlve), amik ezeket egyszerűen érdektelenné teszik.


kicsinyes, korlátolt, ítélkező, másokat lenéző, felelősséghárító, érzelmileg bántalmazó-zsaroló-kihasználó, mások előtt szorongó-megalázkodó, ezért is a gyengébbet (aka téged) büntető, passzív-agresszív sztájlban, de végtelenül erőszakos emberekről van szó.


pont teszek rá, hogy pl amúgy a barátaikkal szemben nagyvonalúak vagy kedvesek, engem az sehogy se érint...

vagy hogy ők mindent megtettek, hogy ők "megvonták a szájuktól az ételt" (képletesen), hogy nekem legyen pl nyelvi különóra - senki se kérte őket, bár ne tették volna. bárcsak egyszer is engem és a valódi igényeimet látták volna a beteges elképzeléseik helyett...

meg persze, ők szeretetből vertek meg mindig, hogy legyen belőlem valaki. köszi.


szóval majd, gondolom, nekem is lesznek az életemben olyan emberek, akiket bàrmikor szìvesen látok, amikor ráérek,
barátok, tán gyerekek, egy-egy rokon is akad ilyen azért biztos,

aki most olyan lehet, azzal technikai okokból ez fel se merül - jobban belegondolva amúgy vannak, csak ezért el se gondolkodtam rajta.

de amúgy tőlük is elvárom, hogy tiszteljenek annyira, hogy kérdezzék meg előtte, alkalmas-e.
mert nem tudhatják, mert nem az én életemet élik.

nyilván, ha ráérek, mondom, hogy jöjjenek. de ha nem, nem.
(ha gáz van, akkor átrendezhetem a priókat a kedvükért, az más.)


de nem, pusztán az, hogy rokon, nem teszi érdemessé erre. nem jogosítja fel, hogy beossza az időmet és energiámat. nem jár neki a segítségem se, csak ha olyan a viszony...

és a felnőttség az én szememben nem kötelez rá, hogy felelősséget vállaljak olyan emberekért, akik leginkább csak ártottak, és a mai napig bántóan állnak hozzám.

megbocsátani meg kell majd, tény.

de a megbocsátás még nem jelenti azt, hogy ostoba módon úgy teszek, mintha nem lennének ellenszenves, kártékony személyek, akiktől jobb távol maradni.
inkább azt jelenti nekem a felnőttség, hogy védem magam tőlük, meg a szeretteimet is, az életemet, és távolságot tartok, és nem engedem meg többé, hogy használjanak, zsaroljanak.

már mi a fenéért akarnék gondoskodni olyanokról, akik egész eddigi életemben csak bántottak? nem vagyok se idióta, se terézanya...

nem, a vér nem kötelez mindenáron.



szóval ezért van nálatok máshogy, mint nálam, nálatok, akik nem értitek.
pl az én apám puszta jelenléte engem feszélyez, akadályoz. nekem teher.

jó annak, akinek nem.
kár, hogy el se tudom képzelni... komolyan.


de basszus, el se tudom képzelni, tényleg.

2 megjegyzés:

  1. A szeretetet nem lehet eroltetni, akkor sem, ha muszaj, ha kell, ha elvarjak!
    Ennyi, pont

    VálaszTörlés