2017. július 19., szerda

Timóka

sógorom lőtte nekem ugye az idei búcsúban, cuki plüss bébipolip.
hagyomány címszóval (meg ha már úgyis cígöltem magammal) kitettem a pultra a melóban. szoktam ilyen mindenféle indokolatlan bizbaszokat, ami épp nálam van, az a tapasztalat, hogy a dolgozók szeretik, ahogy a virágokat is... furcsaság, megállnak, nézegetik, jó értelemben kizökkennek kicsit, el is mosolyodnak..

no de Timóka,
(akinek akkor még nem volt neve, mert oké, hogy random cuki plüss bébipolipokkal rohangálok, no de azért elnevezni nem szoktam őket),
nos ő minden várakozásnál jobban teljesített. szinte mindenkit megállított jártában-keltében, középkorú marcona férfiakat éppúgy, mint a látogató gyerekeket. (mondjuk 10-ből 9-et biztosan.)
eleve már, ahogy jöttek befele: faszom, hétfő van, fujjmár, korán is van, blöe, nyár, meleg, mindenki más szabadságon, nekem meg föl kellett kelni és itt kell rohadni, jajjdefáj az élet, mindenkit és mindent utálok - jéééé, ez mi ez??
úúú...
hát ez aranyos, de honnan, miért, kié?

na, így. a hétfő reggeli utálomavilágot el is felejtődött arra a pár percre. mi ez, ha nem siker? még másnap hazafele is megálltak elköszönni tőle, annyira.
(persze amikor a minisztériumból jöttek, eldugtam, kérem, mi egy komoly hely vagyunk azért.)

két napig teljesìtett szolgálatot mellettem, de képzeljétek, még most is rá-rákérdeznek, hova lett, lesz-e még, pedig három hete is megvan már ennek.

őróla beszélek, szeressétek kicsit ti is, érdemes:


1 megjegyzés: