igazából ez borzalmas. már hogy ami a nagymamámmal van. akinek az össze-vissza kiabálását már "meg se halljuk", hogyha. a vendégek még igen, zavartan jönnek szólni, hogy segítséget kér (mit kér, könyörög) vagy épp a falnak beszél (tudniillik szószerint, az üres falfelületnek ott mellette), csak gondolták, hátha fontos.
hát-hát.
a nyomorúság tehetetlenségi nyomatéka. a maradék maradékának halvány nyomai talán. a felőrölt emberség, forgácsokban elpergett együttérző bánat.
no jó, tudom én, ezek a jelentésüktől elszakított, hatásvadászra sorbatett szavak, a valóság az sokkal profánabb.
én sem ebben töltöm a napjaimat. nekem is meg kéne rendülnöm.
"köszi, tudjuk, szokott."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése