2017. július 25., kedd

summa

oké, elfáradtam és nem tudtam kipihenni.
az evészavarom is dübörög. ez és a frontok szétszednek fizikálisan, a családozós+mileszvelem bizonytalanságok lelkileg.

emiatt (mondjuk, hogy emiatt) képtelen vagyok elérni, hogy lelazuljak és élvezzem ezt a napot, betonkemény görcs van a gyomrom helyén és őrjítően zizeg a fejemben a rengeteg "kell", illetve inkább "kéne".

minden, azonnal, meg még több is, különben... nem tudom ám, mi lesz különben.
közben undorítónak, koszosnak és életképtelen torz nyomoroncnak érzem magamat, csak hogy szebb, jobb, könnyebb lehessen a napom, állandó sírhatnékkal és legszívesebben megszűnnék, ha elmulasztani nem tudom. pedig amúgy meg dehogy, hisz szeretek élni, nagyon. és haragszom mindenki másra is, magamra is, fogalmam sincs, miért, tiszta wtf tudatállapot, qrvára fogalmam sincs, mit kezdjek vele, hol kezdjem, egész nap igyekszem jobbítani, elmulasztani, mint látjuk, nem sok sikerrel.

ez a nap konkrétan katasztrófa, úgy peregnek el a percek, hogy semmi hasznuk, komolyan. képtelen vagyok visszaszerezni a kontrollált felnőttnádját, aki vagy csinál valamit, vagy pihen, de bármelyik is, azt rendesen, pánikolós masszív öngyűlölet nélkül.


igazából ennyi.
#faszkivanmagammalma

2 megjegyzés:

  1. Milyen kajas zavaros van? Pszivel dolgoztok ezen? Én azt érzem, hogy ezt mindig él akarjak sunnyogni a pszik. Neked jobb tapasztalatok van? Én most keresgélnek újat és tobben is lepasszoltak, hogy ezzel nem foglalkoznak, vagy oké, majd dolgozunk a másik gondjaimon és automatikusan jobb lesz ez is (amivel egyet is értek, de jó lenne egy kezdeti boost kajaparaval). Két pszim is volt, akit bírtam, minden más jobb lett, de a kaja tema azóta is megvan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az engem is mindig zavar, hogy nem célirányosan, projekt jelleggel dolgozunk egy-egy témán,
      de az is igaz, hogy a kajálós dolgok maguk általában a felszín, és a gyökerük egészen máshol keresendő, ezért, bármilyen bosszantó is, tényleg logikus módszer kezdetben az általánosságokban keresgélni, meg a gyerekkort piszkálgatni inkább. (onnan hozunk csomó automatikus, mélyen ágyazott dolgot, függetlenül attól, milyen minőségű volt a gyerekkorunk.)

      én valahol tudom is magamról, h azért nem változik sose tartósan a nemevés, mert a többi problémás rész csinálja, és azokkal kell mókolni, na de.. na, ismered akkor :D

      Törlés