2017. július 5., szerda

nyáresték

pont hazafele kapott el a mamás hír. még friss volt, kavargó, nyers, gyorsan beblogoltam, félretettem.
felhívtam újcsajt, jöjjön majd ki cigizni - így szoktuk. most nem, helyette cuki, mert még otthon van.

(ez milyen csudajó... hogy mostanában haza tudunk menni egymáshoz! hálás vagyok.)

épp csak megàllt a fullasztóan tömött troli, már kiszúrtam cukit, törölköző turbànban várt a pingpongasztalnál. vigyorogtam egyből.

szuperhatékony napja volt, sürgött-forgott otthon, bevásárlós-takarítós-főzős kalandok... dőlt belőle a szó, repdesett a büszkeségtől és boldogságtól. olyan jó volt vele örülni, ilyennek látni, már el is felejtettük, nagy a kontraszt a vizsgaidőszakos elgyötört morcival.

sütött nekünk palacsintát is, itt van lekvàr, ott a kakaó, tessék megenni!

életem...

cuki lassan lelépett a barátjához, megjött a pasi egy puszira. (így volt megbeszélve, nem megyek át, csak hazafele beugrik.) kapott palacsintát ő is meglepinek.

utána előbújt újcsaj egy rossz nap után, elmesélte töviről-hegyire, megvigasztalódott, panaszkodtam picit én is, hogy jobb legyen, majd még elmerültünk némi egzisztencialista mélyfilozófiai eszmefuttatásban... ahhoz képest, hogy a félelmeinkről beszéltünk, szétnevettük magunkat közben.


mindenki mindenkinek megölelgette a lelkét, akarva-akaratlan - azt hiszem, ez megint egy tökéletes este volt igazából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése