2017. május 20., szombat

nyílt levél a pszichonénimnek

(amit nyilván nem olvas, de milyen jó, hogy el fogom tudni mondani neki.) (ennél valszeg sokkal rövidebben, itt kicsit túltolom - a szerk.)

kedves xy!

azt hiszem, végre összeraktam, mi zavar, miért, és mi segíthet ezen.

azt érzem, elkezdtem erősen megkérdőjelezni a kompetenciáját és ettől dühös vagyok Önre, és egyelőre ugyan csak magamban, de fejben már elkezdtem "betámadni" Önt.
olyan érzés, mintha Önnek nem csak az ismerkedős részre, hanem úgy általában is az volna a technikája, hogy hagy szabadon beszélni, aztán ami adódik - ha adódik-, abba belekapaszkodik majd, és valahogy alakul...

((mint tudjuk, ezek érzések, tehát már létrejöttek, valósak, ugyanakkor az egyáltalán nem biztos, hogy az alapjukat adó helyzetértelmezések az aktuális valóságra reflektálnak, hogy azok adekvátak, helyesek... tehát ez egy olyan állítás mindig, ami egyben helyreigazítási igényt is megfogalmaz a valóságértelmezéssel kapcsolatban, és teljesen nyitott a másik állàspontjaira. - a szerk.))

viszont az én fejemben meg ott az elvárás, hogy Ön értsen ehhez jobban, mint én, és ezt fejezze is ki.

azért jöttem ide, mert a betegségem akadályoz kábé mindenben, megrekedtem vele, egy ponton túl körbe-körbe járok,
és szeretném, ha valaki, aki tudja, mit csinál, segítene továbblépni.

azt várom, hogy az első x alkalommal célirànyosan felmérje, mivel van dolga, majd ez alapján kiválassza a megfelelő módszereket és fókuszokat, és utána hatékonyságorientáltan elkezdjünk rajta együtt dolgozni.

tehát, hogy Ön irányítson, és kézben tartsa a folyamatot, tudja, hogy ehhez milyen információkra van szüksége és azokat hogyan szedje ki belőlem,
mivel Önnek van rálátása a nagy egészre, én meg azért eléggé bele vagyok veszve a részletekbe.

most az az érzésem, Ön is beleveszett velem, nem talál fogást rajta, és arra vár, én jelöljem ki az irányokat, nem strukturálja, vezeti eléggé a beszélgetéseinket, és ez számomra nyugtalanító...

nekem az adná a biztonságérzetet
(azaz hogy van értelme, hogy jó kezekben vagyok, hogy lesz eredménye, értelme az egésznek, hogy tudunk változtatni, hogy lesz megoldàs),
ha Ön nagyon határozottan (de nyilvàn rugalmasan is) irányítaná és strukturálná a folyamatot,
és legfőképp ha éreztetné velem, hogy van elképzelés, fókusz, rálátás.

tehát nem állítom, hogy nem tudja, mit csinál, csak, hogy én nem érzem - kérem, hogy változtassunk ezen, hogy megnyugodhassak.

nyilván a saját specifikus sztorimat én tudom, a lehetséges technikákat, megoldásokat viszont Ön.
kérem beszélgessen el velem arról, Ön szerint hogyan érdemes hozzányúlni ehhez az egészhez, és legyen mindig valami felütés is,
illetve újfent kérem, ne hagyjon nagyon csacsogni, csapongani,

mert én nagyjából bármiről képes vagyok nagy hévvel, terjengősen és színesen, minél nagyobb érzékletességre törekedve mesélni, beleveszve az élménybe,

((mivel élmény- és érzelemalpúan kommunikálok, sőt, gondolkodom, működöm,
plusz már megállapítottuk, hogy nagy félelmem, hogy nem értenek, nem engem látnak és valószínű így próbálom elérni, hogy minél jobban átmenjen, ki vagyok, hogyan látom a világot,))

teszem azt teljesen értelmetlenül is,
olyan témákban, aminek a bontogatása nem visz közelebb semmilyen megoldáshoz, maximum az időt veszi el attól, hogy haladjunk.

ez szerintem nagyon fontos nekem ahhoz, hogy valóban meglegyen a biztonságérzetem,
önmagában a terápiás kapcsolat puszta ténye számomra kevés kapaszkodó.

ez a türelmetlenség is a biztonságérzetem hiányàból fakad, azt hiszem, ami az életem minden területén jelen van. (és pokoli rossz.)

kérem, segítsen ebben.

köszönöm.

2 megjegyzés:

  1. Hanyszor voltal?
    Nekem vhogy olyan emlekeim vannak h a pszi sose fogja azt mondani h csinald ezt es ezt mert akkor jo lesz minden. O meghallgat, kerdeseket tesz fel es neked kell rajonni h mitol lesz jo minden.
    Bar lehet h felreertem amit irsz de eloszor neked kell beszelni, h ertse h mivan. Te magaddal elsz a szuletesed ota, o meg csak par session ota ismer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó, nem írtam előzményt.
      már 3 alkalommal komolyabban fejtegettük, h mi zavar, h lenne jobb, de eddig nem jöttünk rá.

      sokféle módszer meg technika van, ez is egy, meg amit még említettem, a ráhagyósabb, magától hömpölygős is egy.
      nekem erre lenne igényem.
      am ez egy legit kérés, aztán majd elmondja, neki megy-e az ilyesmi, stb.

      ha azt mondja, még keveset taliztunk, h rálásson, az is ér, nyilván. (szerintem már eleget, de ez meg én vagyok.)

      azt én se várom, h konkrétan mondja el, mit csináljak,
      viszont a kérdéseivel meg a visszacsatolásaival tud irányítani,
      és itt az nem stimmt nekem.

      nem gondolom, h tényleg nem kompetens, sőt,
      csak h nekem nem passzol a technikának ez a része, ezt szeretném, ha finomhangolnánk.

      Törlés