lolloló, padló

néha csak így azt érzem, mostmár nagyon elég mindenből.

mit csináljon az ember két napig egyedül, hogy ne legyen magányos és reményvesztett,
ha nincs kedve semmihez, mert fáradt,
kimenni se, mert fázik (és fáradt),
emberek közé se, mert üres (és fázik és fáradt),
csinálni a dolgait pláne nem, mert motiválatlan (és üres és fázik és fáradt)?

a kis lelkem fáradt el először, az levitte a testem, most már a testem (is) tartja lent a lelkemet is.

qrvára kezd unalmas lenni az önreflexív faszkodás is, meg a 'nem eszem-iszom-alszom' kitartó körei is.
minden.


annyira vágynék a pasihoz bújni kicsit, annyira mindenre instant megoldás lenne. mit nem adnék, ha egy percre felrúghatnám a döntésemet... de az se megy.
(mikor lettem ilyen büszke?)


unom, hogy nincs varázspálca, útmutató, biztos pont, unom, hogy csak én vagyok és nekem lenni fáj.
(ha nem értitek, mondanám, hogy végig fáj, a legboldogabb, legkalandosabb, leginkább élnijó pillanatokban is, konstans.)


mikor fog nemfájni végre?
dühös kérdőjelek.


nem amúgy, még dühösnek lenni is fáradt vagyok.