2017. február 2., csütörtök

egy tragédia margójára

csak sajàt felelősségre olvassátok. gyerekesek ne.


jajjveszékelésre ébredtem reggel.
arra, amiből rögtön tudni, hogy valaki meghalt, ha sose hallottál hasonlót is.

eleve most színes-valóságosakat rémálmodok éjjelente. erre mégis azonnal feleszméltem. anyám beszélt telefonon a földszinten.

hadd ne mondjam, milyen végtelennek tetszett az idő, míg a sok jajjnekem utàn végre elhangzott egy keresztnév.

mert valaki meghalt, de ki.

zavarbaejtő az a megkönnyebbülés, ami utána jött, és amit azóta is érzek. a név nem a miénk. akkor a halott se a miénk.

nem a miénk.



utána már csak azt találgatja az ember, ki. megrendítő, de már nagyon más. csak az az első húsz másodperc, fél perc, az a jeges rémület volt durva.

erre kelni durva.



nem tudom, mennyire etikus leírni, de iszonyú mocskosnak és undorítónak érzem magam, mert továbbra is megkönnyebbülés és hála van bennem - csak az eszemmel mondhatom, hogy úristen, részvétem, ez valami felfoghatatlanul szörnyűséges, sok erőt kívánok.

anyám felöltözött és átrohant. apámmal összeugrottunk, mert azt találta mondani, ilyesmi akkor történik, ha nem szerették eléggé a babát.


egy kicsi lélek ma megtért a teremtőhöz.

értelmetlen.




de nem a miénk.

2 megjegyzés:

  1. Kedves nadja, a megkonnyebbules teljesen termeszetes erzes ilyenkor, a hala meg jobb, ha szinten van. Ne legyunk kepmutatoak, mas is is azt szeretne, ha a szornyusegek ot es a csaladjat messzirol elkerulnek, ez viszont nem jelenti azt, h masoknak rosszat kivannank.

    VálaszTörlés
  2. Nem etikátlan, szerintem ezek természetes emberi érzések. Pár éve abban a buszmegállóban ütöttek el egy fiatal nőt, ahol mi is és nagyon sok barátom is fel szokott szállni a buszra. Sokáig nem lehetett tudni, ki vesztette életét a balesetben, csak annyit, hogy egy fiatal lány. Kb. pont ugyanez játszódott le bennem is, ez a mardosó szégyenkezéssel vegyes megkönnyebbülés, hogy örültem annak, hogy a barátaim jól vannak, és mintha ezzel annak is "örültem" volna, hogy valaki más halt meg, pedig nyilván nem. Apukád meg gondolom, csak racionalizálni próbálja a feldolgozhatatlant, és nem gondolja valóban így, hogy egy baba halála arra vezethető vissza, hogy nem szerették eléggé...

    VálaszTörlés