tökre kicsinálnak a hormonok, a hirtelen hőmérséklet-változások és a szorongásaim.
alig aludtam valamit, úgyhogy a nap további részében ettől leszek szarkészen.
nem vagyok padlón vagy valami, de nagyon tud nyomasztani az élet kilátástalansága.
és harminc lettem, amitől egyfelől nem változott semmi, másfelől viszont dehogynem: reflektorként irányul rá, hol tartok és az mire elég.
nekem nem móka és kacagás a vállamon érezni a mázsákat, hogy van össz-vissz egy bérelt szobám, ami bármikor visszavonódhat, egy pasim, aki sanszosan nem lesz a férjem és gyerekeim apja, egy fizum, amiből nem nagyon jövök ki, egy űr a bármilyen piacképes tudásom helyén és egy csomó tennivalóm, hogy mindez pozitív irányba változzon, amiket nemhogy elkezdeni, ütemezni, priorizálni, de még konkrétan megfogalmazni se tudok.
amim van, az mind bizonytalan, pedig arra kéne építeni, az adná a testi-lelki kapaszkodót, és nem tudom, hogy vonatkoztassak el ettől a bénító bizonytalanságtól vagy hogyan érjem el tartósan, hogy ne bénítólag hasson.
eddig csak úgy megy, ha az aktuális, kívülről adott dolgomat csinálom vagy cukiskodok a pasival/másokkal, pihenős napokon, de azzal meg nem haladok semerre, csak visszatöltődöm.
azt érzem, nagyjàból a szintentartásig jutok, sőt, sokszor küzdök érte, ami, hát, nem túl előremutató...
annyi biztos, hogy mindent nekem kell. az lesz, amit megcsinálok magamnak.
de hogy mikor és hogyan, azt eddig sehogyan se sikerült kiküzdenem magamból megnyugtatóan.
na, tessék, mondom én: depike van.
talàn nem is ilyen tré a helyzet, talán most is tartok valahova, csak épp nem ezt látom és érzem... végülis aktívan foglalkoztat a kérdés, valamivel több fogalmam van dolgokról, mint akár egy hónapja...
pff. nyerni kéne egy nagyot a lottón. mondjuk ahhoz legalábbis lottózni kéne... (felröhög.)
nyafogás vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése