megjegyzés

ezt most nem nektek írtam, ebben semmi spanyol viasz nincsen, csak vergődök, idehányom, ami jön, újra és újra rádöbbenek arra, amit elvileg már tudok.

tudni az egy, átérezni az meg egy másik. tényleg.
most nincs első sokk, most nincs haldokló mama, semmi, ami miatt bűntudat nélkül engedhetek a vak reménynek és a hülye vágyakozásnak. most az a pont van, ahol már tényleg muszáj (lenne - lássátok, mennyire vagyok biztos a dolgomban... ennyire: semennyire. még most se, akkor is, ha de.

pont, mint letenni a cigit: meg kell lennie, ki kell bekkelni, teljes megvonás.
egyszer már megtettem, tudom, hogyan kell, tudom, hogy elmúlik és hogy nincs más módja. van tapasztalás.

mégis, ki tudja, melyik az a pont, amikor tényleg. hosszú vergődés, sok kudarcos kísérlet és szégyenteli visszaesés, szarokrá, kitérdekel, feladom előzte meg, holott mind igazinak indult.
az egyetlen biztos a próbálkozás volt, meg hogy végül összejött.
ez most olyan.
ez most ugyanolyan gáz.).

mert úgy akarom, hogy közben nem akarom.