2016. július 24., vasárnap

hát

asszem, kezdem felfogni, mi is volt ez az egész. hol is volt ennek a helye az ő életében. mi volt a szerepem.

és hát basszameg, mekkora tévedésben éltem... (a szerelem vak, a szerelem manipulálja az áldozata agyát.) és csessze meg ő is, amiért hagyta, sőt csinàlta, pedig neki tudnia kellett.

persze, persze, nálam is volt helye, értelme, a hálàt nem írja felül, azt már kiküzdötte nekem a gép, rengeteg előrevivő tanulsággal, amit meg majd fog, csak kicsit nehéz ebben a vergődésben átérezni. jó, hogy már tudom, rossz, hogy jóval később lesz aktuális.

áltattam itt magam - ez jó soká jön helyre. akkor is, ha rengeteget adott, amit majd lehet integrálni... de addig még olyan út vezet, amit utálok, mert fáj.

ez még mindig nyíltseb.
ez még mindig egy kontrollálhatatlan gyász - mert az én verzióm szép volt és reményteljes, és most ez, az én eddigi valóságom halott.

és akkor még nem is beszéltünk a kémiai szintű folyamatokról. értem, hogy az elvonási tüneteknek evolúciós haszna van, értem, miért csinálja a szervezetem meg hogyan...
de azért az evolúció is kapja be.

3 megjegyzés:

  1. De most hirtelen mi történt? Nekem nem világos. Valamin összevesztetek és ezzel az ürüggyel nem hívott napokig és ezáltal kezdetét vette a szakítás? Vagy rosszul értem? Vagy ne akarjak tudni?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a nyaralás után azt mondta, ez sok volt neki és ő ezt nem akarja, ő egyedül akar inkább lenni. vergődtünk még pár hetet, hátha csak vmi átmeneti pánik, aztán...
      én egyszercsak mondtam, h jó, ha menni akar, menjen.
      és erre ment.

      én azóta próbálom felfogni, hogy basszus, tényleg elment,
      ő meg azóta tudja, hogy tényleg tutira nem akar visszajönni.

      nem is hiányzom neki egy cseppet sem,
      miközben én meg ebbe majd' belehalok.

      Törlés