a szitu

tudom, nem fair, hogy kommentelt posztokat süllyesztek, de amikor már jött a 'tippeljük meg, mi az' rész, leesett, hogy egy nyilvános blogban ennyira kiadni magam abszolút idiótaság... mentettem, ami menthető.

attól még segített, jólesett, köszönöm.

aztán:

egyszercsak megjött, végre, vééégreeee, ahh! ez volt életem legdurvább és leghosszabb pms-e, atyaég.
lekopogom, de azóta a mindenféle kétségbeejtő szörnyűséget mintha elvágták volna, kb felváltotta a görcsölés (na jó, némi átfedéssel), lekopogom, de mintha kicseréltek volna.
lehet, mégis a hormonális katasztrófahelyzet hozta ki ennyire. (legyen így, meglátjuk.)


túlestünk a tulajos kollektív nagybeszélgetésen, amihez foghatót én még életemben nem éltem... írtam már, hogy a rosszindulatú, hazug emberekkel sosem tudtam mit kezdeni - na, hát ez itt most csúcsra járt.

genya szülői támogatással jött nekünk (pedig előre tudták, hogy szerződés felmondva) és csak ömlött a szar a szájukból, volt az a rész, amikor kiforgattàk a szavainkat, aztán amikor megpróbáltak lehúzni a szintjükre és már inkább meg se szólaltunk, mert minek, aztán megrígatták az én talpraesett, nagyszájú cukimat, aki konkrétan elrohant én meg utána, meg amikor a hátunk mögött folytatták a wtf, méltatlan és abszolút indokolatlan sárdobálást még vagy húsz percen keresztül.

ebben az volt a megdöbbentő, hogy a tulajok is levágták, hogy gázosak, de nagyon, mert nem hülyék és ők is inkább rájuk hagyták a picsába, sőt, biztonsági okokból végigvárták, míg elmennek, és még utána is hosszan maradtak oldani a hangulatot.

mi meg a végén összeölelkeztünk cukival, hogy ezaz, megcsináltuk, túlvagyunk rajta! de még sosem láttam így a csajt, remegett az idegtől és könyörgött, hogy hadd ne kelljen visszajönnie közéjük.

rohadjanak meg.

de pölö még hónap végéig van kulcsuk, cuki anyja is, én is aggódunk emiatt, asszem, teljes joggal. (nem tudom leírni, mennyivel durvább volt, mint tippeltük, de aztaqrva.)

elhangzott, hogy mennyire koszos a konyha, hogy mi nem takarítunk, hogy dehát genya fiú, nem várhatjuk el tőle, hogy ugyanúgy takarítson, hogy az elődöm volt jó lakótárs, mert ő nem volt se sunyi, se (már nem emlékszem, de sok minősítő jelző), rengeteg nonszensz hazug vád,
hogy követelik vissza cukitól azt a pénzt, amit az edények miatt elkért (nettó hazugság), volt kihangosítva cuki anyja, hogy bizonyítsa, hogy sose kértek ezért pénzt, aki végül inkább azt mondta, hogy akkor odaadja, csak álljanak már le és akit végül genya apja kinyomott, vagyis simán kinyomta a hívást cuki telefonján az engedélye nélkül,
undorító, pöffeszkedő, fillérbaszó szarrágók.
közölték a tulajékkal, hogy uccsó hónapra nem fizetnek lakbért, mert a fiuk nem lesz itt (dehogyisnem, le lesz vonva a kaucióból, csak inkább rájuk hagyták), se rezsit, fizessük csak ketten (ez nem így működik, és pl mikor én egy egész hónapig lábadoztam otthon? vagy cuki otthon töltötte a nyarat? vagy mikor kb csak genya volt itthon, mi meg alig, de ő egész álló nap?!), utóbbi sajna úgy is lesz, a közös megegyezésünk ellenére, mert behajthatatlan, na ez gáz mondjuk.

ja, meg hogy cuki routerét nem genya törte el, azt nem állják. (dehogynem ő.)

hazudtak, hazudtak, hazudtak, totál undorító volt az egész.

bónuszként itthagyták a mosogatóban genya egy hete ott rohadó csetresét, miután megvádoltak, hogy rendszeresen ők mosogattak utánunk és az nem is az övé. (annyira tipik...)

csak adja vissza a kulcsot és takarodjon el,

legyen vége, aztán jólvan.



még koccintottunk egyet, még átbeszéltük, aztán én maradtam itthon haldokolni, cuki meg búfelejt a városban - az előbb hívott, hogy képzeljem el, megpróbálták kizsebelni, de csak a doboz cigijét sikerült elvinniük, kártya, kulcs, pénz, iratok, telefon mind megmaradt. ő ugyan kibukott, hogy még ez is, de én örültem a mázlijának...


most nem érzek már semmit, de eskü, ilyet még legvadabb fantáziámban se tudtam volna elképzelni, annyira, annyira wtf volt az egész. itt nem lehetett okosnak lenni.

és képzeljétek, én, a mimóza félholtan is beszóltam a végén, hogy remélem, tudunk időpontot egyeztetni a végső költözéshez, nehogy véletlenül bizonytalan legyen, melyik holmi kihez tartozik, majd segítünk, ugye.
én, a mimóza, aki életében egyszer szólt be eddig valakinek, és az is oltári élmény volt. (egy hónapja kb egy nőnek, aki elém pofátlankodott a hajnali sorban a fornettisnél.) egyébként ezen úgy kiakadtak, hogy egymás szavába vágva osztottak, fölényeskedve, de akkor már rég nem érdekelt, mentem cukit keresni.

remélem, nem törnek el 'véletlenül' semmit, nem másolják le a kulcsokat és nem viszik el 'tévedésből' a mi holminkat is, hogy aztán majd mi menjünk érte, ha kell, mert ezek után bármit kinézek belőlük. remélem, ezzel vége.
jobb későn, mint soha.