szóval hogy nem tud meghalni a mama, szegénykém, itt sincs már, de még odaát se,
és ez tegnap reggel óta tart,
és a szivem ott van velük, miközben én már a melóban ülök fogalmatlanul,
és ez az egész annyira durva, nem tudom, ki látott már ilyet, nekem az első, sose még csak közelítőleg se tudtam volna elképzelni.
ahogy arról írtam, hogy milyen észrevétlen elillanhat az élet és csak ennyi az egész,
most ugyanúgy állok döbbenten a tapasztalással, hogy máskor meg mennyire küzdelmes, mekkora ez az utolsó, nagy feladat, a meghalás.
(s az, hogy 'halottat látni'? ugyan, ugyan.)
Kitartás :( ölelés
VálaszTörlésÉn láttam sajnos. Az anyai nagymamám demenciában halt meg. 4 év alatt épült le teljesen. Engem gyakorlatilag ő nevelt fel; amikor megszülettem, elment nyugdíjba, és végig segített anyuéknak (házimunka, engem vitt oviba, suliba, különórákra amíg az orvos szüleim idióta műszakokban meg 2 munkahelyen meg hétvégén tolták). Szóval simán elvitt a házán 2 háztartást, és innen esett össze úgy, hogy először csak nem tudta magát ellátni, aztán jött a nem evés, aztán a pelenka, aztán a fekvés.
VálaszTörlésLáttam őt a halálos ágyán, egy árnyék volt, 40 kiló, csont és bőr. Azóta komolyan azt gondolom, hogyha valamiért imádkozni kell, hát akkor az az, hogy az emberrel legyen kegyes a Kaszás. Inkább üssön el egy platós ifa, mint így. Annyira nem érdemelte meg :(. Senki sem érdemli a méltóság nélküli halált :(.
Kitartást! <3
régen nem értettem, hogy mondhat valaki olyat, hogy xy meghalt, de jobb neki úgy.. álltam hülyén, hogy de ilyet egyáltalán hogy ejthet ki valaki a száján!? aztán amikor az én nagymamám küzdött a halálért, akkor megértettem... szörnyű ezt látni, átélni, nagyon sok erőt Nektek! ölelés!
VálaszTörlésköszönjük a ránkgondolást <3
VálaszTörléssokat jelent.