2016. április 12., kedd

kedves ti

ma nagyjából a blog és ti tartottatok 'életben', köszönöm.

azt mondjátok meg nekem: ti is voltatok-e így?
ennyire durván megzuhanva?

(más is dolgozott már random, kontrollálhatatlan sírógörcsökkel? és úgy, hogy mondjuk épp beszélt valakivel szakmailag, mosolygott és koncentrált rá, és közben folyni kezdtek a könnyei mintegy mellékesen?
ha igen, titeket is ennyire idegesített?

más se evett napokig, mert már a gondolattól is öklendezett?
más is érezte minden józan megfontolás ellenére, hogy bármiáron vissza akarja csinálni?

...más is félt, hogy valami orbitális baromságba torkollik az egész? hogy nem bírja egy perccel se tovább?

hogy mégse múlik el soha, belepusztul, beleőrül, ....?)


(szóval hogy ugye ez még a normalitáson belül van, vagy kezdjek parázni, na.)

ez tényleg ilyen?


mondjuk nekem tényleg ilyen, úgyhogy valahol mindegy.

21 megjegyzés:

  1. Igen, sajnos ez ilyen. :-( Nem is múlik gyorsan, de lassan igen. Visszacsinálni meg egyetlen esetben van értelme, ha ő akarja. Ha ott áll előtted, és azt mondja, szeret, szerelmes beléd, és veled tervezi az életét. Minden más csak önáltatás és időhúzás. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nos, mind tudjuk, h olyan nem lesz, tök mindegy, mit csinálok. szarügy. :(

      Törlés
  2. én még akkor sem hinnék neki :( amúgy is, mit jelentene ez? egy pillanatnyi állapotot, amit lehet, hogy egy hét múlva megint meggondol. ő egyszerűen ilyen, vagyis nem te vagy neki az, és ezt végig tudtad!!! és ő is sokszor elmondta neked, hiába tűnt úgy néha, hogy nem így van, előbb-utóbb mindig kibukott belőle, hogy ez neki nem megy.
    ezt próbáld szem előtt tartani. a többi meg... hát szívás baba, de a jó hír, hogy el fog múlni. addig meg sírni ér, meg hülyeségeket csinálni is, de csak ésszel :)

    ha meg visszacsinálod, hát az is a te dolgod. azt kívánnám szívem szerint, hogy ne bánd meg sosem, de lehet, hogy kell még pár kijózanító pofon.

    kitartás, egyszer csak jobb lesz. enni azért 1-2 nap múlva kezdj el óvatosan, különben nagyon le fogsz gyengülni, és akkor már azért is nehéz lesz tartani magadat.

    VálaszTörlés
  3. Nyugi, mindenki volt mar így. Nekem a rekord amikor 5 napig nem ettem, miután elhagyott a volegenyem, miközben részben mar leszerveztuk az esküvőt. Kb ezerszer kibekultunk utana, mindig jött, hogy jaj megis, en fasz meg örültem. A végére megutaltam, de nyugodtan mondhatom kurva nagy időpocsékolás a szakítás utáni kibékülés. Mentségem, hogy 21 voltam. Szóval ha kurva szar az normalis. Csak es kizárólag ido kérdése elhiheted, es elmúlik. Es ki ne bekulj vele. Gyakorlatilag alig volt boldog idoszakod a kapcsolat alatt, nem lesz jobb.
    De ezt csak en mondom.

    VálaszTörlés
  4. Hűűű, én konkrétan elviselhetetlen voltam, és soha nem gondoltam volna, hogy van olyan, hogy non-stop valakire gondolni, de tényleg állandóan. Ráadásul ő egy kolléganőnkkel jött össze nem sokkal a szakítás után, ami elég wtf volt. Kb fél évig agonizáltam nagyon durván, és utána még kb 2-3 év volt mire azt tudtam mondani, hogy egyáltalán nem érint meg.Ehhez mondjuk tényleg kellett a teljes ignorálás-fb ismerettség, telszám stb törlés. Hmm így utólag elég feleslegesnek éreztem a szenvedést, de nagy lökést adott ahhoz, hogy átgondoljam, miért "sérült" fickókkal kezdtem.-lufi-

    VálaszTörlés
  5. atyaég, én ennyit ebből nem fogok kibírni :O fél év?!

    exexhez egy év kellett köbö, legalábbis most vettem észre, hogy teljesen semleges minden ezzel kapcsolatos.

    pedig mire eljöttem, már letudtam a továbblépés nagyját előre... nem volt szerelem, nem volt kétség, nem voltak ilyen furi fizikai tünetek..
    és így is benne volt az első fél év munkája, plusz egy figyelemelterelő viszony, mire okés lett, sőt, ugye a pasi is úgy érkezett, hogy még tán korai volt.

    VálaszTörlés
  6. amúgy pár rum után valahonnan mégis előkerítettem a számát (de honnan?!) jól le is lettem rázva.
    reggel mondjuk rájöttem, h pont a legrosszabbkor bukkantam föl, annyira tipik.

    bánom, h kitörölgettem az üziket, pl most írt, h sajnálja h lerázott, beszéljünk, ha józan vok. persze csak ha akarom.

    és ez az, ez itt a végén, ebből kéne most látnom az összeset, hogy igen, akkor sose értettem, de felelősséghárítás, mosom kezeimet. nem igérek semmit, nemm akarok semmit, csak akkor gyere, ha így is kell, és nem mondhatod, hogy nem tudtad..


    persze a szar egyből legeleződött, ah beszéltünk.
    nincs vmi kerülőút, ami után többet nem kell tényleg ennyire megzuhanni? :O
    csak az hat, ha újra kontakt van, de utána minden kezdődik előlről?

    nem lehet vh előbb megutàlni, aztán szétválni?
    :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszel, küldtem neked egyszer egy linket egy küzdősport-sulihoz, megkeressem megint?
      engem egy elég nagy szaron húzott keresztül, akkor nagyon jó volt.
      elmentem egy héten két-három edzésre is, esténként, ami azért zseniális, mert az a legrosszabb időszak, ugye, akkor maradtam leginkább egyedül a hülyeséggel. na, azokon az estéken örültem, hogy hazaértem, letusoltam, ettem valamit, és bedőltem az ágyba, mint a zsák, reggel meg kipihenten, mosolyogva ébredtem. nem pedig zokogva...
      plusz ott volt a társaság, rengeteg edzésen kívüli programmal, figyelemelterelésnek simán kitűnő volt.

      nem azt mondom, hogy ez az egyetlen üdvözítő út, mert ez ízlés kérdése, de keress valami olyan elfoglaltságot, ami teljesen új, de mindig is ki akartad próbálni - most időd lett rá :), nagyobbrészt fix, nagyobb társaságban zajlik, és lehetőleg a fizikai határaid kitolásáról szól. akár túrázás, vagy sziklamászás, jóga, tök mindegy, ami neked szimpatikus. nagyon hatékony figyelemelterelés, új embereket ismersz meg közben stb. Plusz, ha a lelki problémák hatnak a testi állapotra, ugyanez miért ne működne fordítva is? kicsit feledzed magad, attól még az önbizalmad is megnő, röhögni fogsz a hülye pasikon :)

      Törlés
    2. ja, de közben ugyanúgy össze-összekavartam az exszel, aki addig mindig nagyon nyomult, utána meg eltűnt nyomtalanul, és tette ezt az új csaja mellől. nem vagyok rá büszke, zavaros egy időszak volt, de sikerült rajta túljutni, nagyobb sérülések nélkül, önerőből. nagyjából - a sokadik seggfej után - itt döntöttem el, hogy nekem "sérült" pasi többé nem kell, akárhogy pillázik.

      Törlés
  7. A volt férjem 2 év házasság után bukott meg azzal, hogy a két évből másfelet a kolléganőjével csalt. Pánikrohamaim voltak, nem bírtam aludni, pszichiáterhez jártam etc. Ha gondolod adok meghívót a blogomhoz, én sokáig nem mertem nyitottan írni, most is csak úgy merek, hogy meghívósan, pedig azóta 180 fokot fordult az élet.

    A fél év stimmel, nekem valami olyasmi volt, hogy 3 hónapot agonizáltam hazugságok között, meg abban a hitben, hogy á nem az van, és ez megjavulhat még, aztán a kezembe került az összes levelük, csetjük meg szexképük, és utána jöhetett a totál padló + a Xanax még 3 hónapig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, kérek szépen meghívót! ugyanitt: neked van blogod?! :D

      Törlés
    2. nincs vmi nemfontos címed, ahova elküldhetem az enyémet? mert sajna minden a fő mailcímem alatt fut, de azt ide nem tenném ki :(

      Törlés
    3. hát, mindegyikből kiderül a teljes valódi nevem... hmhmhmhmhm mit csináljunk?

      Törlés
    4. v van a livibaba, kukac, gmailpontcom, de oda nem kérek meghívót, csak az infót, hova küldhetem a rendes mailcímem

      (ennél jobban túl se tudnám bonyolítani)

      Törlés
  8. voltam, kicsi gyerekkel, -10 kg, elmúlt, el fog múlni neked is <3
    és most sokkal-sokkal jobb pasim van!
    arccal előre ;)

    VálaszTörlés
  9. annyira jó, hogy megosztjátok velem a sztorikat <3

    tegnap is úgy aludtam el, h előtte 2x végigolvastam az idei összes kommentet, nem mondhatjátok, h kár belém :)


    az jutott eszembe am, h a legtöbb történetben felbukkantak a kezdeti felesleges körök, amit mindenki időpazarlásnak mond - de biztos, hogy az?
    úgy értem, a dolgoknak van egy kifutási ideje, érése, nem lehet, hogy utólag haszontalannak tűnik, de természetes, szerves része a folyamatnak?

    most ez úgy tűnik, mintha kibúvót keresnék, pedig ez már az exex kapcsán is megfogalmazódott bennem... mindenki szerint kidobott idő volt, de én inkább úgy ítélem meg, hogy ennyi kellett, hogy felépítsem magamban a továbblépéshez szükséges dolgokat.

    ez a szakításokra is ráhúzható szerintem: hogy meg kell élni dolgokat ahhoz, h a 'következő szintre' kerüljünk, ezért járunk vissza, megyünk fejjel a falnak, stb.

    aztán lehet, h köv.leg már erre nincs szükség? mert már ott van, amit anno 'összetapasztaltunk' magunknak?

    hiszen az ember ésszel azért tudja elsőre is, meg el is mondják neki, el is hiszi, aztán csak csinálja a hülyeséget...

    VálaszTörlés
  10. "más is dolgozott már random, kontrollálhatatlan sírógörcsökkel?"
    "más se evett napokig, mert már a gondolattól is öklendezett?"
    "más is érezte minden józan megfontolás ellenére, hogy bármiáron vissza akarja csinálni?"
    "hogy mégse múlik el soha, belepusztul, beleőrül, ....?)"

    Pontosan. Helyettem szóltál.

    VálaszTörlés