jelenleg egy bánatból, félelemből és küszködésből összeszőtt erőtérben létezem, most ezt hívják úgy, hogy család.
ha nem indult volna el egy békülési folyamat, nyilván más lenne, de elindult, még tavaly, így nem opció, hogy egyszerűen csak kilépek.
minden hozzámtartozó le van merülve, ahogy én is. a puszta jelenlét is gecinehéz, még akkor is, ha önvédelemből húz maga köré az ember valamiféle falat. attól még az összes energiát érzékelem. nem tudom nem látni, nem tudni.
ott az elcsukló hang a vonal végén, egy homályos tekintetű mosolygó haldokló lábat lógázva, a lélegzet után sóvárgó anyám, a mindent magába fojtó vicceskedő apám, az erőltetetten pörgő nagynéném minden kétségbeesésével, a zokogva szakdolgozó hugicám... pillanatkép, szemléltetésképpen.
(megírta. egy hős.)
kívülről ezek az élet mindenkivel megtörténő velejárói,
belülről... hát...
hogyan kell ezt egyszerre menedzselni, ugye,
honnan termel az ember elég lelkierőt, hogy legalább a minimumot beletegye ...
mikor maga is csak lézeng és legszívesebben elfordítaná a fejét.
néha le se törlöm már a könnyeket, annyira minek.
lelkesen tanulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése