2016. március 19., szombat

különben annyi mindent írnék

rengeteg mesélnivalóm lenne, hát még a mávos poént se értitek, mert nem írtam meg, hogy kivittek a vonathoz, ami nem jött, mert sutyiban megfelezték a vasárnapi járatokat, de mindenki, aki rutinból járt a megállóba, lemaradt az infóról... (és nagyjából mindenki lemaradt, hiszen évek óta minden óra x perckor befutott a szerelvény, nem volt egy agysebészet...)

persze anyám a képembe kiabálta, hogy soha többet nem jön vonat (a családomnak sajátos a humorérzéke), mert azt hittük, késik, aztán otthagyott, hogy a hugom elvihesse a kocsit, aztán már csak akkor fogtam gyanút, mikor a busz is elment. s a kalauznál rákérdezve kiderült, hogy már két hónapja, de még mindig panaszkodnak a népek...

ugyan sütött a nap, de átfagytam, meg hát pont az lett volna a lényeg, hogy végre lesz időm a pasival lenni (minusz egy óra sok), így viszont tudtam volna találkozni a rokonaimmal is, ha nem a hideg szélben ücsörgök szomorúan, egyedül (csak ismételni tudom magam).
és nálunk van egy romos zárt épület, az állomás neve, két pad és a sínek, slussz. tehát sehol egy menetrend, hirdetmény, még eső elleni kis beálló sincs, ellenben jó messze van gyalog, hát, nagyjából mindentől.


de persze nem erről akartam írni, csak nem hoztam a gépem, mert ma nehéz és sok én meg lusta, mobilon írni meg olyan, amilyen, és különben is félkómában leszek egész nap, mivel tegnap beültünk valahova egy exkoleganővel ès eldumáltuk az időt, ahelyett, hogy hétkor már aludtam volna. a szokásos 'harmadik napja nem alszom pedig ezt nem nekem találták ki'.

viszont nagyon érdekel, hogy másnak is mindig közbejön valami banális hülyeség, amin aztán borul a többi, vagy csak én vagyok ilyen 'mindig van valami nyűgje' tipus?

(és igen, itt a hajnalban jött meg, késett a busz, rákos lett az apám, elromlott a zár, elkaptam valami sz..rt, egyfolytában pisilnem kell a kvtól amit az előbb ittam, megromlott a kajám, pont bementek előttem a fürdőbe is játszik.)

2 megjegyzés:

  1. :) szerintem a beteg papádat, ami nagyon szomorú, őszintén sajnálom, a többi felfogás kérdése! kb. hogy mennyi figyelmet szentelsz a bosszúságoknak. engem például általában víztoronynak becézünk, annyit járok pisilni. a romlottkaja-kidobálást meg konkrétan sunyiban csinálom már, annyira ég a pofim, meg persze morognak is érte. de ezek nem nagy ügyek szerintem, jön-megy az ilyesmi, pont annyit foglalkozom vele, ameddig tart.

    ez valószínűleg személyiség és mentalitás kérdése. én elég lassú víz vagyok, cserébe viszont nem egy kapkodó idegbeteg, ami nagyon jó. ugyanakkor viszont, ha beakad valami, ami idegesít, akkor azt nagyon fel tudom fújni, akár napokig képes vagyok dühöngeni rajta. de már nem arra törekszem, hogy megváltozzak, hanem hogy a meglévő alapokból hozzam ki a legtöbbet.

    nem volt könnyű például elfogadnom azt, hogy nehezen építek kapcsolatokat, sokáig azt hittem, bennem van a hiba, hogy sok kapcsolatom - inkább emberi és munka - ideig-óráig tart, aztán jön egy bumm, lesz egy nagy konfliktus, és utána nagyon sokáig gyakorlatilag ránézni sem bírok az illetőre. na ennek a kivesézése inkább egy külön blogposztot érdemelne, ha ráveszem magamat egyszer egy blogra, lehet, hogy megírom :) de az a lényeg, hogy persze megvan nekem is a hibám ebben, de aztán rájöttem, hogy nem minden kell erőltetni. szóval nem azt kell megváltoztatnom, hogy türelmesebb vagy elfogadóbb legyek a - számomra - idiótákkal, hanem megtehetem azt is, hogy gondosabban válogatom meg a környezetemben lévő embereket. akár a barátság, akár a munka olyan pont, mint a párkapcsolat. vagy van kémia, vagy nincsen. és már csak azért, hogy legyenek, nem alkalmazkodom emberekhez.

    na most megint jól beleerőltettem a mondanivalómat a teljesen más témádba :) bocsi.

    de ez is egyfajta érési folyamat eredménye. hogy amennyire lehet, stabilizáltam az alapokat. sokat gyököltem, mi a fontos nekem, azt megteremtettem, és így viszonylag könnyű a biztonságos bunkerből lövöldözni (és persze a magam gondjai attól még ugyanúgy ott vannak). de ez egy nagyon komoly belső munka eredménye, és még mindig van mit javítani bőven!
    tényleg sok időt foglalkoztam azzal, hogy mi a fontos, miért érdemes küzdeni, és mit kell elengedni a fenébe és két percet sem agyalni rajta (és ez sem ilyen könnyű). oraveczcoelhosan szólva, amin nem tudok változtatni, azt elengedem :). szóval ha lekéstem a buszt, akkor szarok rája :) majd jön a következő. ha ez rendszeresen előfordul velem, akkor viszont elgondolkodom rajta, nem kellene-e 5-10 perccel korábban elindulnom. hogy mikor jön meg, az nem rajtam áll. ez van, el kell tűrni. minden tavasszal benyalom az influenzát, 3 hetem minimum elmegy rá, utálom is nagyon. hiába tömöm a vitamint, meg próbálom kerülni az embereket, valaki mindig letüsszent. anyám szerint oltatnom kellene, én nem vagyok biztos benne, de jövőre lehet, hogy kipróbálom. szóval ilyesmik. nem agyalom túl, megpróbálom humorral feldolgozni a hülyeségeket. de ha valamit jobbá tudok tenni, azért viszont keményen megküzdök. családom, szerelmem, lelki béke, életkörülmények stb. ami tényleg fontos - nekem. (ez egyéni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. írjál blogot!!!! én bizti olvasnám :)

      én már nagyon türelmetlen vagyok, akarom a saját biztonságos kis bunkeremet, de egyelőre még csak a téglákat gyűjtögetem..
      és sajnos semmi humorom lassan semmihez, pedig milyen működőképesnek hangzik! nagyon szimpatikus a szemléleted, tök jó, hogy ezt így leírtad!

      amúgy a pisilés egész addig nem para, amíg ki tudsz menni, ha kell, a buszlekésés meg betegség se, ha nem veszélyezteti az állásod (mmint ez nem neked, hanem csak általánosítok), szóval ezek engem azért zavarnak annyira, asszem, mert rendre piszkálnak miatta, meg lecsesznek, szóval bajom lesz belőle. asszem.

      Törlés