csak még eszembe jutott az univerzum és az ő humora. hogy én extrán bizonytalan vagyok, a pasim meg kifejezetten az a "nem beszélünk róla" típus. időnként némi nyüstölésre elmondja, hogy basszus, jóval többet érez irántam, mint én gondolom...
csakhogy én nem ezt akarom hallani... basszus.
abszolút az érzelmek, érzések, érzetek embere vagyok, engem ebből a világból leginkább a hangulatok és a benyomások érdekelnek. azoknak is főként a verbalizált kifejezése - elmondani, a lehető legérzékletesebben leírni, mi van bennünk és körülöttünk.
élek-halok a szavakért..
ő ellenben a tetteké. kerek-perec közölte is, hogy szerinte nem az számít, ki mit mond, csakis, amit csinál.
csakhogy én a cselekedetekből sokkal nehezebben olvasok. hiába kel föl hajnalok hajnalán, hogy kávét főzzön nekem, ha nem mondja, hogy tetszem/csinos vagyok/hiányzom/örül, hogy jöttem/ilyennek-olyannak-amolyannak lát/...[egyéb visszajelzések].
nyilván sejtem, hogy ez most valami nagy dolog, és nem akárkinek a kedvéért mond le az alvásról, főleg fáradtan... de attól még belül harsog, hogy biztos nem is tetszem/vagyok csinos/hiányzom/örül, hogy jöttem/satöbbi, hiszen nem mondja.
állandó, visszatérő problémám vele kapcsolatban ez a "nem mondja".
a feje tetejére is állhat, az összes csillagot a lábam elé hordhatja, az se váltja ki, akkor is megmarad a hiányérzetem.
neki meg ugyanez lesz az "igyekszem, de már megint nem jött össze" részemről. tudjátok, sokszor eltervezem, le is írom, tényleg akarom is, aztán mégse teszem meg, elszámolom az időt vagy energiát vagy tök mást csinálok helyette, bennem van a jószándék, de győz a nincskedvem, szorongás, fáradtság, akármicsoda, vagy csak rosszul sül el.
tuti, hogy ettől a falnak fog majd menni.
hm-hm.
érdekesek ezek a különbségek, de még jobban érdekel: hogyan lehet ezeket áthidalni? ugye megvan a módja?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése