van ez az izé, amivel évek óta küzdök. nem, ez így nem jó megfogalmazás. igyekszem ügyesen észrevenni, ha valami olyanba kezdek belecsúszni, ami nem helyénvaló, és nem átengedni a terepet a szélsőségbe hajló abnormalitásnak.
így persze ha olyan helyzetbe kerülök, ami ismeretlen, vagy ami erős reakciókat vált ki belőlem, egyből elkezdem felülvizsgálni a viselkedésem, reakcióim. vajon ez normális? vajon még belefér? vagy már megint csinálom?
asszem, ez másoknak ismeretlen. de nekem muszáj. nem azért, mert megnyugtat. (ugyan kit nyugtat meg a saját érzéseinek megkérdőjelezése?)
hanem mert ez az én felelősségem, nekem kell kézben tartani a kis "csomagomat", amivel együtt élek, és lehetőleg időben észrevenni, ha helyzet van. ebben senki sem tud segíteni igazán. illetve nem igaz, segíteni tud, szeretettel és elfogadással, de dolgozni rajta helyettem nem lehet.
és én megfogadtam, hogy nem adok teret a régi "hülyeségeknek". nem mindig és mindenben sikerül, de részemről mindent megteszek.
viszont az átlagnál sokkal bizonytalanabb vagyok, és - azt hiszem- néha sokkal több megerősítésre van szükségem. ez velem jár, és nagyon drukkolok a pasimnak, hogy megértse és elbírja. reméljük a legjobbakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése