2015. augusztus 2., vasárnap

mindenkitől, aki erre téved

hatalmas KÉRÉS következik.


van egy pasi. koraharmincas, életerős, istentelenül jóképű és kedves és okos és humoros, alig egy éve szerettek egymásba a barátnőjével, minden nap értünk, értetek dolgozik és mellesleg az unokatestvérem.

májusban egyik napról a másikra megbetegedett, leukémiát diagnosztizáltak nála. azonnal, azóta is kórház, kezelések sora, döbbenet a köbön. és szorítás. nagyon küzd, nem adta, adja fel. rengetegen mellette állnak.
de azt rebesgetik, ez kevés. 
félünk, félek, hogy nem elég.


ezért arra kérlek titeket, hogy így, ismeretlenül is szorítsatok neki, gondoljatok rá. talán valami hülye babona, talán nem is tudom, de szerintem ha mást nem lehet, legalább ennyit tenni kell, imádkozni, gondolni rá, energiát küldeni neki, nevezzük, ahogy akarjuk...
ha valaki, ő megérdemli, higyjétek el.



szóval szorítsatok neki ti is, hogy végig tudja csinálni és ő nyerjen. 

3 megjegyzés:

  1. Nem tűzoltó véletlenül? Ha igen, akkor rá, a családjára nagyon sokat gondoltam a napokban. Ha nem ő az, akkor felé is irányítom az erőt adó gondolataimat.<3

    VálaszTörlés