2015. július 31., péntek

publikusabb részletek

utoljára a vasárnapot és hétfőt tudtuk rendesen együtt tölteni- az csodálatos volt. 
előtte nagyjából csak beszélgettünk, kivel mi történt aznap, meg mennyire hiányzik épp a másik, ami nem túl tartalmas, és a szex sem volt olyan jó, nekem, már azon töprengtem, ez is a minden csoda 3 napig tart esete lesz-e...

vasárnap jött, és (elment, de aztán) elvitt vacsorázni, ahol kimaxoltuk az alkalmat, majd kiandalogtunk a folyópartra, összekapaszkodva, tíz méterenként édelegve, rengeteget-rengeteget beszélgetve mindenről, miközben lement a nap, de mi csak sétáltunk, és a Müpa előtti kilátócska tetejéről csodáltuk a várost, rengeteg programot kitaláltunk magunknak, sokkal kevesebb óvatoskodással, aztán elmentünk pisilni egy éjjel-nappali helyre*, de olyan fontos témák merültek föl épp, hogy jól ottragadtunk fröccsözgetve, és csak hajnalban estünk haza, ahol megint jött a THE SEX, vagy hát hogy értitek, végre, és összebújva aludni, egymásba gabalyodva kelni, közösen bevásárolni, egész estig együtt fetrengeni eléggé élmény...

nekem exhez kellett menni megbeszélni ezt a macskázást, ő meg az anyjához indult, ami közös útvonal, úgyhogy szinte a kapuig kísért, és hát hű meg hú. visszajött a vigyorgás meg minden...


(jó, lehet hogy ez mégse lenne teljesen publikus, de az én blogom, hadd jöjjön, ha kikívánkozik...)


nagyon tetszik, hogy mindkettőnk munkabeosztása rendhagyó, semmi hétfőtől péntekig. néha eléggé üti egymást, néha viszont úgy lehet majd "nyaralgatni", hogy szabit se nagyon kell kivenni hozzá... azóta sakkozunk az idővel, számolgatjuk, mikor is tudunk megint ilyet csinálni és hogy... a jövőhét kőkemény lesz, de aztán**... 

a mostani hétvége is a miénk, de belerondít a tény, hogy az exem lakásában vár rám egy cica, oké, hogy nála ébredek, de aztán rohanhatok macskázni... szomorú.

viszont attól még nagyon várom...





* ez a hely eléggé sarokköve lett az új életemnek, mert még a törzshelyemen találkoztam "civilben" a pultossal, aztán oda evett a fene munkakezdő tejeskávét venni (nálunk a büféből leghamarabb tízkor tudnék szerezni... tízkor!!!!!, mikor hattól már húzom az igát, értitek... az aluljárós sorokat sokszor nincs időm kivárni, meg amúgy is szart adnak, más meg nincs olyankor nyitva.), majd kiderült, hogy a pasim (háhh, de fura) is ismeri saját jogon, és ettől függetlenül is jó oda beülni, mikor már minden bezárt.
pluszpont a reggeli kávéért, ami időközben sokkal nádjásabb és egy decivel több lett, mint szokott, csak hogy örüljek. komoly lélektani hatása van kialvatlan szürke hajnalokon. (kár, hogy a szar fizumból valószínűleg ritkítanom kell az alkalmakat....)

**aztán meg menstruálok, ne legyenek illúzióink...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése