kezdjük valami furával. nevezetesen, hogy mostanában igen sűrűn vannak rémálmaim. a költözés óta ez a második hullám - az elsőben meghaltam, lezuhantam, nácik lövöldöztek rám, épületek dőltek össze, ki kellett ugrani ablakokon, menekülni, bújkálni, ilyesmik.
ahogy az ember a rémálmokat elképzeli.
na de most, hetek óta megszégyenülésről és kitaszítottságról álmodom. a sehova nem tartozásról, arról, hogy azt hiszem, jóban vagyunk, aztán kiderül, hogy csak nem vettem észre magam, nem tűnt fel, hogy valójában zavarok, nem kellek, kinevetnek a hátam mögött. hogy amikor elfordulok, röhögve letörlik a puszimat az arcukról a társaság szórakoztatására.
ezeket nagyon rossz álmodni.
ráadásul a szereplők is valós személyek, múlt és jelenbéliek keverednek, sehol egy arctalan katona vagy zombi, legyen csak jó valósághű... ha meg valamiért nem várom meg a természetes ritmus szerinti ébredést, amikorra magától elül az álom, még benne is ragadok. az agyam csak tolja elém a képeket, mint valami emlék-mozit vagy alternatív valóságot, és csak egy lórúgásnyi fekete tea segít. (amitől meg mindig rosszul leszek, szóval.)
megviselnek ezek az álmok. furcsa látni, mennyi félelem van bennem, miközben esténként félismeretlenek közé járok egyedül, mert nincs, akivel, de inkább, mint itthon ülni. igyekszem jól érezni magam, de azért zavarba is ejt. próbálok kezdeni valamit ezzel, legalább észrevenni és leállítani az ilyen jellegű érzéseimet, ha már elkerülni nem tudom.. nem engedni falat húzni magam köré. visszabontogatni a suttyomban lepakolt téglákat.
szerintem egész ügyesen csinálom, de mehetne már kicsikét könnyebben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése