mert közben rájöttem, hogy ne nevettessük ki magunkat, ennyire azért már tudom, mi a csízió, tudom, hogy ezek a gondolatok nem "valóságosak" és hova vezetne, ha tartósan beleélném magam... ejnye-ejnye, nádja.
igaza van milonkának, munka. (köszönöm.)
persze azért szuper volna egy pszichológus... de sajna nem tudna mit kezdeni a dinamikával: hetente kétszer elfelejtem, hogy ez az egész csak a fejemben létezik, és menni kell és csinálni, nem a butaságokban dagonyázni, aztán rájövök, hogy basszus, aztán visszarázódom, aztán kizökkenek...
szerintem mindenhova emlékeztetőket fogok írni, hátha úgy minden egyes nap sikerül a valóságban maradni.
(és nem menekülni a munka elől, mert jééé, micsoda felfedezés, baromira rettegek újra dolgozni, sőt, már interjúzni is, félek az emberektől és a feladatoktól és hogy nem fog menni, vagy hogy úgy fogok szenvedni, ahogy a barátnőm szenved, aki szerintem szarabbul van, amióta dolgozik, mint előtte.
közben meg dolgoztam már egy csomó helyen és mitadjisten, képes voltam felvetetni magam, sőt, beilleszkedni is, és még a feladataimat is remekül elláttam. és mellesleg nem a barátnőm vagyok, aki szerintem csak kifogott egy rossz munkahelyet, de még foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. nem is értem, komolyan...)
már mindegy, már nem vonom vissza a posztokat, néha ennyire beleveszek a fejembe... ez van. bár most például elég volt egy vacsi, egy nagyobb volumenű mosogatás és némi pakolászás, hogy magamhoz térjek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése