lelkizés

nagyon-nagyon szeretnék most pszichológushoz járni. (csak nincs miből. nyilván olyankor lenne rá a legnagyobb szükségem, amikor nincs miből.) 

szeretném elérni, hogy ne csak magamra tudjak figyelni. például. (ez nagyon nehéz, ha az ember fejében folyamatosan egy rakás vörösen villogó vészjelző szirénázik, hogy ALERT, ALERT, ALERT.)

meg kideríteni, milyen erőforrásokat(!!!) tudnék én mozgósítani, hogy átvészeljem ezeket a vészterhes időket és leküzdjem az állandó szorongást, félelmet, kényszerítő hiányokat. hogyan érezzem magam újra biztonságban. hogyan találjak újra helyet a világban. hogyan aludjak éjszaka, egyek rendesen, legyek képes a második találkozásnál is kommunikálni az emberekkel...

szóval hogyan legyek újra működőképes.

közben meg érzem, hogy ténylegesen nem tartozom senkihez jelenleg, nincsenek emberek, akikre stabilan számíthatok, akik egyáltalán jelen lennének, és hogy ez igenis probléma. 

mindenki mondja, hogy jajj, el kell engedni a múltat, el kell szakadni az extől... de senki sem mondja, hogy mit kezdjek a mögötte álló fájó ténnyel - miszerint rajta kívül igazából senkim sincs. pedig az ember társas lény. nem tudom, mások hogyan boldogulnak teljesen magányosan, én olyankor nem működöm. 

pláne, hogy amúgy az életem sok területe borult, elégtelen, és azokat is fel kell építeni. (ex után nem maradt, hát... semmi, mivel ő volt a fő projekt.)

basszus, most én vagyok a nő, akinek szar a viszonya a családjával, nincsenek barátai (kivéve egy random elérhetőt), se hobbija (szeretek filmet nézni, eredeti, igaz?), se munkája (mert elszabotálom már a keresést is), se különösebb tehetsége vagy tudása, nem ismeri az erősségeit, nem tudja, hogy kéne eladni magát, és fogalma sincs, merre induljon. sőt, úgy nagyjából semmi sem érdekli önmaga boncolgatásán kívül, amíg mindez meg nem oldódik. hát mennyire szimpatikus vagyok már, nem igaz?

szóval igen. nem tudom eldönteni, hogyan hallgattassam el a vészjelzőimet, illetve hogyan oldjam meg az elsődleges problémáimat, amik miatt non-stop szirénáznak.

(közben meg ráncigál a kényszer, hogy újra és újra társaságot hajtsak fel magamnak, kapcsolódjak valahová, ha már az életem többi része gyász, és ez sok idő, sok energia, sok alkohol és csalódás... nem ezzel kéne kezdeni. )

kedves hozzáértő szakember, tessen mondani, hol vannak a megfelelő erőforrások, hogy valahogy túllépjek ezeken?